Turizmus Program

Szaunázók hétvégéje

Siófoki Halfesztivál

Oldtimer Show

Hogyan segítenek az állatok a gyógyulásban?

Csabai Kolbászfesztivál

Kék Zónák Titkai

Szaunázók Hétvégéje
Pontyshow 2025. november 7-9. Magyarország egyik legnagyobb horgászkiállítása

Fürdés, strand

Népszerűség

Kunszentmiklóson hosszú idő után, 1999-ben felújításra került a városi strandfürdő, amely közvetlenül a sportcsarnok mögött található. A fürdő minden év május 1-től fogadja vendégeit, mely aktív, egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosít minden korosztály számára. A napfényt kedvelők és barnulni vágyók kifeküdhetnek medencék környékére, ahol napozóágyak szolgálják kényelmüket, és fás – parkos – virágos zöld terület áll azok rendelkezésére is, akik az árnyékban kívánnak pihenni. Az 525 méter talpmélységű kút vizének hőmérséklete 36 °C. A fürdőben jelenleg 3 medence működik. A termál medence vizét naponta cseréljük. Szoros együttműködésünk van masszőrrel, illetve csontkováccsal.

A több éves tapasztalat azt mutatja, hogy jó eredménnyel tudunk segíteni azon embertársainknak, akik érrendszeri, magas vérnyomás, cukorbetegség érszövődményei, fekélyes és különböző reumatológiai betegségekben szenvednek. Az intézet vezetése és dolgozóink mindent megtesznek azért, hogy ezt a páratlan kincset -a természetes úton feláramló széndioxidot, a MOFETTÁT- biztonságos, esztétikus és hangulatos környezetben vehessék igénybe a gyógyulni vágyók! Amennyiben felkeltette érdeklődését az általunk ajánlott szolgáltatás nagy szeretettel várjuk a mátraderecskei Mofettába!

A mohácsi fedett fürdő a látogatók részére az év szinte minden napján rendelkezésre áll. Az uszoda bővítéseként 2012. nyarán megnyílt szabadtéri élményfürdő szolgáltatásaival kiegészülve nyújt igazi rekreációs élményt, felhőtlen kikapcsolódást minden korosztály számára.

A Sport és Rendezvényközpont 13.000m2–en helyezkedik el a XII.kerület szívében, az üzleti negyed szomszédságában. A komplexum magában foglalja Buda egyik legnagyobb és legmodernebb uszodáját kül-és beltéri medencékkel, élménymedencével, pázsitos strandterülettel, beachbárral, szaunákkal. A MOMSport központ multifunkciós sport és rendezvénycsarnokkal rendelkezik, amely számos sportágon túl, a legkülönbözőbb rendezvényeknek is otthont ad. Külterületen helyezkedik el a létesítmény 20x40m-es műfüvespályája, amely télen és nyáron is a sportolók rendelkezésére áll, emellett az élményközpont parkolóval segíti a látogatók kényelmét.

A különleges és látványos építészeti megoldásokkal kialakított monori uszodában egy 2,2 méter mely, 25 x 16 méteres vízfelület várja a sportolni, kikapcsolódni vágyó közönséget. A 25-27 Celsius-fokos, feszített víztükrű medence mellett a kisebbek egy tanmedencében sajátíthatják el az úszás tudományát.

Szegedtől 15 km-re található a Sándorfalva Nádastó Szabadidőpark. A több tóból álló tórendszer egész évben várja a horgászat szerelmeseit, a strandolni vágyók pedig május közepétől szeptember közepéig élvezhetik a táj szépségeit és a hűsítő vizet.

A város központjában csendes, kellemes zöldövezetben látogatható a nádudvari strandfürdő. A közel negyven éve működő fürdő 2000 óta teljes felújítással, minősített gyógyvizével várja a pihenni, gyógyulni, kikapcsolódni vágyókat. A több mint, egyhektáros területen egy úszó-, egy fürdő-, egy lazító-, és gyermekmedence várja a fürdőzőket. A magas ásványi anyag-tartalmú 50 oC-os termálvíz elsősorban a mozgásszervi és a nőgyógyászati betegségeket gyógyítja. A medencék mellett egész évben egy 16 fő kapacitású szauna is üzemel. A vendégek kényelmét korszerű öltözőépületek biztosítják.

Nagyatádon, a parkok és fürdők városában fúrt termálkút vizét 1906 óta használják fürdőzésre. Nagyatád szívében, a Széchenyi tér hangulatos parkjában épült Gyógyfürdő messze földről csalogatja ide a látogatókat. A fürdő- és ivókúrára egyaránt alkalmas termálvíz az ország legjobb hatású minősített gyógyvizei közé tartozik. Reumatikus betegségek, ízületi panaszok gyógyítására és törések utáni rehabilitációra, nőgyógyászati panaszok enyhítésére és gyomorbántalmakban szenvedőknek egyaránt ajánlják. Az 1997-ben felújított, majd 2006-ban újjávarázsolt fürdőben szakorvosi irányítás mellett balneo-hydroterápiás, kis- és középfrekvenciás elektroterápiás kezelések és különböző masszázsok vehetők igénybe.

A város északi részén a kétezer fő befogadására alkalmas Termál Strandfürdő várja a pihenni vágyókat, amelyet 1989-ben adtak át. Parkosított, ligetes területe, modern környezete ideális körülményeket teremt a nyaralni, napozni, pihenni, sportolni vágyóknak. Az ország egyik legszebb és legkellemesebb fürdői közé sorolt strand hathektáros területén négy medence található. Az 1997-ben épült, pezsgőfürdős termál medencét a hűvösebb időben is szívesen látogatják. A medence alakos, nagysága 225 m2, vizének hőfoka 34-38 °C. A medence szabadtéri, az erős napsütéstől és a szitáló esőtől a felette elhelyezett különleges kialakítású tetőszerkezet védi a fürdőzőket, akik itt ülőpadokon is pihenhetnek, de élvezhetik a termálvíz jótékony hatását (gyomorbetegségek, reumatikus megbetegedések), a légfúvásos pezsgőfürdő masszírozó hatását és a tölcsér alakú szökőkútból lezubogó víz dögönyöző élményét.

A fürdő 5,3 hektáros területén öt medence (úszó-, tan-, gyermek-, gyógymedence és bébipancsoló) teljesen kiépített, zárt, központi épületben elhelyezett kiszolgálórendszer, külső öltözők, zuhanyozók, strandfoci és röplabda pálya, hinták, hintapadok találhatók.

1...151617...24

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Szaunázók Hétvégéje
Bor Apetite - Sétáló borkóstoló a hévízi Bonvitalban
Pontyshow 2025. november 7-9. Magyarország egyik legnagyobb horgászkiállítása
Szaunázók Hétvégéje
Bor Apetite - Sétáló borkóstoló a hévízi Bonvitalban
Pontyshow 2025. november 7-9. Magyarország egyik legnagyobb horgászkiállítása

Legjobb élmények

Szaunázók Hétvégéje
Őszi Oldtimer Show! 500 válogatott oldtimer jármű! 100 évnél öregebb motorkerékpárok és fakerekű autók!