Csöpi Kerékpáros Központ Balatonfüred
Balatonfüreden az Esterházy stranddal szemben várjuk kedves vendégeinket kerékpár-kölcsönzőnkben, szervizünkben, Kostka roller teszt-, és túraközpontunkban. Csapatunk több éves tapasztalattal szervez sportos osztálykirándulásokat és táborokat mind nyáron, mind télen.
Osztálykirándulás
Csapatunk több éves tapasztalattal szervez sportos osztálykirándulásokat és táborokat mind nyáron, mind télen. Célunk, hogy népszerűsítsük a fiatalok körében az aktív pihenést, új sportokkal ismertessük meg őket és természetesen minél jobb kikapcsolódást biztosítsunk számukra. A kirándulások, táborok során új helyeket ismerhetnek meg, szorosabb barátságokat köthetnek.
Megfelelő szakértelmünket nemcsak több éves táboroztatási tapasztalatunknak köszönhetjük, túravezetőink rendszeresen képzéseken (túravezetés, helyismeret, elsősegély, szerviz, közös fizikai felkészítés) vesznek részt, míg kerékpárjaink rendszeresen karban vannak tartva.
Akár egynapos, akár hosszabb táborok esetében, egyeztetés alapján ügyfeleinkkel közösen készítjük el a programtervet (hiszen nálunk az osztályfőnök is nyaral!), a speciális igényekben igyekszünk segíteni/megoldást találni.
Egyszerre 55 kerékpár kiszállítását is vállani tudjuk, ami elengedhetetlen, hogy több helyszínen: a Balaton- mentén, a Dunakanyarban vagy a Velencei-tó köré is szervezzünk programokat.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérem keressen bizalommal.
Szemezgessen túra ajánlatainkból és lépjen közvetlen kapcsolatba a Csöpi Kerékpáros Központtal e-mailben és telefonon.
Balatonfüredi túraközpontunkból induló túráink:
- Balatonfüred- Tihany- Balatonfüred:
Utunk során érinthetjük többek között: Belső-tavat, Levendula-házat, Apátságot és környékét, Visszhang-dombot, gejzírkúpok megmászása és a gödrösi strand látogatása is a túra része lehet.
3 600 Ft/fő (az ár a belépő árát a Levendula-házba tartalmazza) + 8 000 Ft túravezetési költség/csoport
- Balatonfüred- Balatonfűzfő- Balatonfüred
4 300 Ft/fő (az ár 3 csúszást a bobpályán tartalmaz) + 8 000 Ft túravezetési költség/csoport
Balatonakarattyai központunkból induló túráink:
- Balatonakarattya- Balatonfűzfő- Balatonakarattya / Balatonfüred
4 300 Ft/fő (az ár a kerékpár bérlést és 3 csúszást a bobpályán tartalmaz) + 8 000 Ft túravezetési költség/csoport
- Balatonakarattya- Siófok- Balatonakarattya
Szolgáltatásaink:
• rendszeresen karbantartott új kerékpárok kölcsönözése (cross, trekking, mountainbike, gyerekkerékpárok, tandembiciklik)
• kerékpár szállítás akár 55 darabig
• kiegészítők bérlése (gyerekutánfutó, gyerekülés, kosarak, zárak…)
• Kostka roller teszközpont és roller vásárlási lehetőség
• kerékpárvásárlás
• alkatrész vásárlási lehetőség
• szerviz (lehetőségekhez mérten SOS kiszállással, helyben javítással, csere kerékpárral, illetve behozott kerékpárok esetében hibafelderítés, átnézés, javítás egyeztetés alapján)
• csoportok számára szervezett túrák felkészült, képzett kerékpáros túracsoport-vezetőkkel
• osztálykirándulások akár az egész ország területén
Térj be hozzánk, nézz körül, kérd segítségünket, próbáld ki kerékpárjainkat, rollereinket, olvass egy Kenzel katalógust és dönts magad, hogy elnyertük-e tetszésedet! Számít a véleményed, hogy segítségeddel tovább fejlődhessünk.
2025.01.01 - 2025.12.31 |
Akadémia Sporthotel**** Balatonfüred
Az Akadémia Hotel a Balaton északi partjának fővárosában Balatonfüreden a Tihanyi Apátságra lenyűgöző kilátással rendelkező szállodánk csendes környezetben, közvetlen az uszoda mellett a városközponttól csupán 10 perc sétára található. A szálloda 50 szobája, mintegy 120 fő elhelyezését teszi lehetővé. ...
Siloám Református Misszió Otthon Balatonfüred
Szálláshelyünk a balatonfüredi strandtól közel 10 perces, a hajókikötőtől pedig nagyjából 5 perces sétára található. A több, mit százéves épület teljes felújításon esett át az elmúlt években, így egy teljesen megújult, impozáns környezet várja az ide érkező vendégeinket. A szálláshelyen 2, 3 és 4 ágyas, ...
Astoria Hotel*** Balatonfüred
Miért különleges élmény az Astoria Hotel*** és Étterem? A villa a város egyik legszebb kastélyszerű, impozáns épülete. A szálloda épületét a Dőry család építette – romantikus stílusban – 1868-ban nyaralónak. A csodálatos nyaralót eredeti stílusában őriztük meg látogatóink számára. A főépület elegáns ...
Gold Haus Panzió Balatonfüred
Panziónk Balatonfüreden, a Móricz Zsigmond utcában található, ahonnan a strand közel 15, a Tagore sétány pedig nagyjából 10 perces sétával közelíthető meg. Klímás kétágyas (franciaággyal, külön ággyal), családi és földszinti superior szobáink vannak. A kétágyas szobákhoz erkély, míg a földszinti superior ...
Anna Grand Hotel Balatonfüred
Az Anna Grand Hotel Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavának északi partján, Balatonfüred történelmi belvárosában helyezkedik el. Az Anna Grand Hotel Wine & Vital régmúltat idéző patinájával tökéletes a pihenni vágyóknak. Az újjászületett ANNA GRAND immár a nevéhez méltó, valódi luxust kínál. A ...
Anna Villa Vendégház Balatonfüred
A Balatonfüred szívében található, egyedülálló Anna Villa Füred tökéletes egy pihentető nyaraláshoz pár percre a Balatontól, mégis csendes, nyugodt környezetben. A szállás üzleti filozófiája és adottságai okán felnőttbarát hely, ahol elsődleges a csend és nyugalom biztosítása a felnőtt vendégek ...
Apartman Bruckner Villa
A 2004-ben épült Bruckner Villa Apartman-ház Balatonfüred-Arácson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határában a Péter-hegyen, az erdő közelségében helyezkedik el. Gyönyörű körpanoráma nyílik a tóra és a Tihanyi-félszigetre. A tágas, ápolt kert napozásra és sportolásra is lehetőséget nyújt kedves ...
Apartmanházak Balatonfüred
Családunk három házat üzemeltet, amelyeknek mindegyike különféle szolgáltatásokkal várja vendégeit. A házainkban két-három és négyágyas elhelyezésre van lehetőség, amelyekhez saját konyhát, illetve svédasztalos reggelit biztosítunk.
Aqua Ház Balatonfüred
Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek.
Aura Hotel Balatonfüred - Felnőttbarát szálloda
Töltődj fel és érezd jól magad! Élvezd az Aura Hotel Balatonfüred nyújtotta exkluzív kényelmet: king size méretű franciaágyaink, ergonomikus matracaink valamint párna menünk a pihentető alvást garantálják, esőerdő zuhanyunk és organikus fürdőszobai bekészítünk a frissítő élményeket biztosítják. Ingyenes ...
Zafír Étterem Balatonfüred
Balatonfüred egyik legcsendesebb fekvésű szállodájának, az Akadémia Hotel**** Balatonfüred Zafír étterme szeretettel várja vendégeit egy finom ebédre vagy vacsorára. Balaton északi partjának egyik legszebb kilátását kínáló panoráma teraszon és az étteremhez közvetlenül kapcsolódó teraszon nyári estéken kerti ...
Astoria Étterem Balatonfüred
Konyhaművészeti remekek a reformkortól napjainkig. Éttermünk nemzetközi és hazai ételkínálattal várja kedves vendégeit, külön kívánságra vegetáriánus és diétás ételeket is készítünk. Jó idő esetén a mediterrán hangulatú, leanderekkel díszített 100 fős kerthelyiségünk nyújt kellemes felüdülést egy frissítő ital ...
Bergmann Cukrászda Balatonfüred
Balatonfüred egyik gasztronómiai nevezetességévé nőtte ki magát az 1992-ben megnyitott Petőfi Sándor u. 64. szám alatti Bergmann Cukrászda. Az igényesség és a békebeli elegancia ölt testet a kedves Vendég előtt, mikor ide belép. A tradicionális hagyományok ápolása és megőrzése mögött egy valóban XXI. századi ...
Bistro Sparhelt Balatonfüred
Gondosan válogatott borlappal és az évszaknak megfelelő ételkínálattal várunk Benneteket! A chef, Elek Balázs havonta változó étlappal örvendezteti meg vendégeinket. A nagy körültekintéssel válogatott alapanyagok, a szakma mély ismerete, konyhai fortélyok sora és a főzés szeretete teszik felejthetetlenné a ...
Blaha Lujza Hotel és Étterem Balatonfüred
Balatonfüred a tó északi partjának legrégebbi gyógy- és üdülővárosa. Szerencsés földrajzi és éghajlati adottságai miatt kedvelt üdülőhely. A Hotel Blaha Lujza a Balatontól 200 m-re, a reformkori Füred belvárosában található. A klasszicista stílusú épületrészből alakítottuk ki az éttermet, a hozzá csatlakozó ...
Borcsa Étterem
Balatonfüreden, a Balaton legszebb sétánya, a romantikus és egyben idilli Tagore-sétány keleti végénél található a népszerű vendéglátó komplexum: a Borcsa Étterem. Működését 1984-ben kezdte meg, 2000. augusztusától pedig teljesen megújulva, töretlen és egyre nagyobb népszerűséggel várja vendégeit: a sétányról ...
Brada Faloda Balatonfüred
Éttermünk tálcás rendszerű, önkiszolgáló jellegű, ahol a választott ételt kényelmes barátságos környezetben fogyaszthatják el. Amennyiben vendégeink nem a helyszínen kívánnak ebédelni, lehetőség van a választott ételt jól zárható műanyag edényben elvinni. Az étlapon változatos, a tradicionális , és a reform ...
Figula Pincészet
A Figula Családi Pincészet 1993-ban kezdte meg működését a Pannon-táj ékköveként emlegetett Balaton-régióban. Szőlőskertjeink a pincészet 6 km-es körzetében találhatóak, Balatonfüreden, Balatonszőlősön, Pécselyen, Csopakon és Tihanyban. A 30 hektáros birtokon – a klasszikus értelemben vett terroir ...
Gyukli Pince
A Gyukli Pincében közel négy évtizede készítjük a Balaton régió kiváló borait. Gazdálkodóként hisszük, hogy a természet tiszta, ezért mind a szőlőben, mind pedig a pincében lehetőség szerint kemikáliák nélkül asszisztáltunk annak folyamataihoz.
Horváth-Ház Borgaléria
A gyönyörűen felújított Horváth-Ház Étterem és Borgaléria egyik meghatározó ikonja Balatonfürednek. A Balaton-régió remekeit felvonultató konyha a helyi és környékbeli termelők friss alapanyagaira és a tökéletes, minőségi ételek alkotására épül. Az épület pincerendszerében bújik meg a 300 ...
Balatonfüredi eseménynaptár 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok 2025. március 24. (hétfő) - 2025. március 30. (vasárnap)
Balatonfüredi heti moziműsor
Balatonfüredi 2025. évi programajánló. Balatonfüred egész évben változatos programokkal fogadja az ide érkezőket. A népszerű kisváros a Balaton északi partján rendkívül gazdag kulturális, bor-és gasztronómiai fesztiválokban, látnivalókban, Balatonfüred a magyar kultúra városa is. Nevezetes kulturális intézményei ...
Balatonfüredi hajózás 2025. Menetrendi hajók és sétahajók 2025. április 17. (csütörtök)
Sétahajók
Hajókirándulás menetrendi járatokkal Balatonfüredről. A Balatoni Hajózási Zrt. a menetrendi hajózás révén összekötő szerepet tölt be a régió turisztikai életében. A települések között közlekedő menetrendi hajóink igénybevételével ugyanis utasaink nem csupán egy kellemes utazáson vehetnek részt, hanem egyúttal ...
