Elérhetőségek, linkek
Kövessen minket!
A frekventált környezetben lévő szálloda, kiváló pihenést nyújt olyan vendégek részére, akik szeretik a természetet, a Balaton part közelségét, valamint a központi fekvést. A város történelmi múltjával kapcsolatos látnivalók (Jókai és Helytörténeti Múzeum, Vaszary Villa, Kisfaludy Galéria, Kerektemplom, Tagore sétány…stb.) akár pár perces sétával elérhetők a szállodától.
Az Eszterházy strand (600 méter) a Tagore sétányon át gyalogosan megközelíthető.
A városban elhelyezkedő Szívszanatórium és a Balatonnak köszönhető különleges éghajlat miatt, Balatonfüredet a „szívbetegek Mekkájának” is nevezik. A Szívkórház épülete alig 250 méterre található a hoteltől, ezért a gyógyulás céljából, illetve kísérőként érkező vendégek részére megfelelő szálláslehetőséget nyújt.
Balatonfüred egyik legpatinásabb épülete a történelmi városrész szívében
Balatonfüred ismertségét elsősorban a Balatonnak és nem utolsó sorban szénsavas forrásainak és mediterrán jellegű klímájának köszönheti. A városban a kultúra a gyógyászat és a sport szervesen összefonódik az idegenforgalommal.
Műemlék szálloda - ideális helyszíne: esküvőknek, konferenciáknak és egyéb rendezvényeknek Balatonfüreden
Balaton: a hazai vitorlázás szerelmeseinek.
A Balaton, mint Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava - a hazai vitorlázás fellegvára - számos lehetőséggel várja a vitorlázás szerelmeseit. A Hajóállomás és a Balatonfüredi Yacht Club is 200 méterre helyezkedik el a hoteltől.
A teniszezést kedvelő vendégek részére a 150 méterre található fedett teniszpálya nyújt sportolási lehetőséget.
Szállodánk családias jellegű, mindösszesen 26 darab szobával (78 férőhellyel) várja mind az egyéni mind a csoportos pihenni és kikapcsolódni vágyó kedves vendégeket. A zárt és ingyenes parkoló személygépkocsik és buszok részére egyaránt biztosít parkolási lehetőséget.
A háromszintes műemlék szállodában, Balatonfüreden, 26 db szoba áll a vendégek rendelkezésére, amely 78 fő együttes elhelyezésére szolgál szállásként.
A szobák alapfelszereltsége:
Udvarház szobák:
Az Astoria Hotelhez tartozik egy udvarház, amelyben modern, letisztult stílusú szobák vannak. A kifejezetten világos árnyalatú belső terek tágasak, elősegítik a nyugalmadat és a pihenésedet. A szobákat jól megtervezett, praktikus bútorokkal rendeztük be, hogy teljes kényelemben érezhesd magad. Az épület alsó szintjén nyitott, barátságos fogadórész üdvözöl téged. Ha kedveled az üde és világos belső tereket, nálunk megtalálod őket!
(Az udvarház szobák: április 15-től október 15-ig foglalhatók)
Udvarház szobák alapfelszereltsége:
Mozgáskorlátozott szoba (1 db) speciális felszereltsége:
Pótágyat, gyermekágyat, gyermek ágyneműt, babakádat és etetőszéket igény esetén tudunk biztosítani.
További ajánlataink
2026. március
2026. április
2026. május
2026. június
2026. július
2026. augusztus
2026. szeptember
2026. október
2026. november
2026. december
2026. januártól decemberig
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 1

Konyhaművészeti remekek a reformkortól napjainkig. Éttermünk nemzetközi és hazai ételkínálattal várja kedves vendégeit, külön kívánságra vegetáriánus és diétás ételeket is készítünk. Jó idő esetén a mediterrán hangulatú, leanderekkel díszített 100 fős kerthelyiségünk nyújt kellemes felüdülést egy frissítő ital vagy egy ízletes ebéd/ vacsora elfogyasztására.

Kiemelt partner
Találatok száma: 1

Várjuk Önöket Balatonfüredre, töltse nálunk a Húsvéti Ünnepeket! Pihenjen a családdal a tavasz legszebb ünnepén Balatonfüreden, a patinás Astoria Hotelben. Éttermünk nemzetközi és hazai ételkínálattal várja kedves vendégeit, külön kívánságra vegetáriánus és diétás ételeket is készítünk. Jó idő esetén a mediterrán hangulatú, leanderekkel díszített 100 fős kerthelyiségünk nyújt kellemes felüdülést egy frissítő ital vagy egy ízletes ebéd, vacsora elfogyasztására. Aktuális húsvéti ajánlatunkról és a foglalásról keressenek minket elérhetőségeinken!

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 34

Márciusi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, az Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos álomesküvője lehet Balatnfüreden. Szeretettel várjuk ajánlatkérését.

Tavaszköszöntés a balatonfüredi Astoria Hotelben. A szürke tél után szinte áhítjuk a meleget, a napsütést. Vágyunk rá, hogy halljuk a madarak vidám csicsergését, érezzük a virágok finom illatát, lássuk a táj tarka, üde színeit. Ébresztő, várja Önt a természet, várja Balatonfüred! Köszöntsük a TAVASZT együtt a Balaton partján, a patinás Astoria Hotelben! A 2004-ben felújított háromszintes műemlék szállodában, Balatonfüreden, 17 db szoba áll a vendégek rendelkezésére, amely 43 fő együttes elhelyezésére szolgál szállásként. A festői környezetben elhelyezkedő Balatonfüred, az Anna-bálokról híres város ideális helyszínt kínál az ünnepi pihenéshez. Az aktív pihenést kedvelőket is számos lehetőséggel várja Balatonfüred. Aktuális ajánlatunkról érdeklődjön nálunk!

Májusi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, az Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos álomesküvője lehet Balatonfüreden. Szeretettel várjuk ajánlatkérését.

Júniusi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos álomesküvője lehet Balatonfüreden. Szeretettel várjuk ajánlatkérését. A festői környezetben elhelyezkedő Balatonfüred, az Anna-bálokról híres város ideális helyszínt kínál téli esküvőjének megrendezéséhez is. A Balaton partján vagy a Tagore sétány öreg fái alatt készült fotók, a családi albumban örök emlékül szolgálnak. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. A patinás szálloda épület a Dőry család idejében számos táncos mulatságnak adott otthont, ahol a Reformkor hírességei is jelen voltak.

Nyári esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. A patinás épület a Dőry család idejében számos táncos mulatságnak adott otthont, ahol a Reformkor hírességei is jelen voltak. Az étterem hatalmas teraszán lehetőség van maga a szertartás megtartására, valamint kötetlenebb esküvői partikra is.

Júliusi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat, Balatonfüreden. Mindent egy helyen tudunk biztosítani a júliusi esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos álomesküvője lehet júliusban, Balatonfüreden. Szeretettel várjuk ajánlatkérését.

Augusztusi esküvői ebéd helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, a romantikus műemlék Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos álomesküvője lehet Balatonfüreden. Szeretettel várjuk ajánlatkérését.

Szeptemberi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, az Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos álomesküvője lehet Balatonfüreden. Szeretettel várjuk ajánlatkérését.

Októberi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos álomesküvője lehet Balatonfüreden. Szeretettel várjuk ajánlatkérését.

Kiss Sándor
Kissné Eötvös Irén
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár