Szeptember végén megrendezzük a tehetséges kistarcsai kézművesek kiállításait abból a célból, hogy a szélesebb közönség is megismerkedhessen az alkotásokkal, beszélgethessen a kiállítókkal, és vásárlással támogassa jövőbeni munkáik elkészítését. A kistarcsai kézművesek kiállítására a Csigaházban kerül sor 2025. szeptember 27-én és 28-án – szombat és vasárnap – 14 és 18 óra között. Az első napon, tehát szombaton 14 órakor ünnepélyes keretek között nyitjuk meg az eseményt, amelyre ez úton is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Kiemelt ajánlat

Táblaképfestészeti Biennálé Szegeden, a Reök-palotában. A tárlat célja ezúttal is a hazai festészeti irányzatok, a művészeti ág kortárs fejleményeinek átfogó bemutatása. A Biennálé kétévente készít látleletet a hazai táblaképfestészet pillanatnyi helyzetéről, lehetőséget adva bármely aktív festőművésznek a részvételre.

A FotoKozma egy nemzetközi kültéri fotó fesztivál, amely évente kerül megrendezésre a Vértes környékén és olyan projekteknek ad helyet, ahol fókusz az ember és a természet kapcsolatán van. Célja, hogy a régióban létrejöjjön egy fotográfiai kultúrsziget, hogy az emberek közelebb kerüljenek a természethez, teret adjon a fotográfusoknak, hogy olyan projekteket mutassanak be, amellyel felhívják a figyelmet a környezetünkre és a fenntarthatóság fontosságára.