Moziműsor Balatonfüred 2025. Vetítések minden nap a Balaton Moziban 2025. március 24. (hétfő) - 2025. március 30. (vasárnap)
Balatonfüredi heti moziműsor
Balaton Mozi, minőségi szórakoztatás a Balaton északi partján Balatonfüreden, a Balaton Szabadidő- és Konferencia Központ épületében. A moziterem a legkorszerűbb vetítés- és hangtechnikával van felszerelve.
Reformkori séta Balatonfüreden 2025. Városnéző séta idegenvezetővel előzetes bejelentkezéssel 2025. április 5. (szombat) 10:30
Reformkori Séta Balatonfüreden
A történelmi hangulatú épületek történetein túl, érdekfeszítő anekdotákat hallhatnak a híres színésznőről, Blaha Lujzáról vagy az Arany ember című könyv legendás írójáról, Jókai Mórról, valamint a legelsőnek mondott 1825-ös Anna-bálról és a hozzá fűződő hagyományokról. A séta során a vendégek ...
Balatonfüred városnézés programok 2025. Füredi tematikus városnéző séták idegenvezetővel 2025. április 5. (szombat) 10:30
Reformkori Séta Balatonfüreden
Hagyományos és tematikus városnézések Balatonfüreden, a Balaton-felvidéken illetve a Balaton körül egész évben helyi idegenvezetővel. Élményszerű városnéző séták helyi, szakképzett idegenvezetővel.
Balatonarácsi programok 2025 2025. március 8. (szombat) - 2025. március 28. (péntek)
Kiss Bulcsú Boldizsár: Kezdetek... című akvarell kiállítása látogatható az Arácsi Népházban
Balatonarács (Arács) a mai Balatonfüredhez 1954-ben kapcsolt ősi magyar település. Balatonarács jelenleg is Balatonfüred településrésze, a füredi városközpont (Vörös-templom) és Csopak között félúton fekszik, a Tamás-hegy, illetve a Péter-hegy lábánál. Arács történelmi faluközpontja a két hegy közti ...
Balatonfüredi koncertek 2025 2025. április 4. (péntek)
Balatonfüreden koncertek minden műfajban, egész évben, 2025-ben is! A Balaton északi partján színes kulturális és zenei programok, koncertek és fesztiválok minden korosztálynak. Több helyszínen, felnőtt- és gyermekkoncertek, zenés rendezvények várják az érdeklődőket. A város pezsgő hangulattal, páratlan ...
Vaszary Alkotóműhely programok 2025 Balatonfüred 2025. április 5. (szombat) 10:00
Karcolj Rinocéroszt – Múzeumpedagógiai műhely foglalkozás
A Vaszary Galériában működő múzeumpedagógiai foglalkozások célja, egy olyan termékeny atmoszféra megteremtése, amelyben a fiatalabb generációk megismerhetik az alkotás szabadságát, és rutinossá válhatnak a képzőművészet világában. A foglalkozásokat és a nyári táborokat Nyitrai Orsolya képzőművész ...
Balatonfüredi színházi előadások 2025 2025. április 6. (vasárnap)
Színházi előadások Balatonfüreden 2025-ben.
Költészet Napja programok 2025 Balatonfüred 2025. április 11. (péntek)
Költészetnapi program Balatonfüreden! A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik. Balatonfüreden is minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. Találkozzunk 2025. április ...
Húsvét wellness pihenés Balatonfüreden, félpanzióval és uszodahasználattal az Akadémia Sporthotelben 2025. április 18. (péntek) - 2025. április 21. (hétfő)
Húsvéti kikapcsolódás Balatonfüreden, családi ünnepi wellness félpanziós ellátással és városi uszoda használattal az Akadémia Sporthotelben. Fedezze fel Balatonfüred csendes és nyugodt környezetét, ahol minden adott a pihentető húsvéti kikapcsolódáshoz.
