Országos eseménynaptár

Balatonfüreden az Esterházy stranddal szemben várjuk kedves vendégeinket kerékpár-kölcsönzőnkben, szervizünkben, Kostka roller teszt-, és túraközpontunkban. Csapatunk több éves tapasztalattal szervez sportos osztálykirándulásokat és táborokat mind nyáron, mind télen.
Kényelem és kedvező árak az üdülni, pihenni vágyóknak egész évben! Családias hangulatú hotelünk Gyulán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt található. Látogasson el hozzánk és legyen a vendégünk!

A parkban minden nyáron napközis tanulókat is fogadunk és a célnak megfelelően a gyerekeket a közlekedés szabályaira oktatjuk. Felszerelt oktatóteremmel rendelkezünk. Lehetőség van külön csoportok jelentkezésére. A parkban közlekedéssel kapcsolatos versenyeket is bonyolítunk. A környezet az egészséges testmozgásra alkalmas, jól lehet kerékpározni, lehetőség van speciális és hagyományos kerékpárok bérlésére. Ezen kívül közkedvelt a gyerekek körében a szülinapi zsúr megtartása a parkban.

A Dunakanyar mindig jó! Bicajjal meg pláne jó! Kerékpárkölcsönzőnkben a kiváló minőségű, magyar NEUZER kerékpárokat kínáljuk vendégeinknek. Az általunk kölcsönzött trekking kerékpár a legjobb kompromisszum a MTB és a városi kerékpár között. Kényelmes, jól felszerelt, mellyel egyedül, családi vagy baráti körben kirándulhat Gödtől Zebegényig, vagy a Szentendrei–szigeten, de akár a Megyeri–hídon is. 40 kerékpár van a flottánkban, a legkisebb 16-os mérettől a legnagyobb vázig, ami 200 cm testmagasság esetén kiváló lehetőség. Túraajánlatokkal, szervizháttérrel várjuk kerékpározni szerető vendégeinket Gödön.

A Hotel Flóra a Gyógy-, Strand és Élményfürdőtől mintegy 350 méterre található, tóparti környezetben. Aktív kikapcsolódásra vágyó vendégeink is megtalálják a számukra megfelelő mozgásigényt kielégítő sportolási lehetőséget.

Gosztola Gyöngye Wellness Hotel gyönyörű természeti környezetben, a világ zajától távol. 35 szobánk illetve lakosztályunk nagyrésze fenyőerdőkre nyíló panorámával kárpáztatja el vendéginket Színvonalas wellness szálloda tágas, családi apartmanokkal, exkluzív nászutas lakosztály sarokkáddal és erkélyes szobák erdei kilátással. A Gosztola Gyöngye Wellness Hotel a Nyugat Dunántúlon, a Zalai dombok között található, a Lenti Gyógy-, Termál- és Élményfürdőtől 5 km-re, az Őrség közelében friss levegőjű, erdei környezetben.

A Hét Vezér Apartmanhotel a Komáromi Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában fekszik, a fürdő területére saját bejárattal rendelkezik. Apartmanjaink többségéhez saját teraszok tartoznak, melyek a háztól mindössze 20 m-re található feszített víztükrű medencékre néznek. A közvetlen kapcsolat által a gyógyfürdő összes létesítménye 1-2 percen belül elérhető, melynek szolgáltatásait a ház vendégei napközben korlátlan alkalommal vehetik igénybe.

Ha egy kis kikapcsolódásra vágyik, kedveli a zöld környezetet, az ízletes ételeket és a kényelmes szobákat, a legmegfelelőbb választás az Ön számára a Hotel Charles.

A Hotel Marina-Port**** egész évben kiváló választás mindazoknak, akik aktív kikapcsolódásra, minőségi wellness élményekre, családbarát szolgáltatásokra vagy professzionális rendezvényhelyszínre vágynak.

Gyermekkorunk örökzöld kirándulóhelye a magával ragadó Lillafüred! Ki ne látott volna lélegzetelállító fotókat Magyarország legnagyobb függőleges esésű vízeséséről, a Hámori-tó partján álló neoreneszánsz kastélyról, a Palotaszállót körülölelő virágos sétányrendszerről, a Függőkertről? Lehet tél vagy nyár, feltöltő tavasz vagy éppen ezerszínű ősz érdemes személyesen is megtapasztalni, felfedezni Észak-Magyarország eme gyöngyszemét. Szánjunk egy kis időt magunkra és kapcsolatunkra, frissüljünk fel pihentető környezetben, gazdagodjunk egyedi élményekkel!