Balatoni barlang kalandtúrák vezetővel a Csodabogyós-barlangban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban. Balatonederics közelében, a Keszthelyi-hegység keleti peremén nyílik a fokozottan védett Csodabogyós-barlang, amely Magyarország tizedik, a Dunántúlnak pedig hatodik leghosszabb barlangja. A barlang a bejárat mellett is látható szúrós csodabogyó nevű örökzöld cserjéről kapta nevét. A barlang jelenleg ismert járatainak hossza összesen több mint 6 km, mélysége -136 m. Járatai elsősorban tektonikus mozgások során jöttek létre, így túlnyomórészt hasadékfolyosók, termek és aknák jellemzik. Egyes szakaszokon dunántúli viszonylatban igen sok és változatos képződményt, cseppköveket találunk. Óriási, látványos hasadékai mintegy természetes geológiai szelvényként mutatják be a barlangot magába foglaló felső-triász Edericsi Mészkő Formáció rétegeit.

A balatonfüredi Lóczy-barlang látogatható mészkőbarlang a Balatonnál. A Tamás-hegy nyugati oldalában, 1894-ben feltárt és 1934-ben megnyitott barlang jelentős természeti és idegenforgalmi értékkel rendelkezik. A hegységképző erők hatására vízszintes helyzetükből kibillent középső-triász korú, látványos mészkő rétegek zárják körül a mélyből feltörő langyos vizek által kioldott barlangot. Az üstszerű oldási formák és a helyenként még megtalálható borsókövek is utalnak a barlang kialakulásának körülményeire.

Különleges, föld alatti időutazásra hívjuk Önt a Déli-Bakonyba, Szentgál határába. Ha szakvezetésünkkel ellátogat a Bakony-Balaton Geopark területén található Szentgáli-kőlikba, nem csupán egy izgalmas overallos barlangi kalandtúra résztvevője lesz, de évmilliók változatos földtörténeti eseményeivel, illetve – az egyedülálló régészeti leletanyagnak köszönhetően (egy bronzkori urna és csontok hiteles másolatának helyszíni bemutatásával a kőlik egyik járatában) – a barlangban évezredekkel ezelőtt élt elődeink életének történetével is megismerkedhet. Látogatóinknak felszerelést is biztosítunk (overall, sisak, fejlámpa)!

A Pécsett található Tettyei Mésztufa-barlang egyedülálló geológiai képződmény. Az üregrendszer a mintegy tízezer éves, laza szerkezetű, vastag mésztufában alakult ki. A járatokat az évszázadok folyamán mesterségesen kibővítették, további folyosókat vájtak ki a hegy belsejében, kisebbfajta labirintusrendszert létrehozva. Egykor ezek a föld alatti üregek lakóhelyként is funkcionáltak.