Balatonfüredi kiállítások 2025. Időszaki kiállítások Balatonfüred múzeumaiban, galériáiban 2025. március 8. (szombat) - 2025. március 28. (péntek)
Kiss Bulcsú Boldizsár: Kezdetek... című akvarell kiállítása
Balatonfüreden kiállításokkal várják a művészet kedvelőit több helyszínen. Időszakos és állandó kiállítások az alábbi kiállítóhelyeken látogathatók: Vaszary Galéria, Kisfaludy Galéria, Városi Múzeum, Városi Helytörténeti Gyűjtemény, Arácsi Népház és Kiállítóház, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, Lipták ...
Kisfaludy Galéria programok 2025 Balatonfüred 2025.03.28. (péntek) - 2025.04.16. (szerda)
A Kisfaludy Galéria a reformkori városrészben, a Tagore sétány és a hajókikötő mellett várja a művészetek barátait. A Galéria épületét az 1800-as években a tihanyi Bencés Apátságtól Neumann Lázár bérelte, az épület vendéglő volt. 1914-ben megkezdték a vendéglő `mozgó színházzá` alakítását, azaz mozi ...
Márciusi esküvő Balatonfüred legromantikusabb szállodájában, a patinás Astoria Hotelben 2025. március 1. (szombat) - 2025. március 31. (hétfő)
Márciusi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, az Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. ...
Balatonfüredi wellness akció tavasszal, fakultatív programokkal az Akadémia Sporthotelben 2025.03.01. (szombat) - 2025.05.31. (szombat)
Foglaljon szállást a legjobb árakon Balatonfüreden a tavaszi hétköznapokra! Az Akadémia Hotel központi elhelyezkedéssel, kényelmes szobákkal, finom ételekkel és a városi uszoda szolgáltatásaival várja vendégeit! Ha egy kis csendre és nyugalomra vágyik, miközben elmerül a balatoni táj szépségében, akkor ...
Előfoglalási akció Balatonfüreden, 15% kedvezménnyel az Akadémia Sporthotelben 2025.03.01. (szombat) - 2025.08.30. (szombat)
Nyári előfoglalási akció 15% kedvezménnyel a balatonfüredi Akadémia Sporthotelben. Az akció a 2025. június 1. - 2025. augusztus 30. közötti időszakra érvényes. Félpanziós ellátással és Városi Uszoda és Szaunavilág használattal, valamint extra kedvezményekkel várjuk.
Folyosó Galéria kiállítások 2025. Várjuk Balatonfüreden a Polgármesteri Hivatalban 2025.02.26. (szerda) - 2025.04.11. (péntek)
Gaál Antal Az én Balatonom című fotókiállítás
Balatonfüred Város pezsgő kulturális életének szerves részei az egyes kiállítóhelyek, ilyen a Folyosó Galéria is a város Polgármesteri Hivatalában. A kiállítóhely rendszeresen lehetőséget biztosít a helyi és városkörnyéki művészek bemutatkozására.
Balatonfüred kiállítás 2025. Időszaki kiállítások a Vaszary Galériában és a Modern Műtárban 2025.03.22. (szombat) - 2025.06.22. (vasárnap)
Balatonfüredi kiállítás programajánló.
Vaszary Galéria programok 2025. Események, rendezvények, kiállítások 2025.03.22. (szombat) - 2025.06.29. (vasárnap)
Balatonfüreden várja a Vaszary Galéria! Az ország egyik legrangosabb képzőművészeti bemutató helye Balatonfüreden a Vaszary Villa, a város egyik ikonikus épülete. A főként képzőművészeti alkotásokat bemutató galériában a kiállításokat irodalmi, zenés és előadói estek kísérik, sőt, egy-egy alkalommal neves ...
Tavaszi kikapcsolódás Balatonfüreden, a Balaton északi partján, a patinás Astoria Hotelben 2025.03.01. (szombat) - 2025.05.31. (szombat)
Tavaszköszöntés a balatonfüredi Astoria Hotelben. A szürke tél után szinte áhítjuk a meleget, a napsütést. Vágyunk rá, hogy halljuk a madarak vidám csicsergését, érezzük a virágok finom illatát, lássuk a táj tarka, üde színeit. Ébresztő, várja Önt a természet, várja Balatonfüred! Köszöntsük a TAVASZT együtt a ...
