Turizmus Program

Téli varázs Siófokon

Disznótoros hétvége

Magyar - Afrika Hét

Forralt Boros Barangolás

Zalakarosi Jégpálya

Kék Zónák

Jegyvásárlás

Horgász program

Népszerűség

A Hortobágyi-halastó teljes területe a Hortobágyi Nemzeti Park területéhez tartozik, a Világörökség része. A Hortobágy-halastavi tanösvényt végigjárva a látogatók a hortobágyi halastavak és nyílt vizű mocsarak madárvilágával és növényvilágával ismerkedhetnek meg. Tekintve, hogy a terület Közép-Európa és egyben a Hortobágy egyik legfontosabb vízimadár élőhelye, az idelátogatók részletes képet kapnak a Kárpát-medencei fészkelő és vonuló vízimadár közösségeiről. A tanösvényen emellett találkozni lehet Közép-Európa számos veszélyeztetett vízimadárfajával is. A fajismeret bővítése mellett a látogatók betekintést kapnak a halastavi gazdálkodás munkafolyamataiba, illetve a természetvédelmi célú élőhelykezelés egyes vonatkozásaiba is.

2026.04.18. (szombat) - 2026.04.25. (szombat)

A világ egyik legnagyobb pontyfogó versenye az IBCC Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa. A verseny nyílt nemzetközi csapatverseny. 2026-ban a rendezvény tervezett időpontja: április 18-25.

„Halra Fel!” horgászverseny és országos horgásztalálkozó Bogácson, a Szoros-völgyi víztározónál 2026. augusztus 29-én. A fürdőváros nemcsak az üdülőket és gyógyulni vágyókat várja, de a horgászat szerelmesei is kiváló programokat találnak itt. Ragadja meg horgászbotját és látogasson el Bogácsra, erre a kiváló nyárzáró horgászati rendezvényre!

Kiemelt ajánlat

Jöjjön el pár napra horgászni társával, barátaival, családjával! Szállodánk szervezésében egész napos horgászati lehetőséget kínálunk a péri horgásztavon. Horgászainknak a kint töltött napon 1 tál meleg ételt is biztosítunk. Az eseménydús nap után a pihenés érdekében ingyenes szauna használattal kedveskedünk.

Csónakos horgászat a Tisza-tónál, a Szabics kikötővel. Legyen Öné a horgászat élménye, a szervezési gondokat hagyja a SZABICS KIKÖTŐRE! A kikötőben előre lefoglalhatja horgászcsónakját, megválthatja területi horgászengedélyét, akár 1 napra, de egy évre is. Szakavatott `horgászmestereink`, a Tisza-tavat jól ismerő régi horgászvendégeink sok jó tanáccsal tudják ellátni úgy a kezdő, mint a mesterfokon álló sporttársakat. A kikötő területén levő pecató a gyakori apróhal zsákmány mellett nagyhalas meglepetéseket is ígér. Különösen a kényelmet szerető vendégeink kedvenc időtöltése a pecató vallatása.

A Sáska-tó Hajdúszoboszló mellett elhelyezkedő, mesterségesen kialakított horgásztó, amely nyugodt, rendezett környezetben biztosít horgászati lehetőséget a hobbi- és sporthorgászok számára. A Sáskát jelentős halállomány, nagy halsűrűség, kiváló vízminőség (folyamatos vízutánpótlás) jellemzi. A Sáska horgásztónál a halőrházban büfé és horgászbolt is működik.

IBCC Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa

A bojlis módszer nagytestű pontyokra specializált horgászatot jelent, melyet vízen lebegő, balanszírozott vagy süllyedő, párolt vagy főzött csalikkal végeznek, speciális botokkal és tartozékokkal végeznek. Az események több napon át zajlanak. Bojlis horgászversenyek naptára. Ajánló.

Zalaegerszeg mellett, a várostól északi irányban található a környék legnagyobb mesterséges tava, a két kisebb patak felduzzasztásából keletkezett, mintegy 32 hektáros Gébárti-víztározó. Félszigetén szabadtéri strand található, továbbá egy kutyastrand is kialakításra került. Az elmúlt évek során a helyiek által kedvelt pihenő-és szabadidő övezetté vált, a tó környékén több sétaútvonal fut.

2026.01.01. (csütörtök) - 2026.12.31. (csütörtök)

Borsod vármegye déli részén, a Bükk hegység lábánál folyik a Szoros-patak melyet völgyzáró gáttal megszelídítve mesterséges víztározó kialakításával alkalmassá tettek a horgászcélú felhasználásra.A Szoros patakból a Bogács község fölötti kb.20 hektáros horgásztó került évtizedekkel ezelőtt kialakításra. A Szoros-völgyi víztározó Bogácstól csupán 300 méterre található.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények