Nepomuki Szent János a vízen járók védőszentje, szobra Mohácson a Halászcsárda előtti téren áll. A múlt századból eredő szokás szerint a dunai hajósok, halászok és molnárok május 16-án tartották látványos ünnepélyüket. Ahogy minden évben, idén is kulturális programokkal, kézműves vásárral várjuk a látogatókat a Millenniumi szobor előtti téren és a Szabadság utcában. A csónakosok sötétedés után fáklyákkal kivilágított és feldíszített hajókkal a Duna város menti szakaszán végigereszkednek, közben vízre bocsátják az apró fényű úszógyertyákat is.

Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat
Kisboldogasszony napi ünnepi vecsernye. Nagyboldogasszony tiszteletére újjáépült Várkápolna ünnepi megáldására került sor 2020-ban az ökumené jegyében a helyi történelmi egyházak részéről: A szertatásokat követően a Kápolna újra egyházi és liturgikus használatra alkalmasnak nyilváníttatott, hogy a jövőben a füzéri és hegyközi hívek és az ide látogatók – egyházi áldás alatt – a Várkápolnában szentmiséket, istentiszteleteket, házasságkötéseket, keresztelőket tarthassanak. Ezen ünnepélyes alkalmakra emlékezve ünnepi szentmisét tartunk.
Kiemelt ajánlat
Regisztráció

Nagyboldogasszony tiszteletére újjáépült Várkápolna ünnepi megáldására került sor 2020-ban az ökumené jegyében a helyi történelmi egyházak részéről: A szertatásokat követően a Kápolna újra egyházi és liturgikus használatra alkalmasnak nyilváníttatott, hogy a jövőben a füzéri és hegyközi hívek és az ide látogatók – egyházi áldás alatt – a Várkápolnában szentmiséket, istentiszteleteket, házasságkötéseket, keresztelőket tarthassanak. Ezen ünnepélyes alkalmakra emlékezve ünnepi szentmisét tartunk.

Az Emlékhelyek Napja országos rendezvénysorozat. Ezen a napon a nemzeti és történelmi emlékhelyek számos különlegességgel várják a történelem és kultúra iránt érdeklődő látogatókat szerte az országban. Az esemény célja, hogy a változatos programok révén a magyarországi emlékhelyek létezése beépüljön a köztudatba.

Csobbanj velünk a Strandok Éjszakáján! Az idei évben XVI. alkalommal kerül meghirdetésre a Magyar Fürdőszövetség által a Strandok Éjszakája rendezvény 2025. július 26-án szombaton. Számos magyarországi fürdőben várják az éjszakai fürdőzések szerelmeseit sztárfellépőkkel, zenés-táncos műsorokkal és kedvezményes belépőkkel! A fürdők szabadon szervezhetnek helyi programokat és biztosíthatnak a vendégeknek kedvezményt. Minden fürdő igazodhat saját, már kialakult nyitvatartási rendjéhez.