Városi Helytörténeti Gyűjtemény Balatonfüred
A balatonfüredi helytörténeti gyűjtemény anyaga, kutatószolgálata egy új, erre a célra tervezett 400 négyzetméteres épületben, az Óvárosba került. A korszerű intézményben a helytörténeti kutatószolgálat mellett látványtár-kiállítás és zeneműterem is helyet kapott. Nyitás: 2024. május 1.
Arácsi Tájház Balatonfüred
A Balaton-felvidék jellegzetes épülettípusát idéző parasztházból felújított tájház Arácson (Balatonfüred). A nádfedeles, tornácos ház két kiállításra-, és egy közösségi térként alkalmas helyiséggel, illetve nagy szabadtérrel rendelkezik. A Tájházban a tisztaszoba és a konyha helyiségekben ...
Bodorka Vízivilág Látogatóközpont Balatonfüred
A Balatoni Vízivilág Látogatóközpontban, Balatonfüreden az érdeklődők élőben, szemtől-szemben találkozhatnak a vidék halaival, a pár centiméteres szélhajtó küsztől egészen Közép-Európa leghatalmasabb haláig, a több mázsásra is megnövő harcsáig. 17 akváriumban több mint ötvenféle édesvízi és tengeri ...
Esterházy-kastély Nyaralástörténeti Látogatóközpont Balatonfüred
Esterházi-kastély, Nyaralástörténeti Látogatóközpont Balatonfüreden. Az egykori kastély a reformkori városrész egyik ikonikus épülete. A felújítás során értékes falfestmény is előkerült, most restaurálva ez is látható. A kastélyban egy nyaralástörténeti kiállítás látható. A kiállítást tulajdonképpen egy korabeli ...
Gapa Terasz & Parkerdő Balatonfüred
Gyere, és nézz körbe! Valóban megéri feljönni a Száka-hegy csúcsára, barangolni a hűs tölgyesek árnyékában, gyönyörködni a páratlan panorámában, élvezni a jófajta borok és étkek zamatát. Távol a Balaton-part zajától nyílt egy hely Balatonfüred legnyugatibb magaslatán. Az évszázados tölgyesben megbújó Gapa ...
Gál Pál Kilátó Balatonfüred
2021 augusztusában nyílt meg a Gapa terasz és Parkerdő középponti épülete a Száka-hegy 271 méter magas csúcsán álló a Gál Pál Kilátó. A 12 méter magas, fakilátó, különleges módon felfelé szélesedik, deltásodik, Takács Viktor építész tervei szerint készült el. A Gál Pál Kilátó a Balaton-felvidék ...
Jókai Mór Emlékház Balatonfüred
Az Emlékház 1954-től kiállítóhelyként működik, a kiállítás látványa Jókai Mór, Laborfalvi Róza és családjuk balatonfüredi életébe nyújt bepillantást a hétköznapi élet hangulatának felidézésével. A hagyatékban megőrzött bútorok és tárgyi emlékek méltó bemutatását, a tárgyi kultúrának a kort megidéző, ...
Katti Zoób Divat & Múzeum Balatonfüred
Divatmúzeum nyílt Balatonfüreden. A Katti Zoób Fashion & Museum előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Előre bejelentkezéssel csütörtöktől vasárnapig tekinthető meg a múzeum. Időpontot foglalni telefonon, vagy e-mailben lehetséges.
Kerektemplom Balatonfüred
A templomot 1841-ben kezdték klasszicista stílusban építeni a római Pantheon mintájára, építészi előzménye valószínűleg az esztergomi Szent Anna plébániatemplom volt. A templom 1988-ban új orgonát kapott, melyet Paulus Frigyes orgonaépítő készített. Az épület fennállásának százötvenedik évfordulójára ...
Lóczy-barlang Látogatóközpont Balatonfüred
Látványos mészkőrétegek, szakvezetés, a közelben kilátó és tanösvények. A látogatóközpontban interaktív kiállítás mutatja be a térség földtani, természeti értékeit. A látogatóközpont közelében geológiai tanösvényt alakítottak ki. A látogatókat ajándékbolt és büfé várja.