A jelentős színháztörténeti hagyományokkal büszkélkedő Szegedi Nemzeti Színház jelenleg három tagozattal – opera, tánc és dráma –, két játszóhelyen áll a színházszerető közönség rendelkezésére. A patinás, 19. század végén épült 680 nézőt befogadó Nagyszínház elsősorban az operajátszás és a nagyobb volumenű színpadi művek (operett, musical…) otthona, a 281 férőhellyel modern belső építészeti igénnyel 2005-ben felújított Kisszínház a drámajátszásnak és a Szegedi Kortárs Balettnek nyújt otthont.

A Szegedi Pinceszínház 2001-től kezdve Szeged város egyetlen és első állandóan működő stúdiószínháza. A független befogadószínházak közé tartozunk. Elsődleges célunk, hogy olyan stúdió-előadásokat ismertessünk meg a nézőkkel – és ezeket olyan formában játsszuk – amelyek eddig még nem, vagy csak nagyon ritkán voltak láthatóak a városban és a régióban.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar nevet 1969-ben vette fel a zenekar, amikor a legendás karmester és zeneszerző, Vaszy Viktor önálló intézménnyé szervezte az együttest. A zenekar a helyi koncertélet bázisa, folyamatos szereplője a nemzetközi pódiumoknak, emellett az operajátszás alapját jelenti az ország második legnagyobb operatársulatánál, a Szegedi Nemzeti Színházban.

Az Egyesített Közművelődési és Muzeális Intézmény a kulturálódás és igényes szórakozás közösségi színtere. A könyvtár a folyamatosan újuló állománnyal folyóirat olvasás és informatikai eszközök használatának lehetőségével várja a látogatókat. a Jaksa János Helytörténeti Gyűjtemény előre egyeztetett időpontokban látogatható.

Szentendre kiemelkedő művészeti hagyományai, a városban jelenleg élő mintegy 200 alkotó tevékenysége révén az ország egyik művészeti központja. Emellett a nemzetiségek jelenléte egyedülálló kulturális sokszínűséget biztosít a városnak. Így Szentendre identitásának, turisztikai vonzerejének elsődleges forrása az a sokszínű és gazdag kultúra, amelynek bemutatása a város kiemelt célkitűzése. E feladat magas színvonalon történő ellátására hozta létre Szentendre Város Önkormányzata a kizárólagos tulajdonában álló Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft-t. 2007. április 1-én.

Szeged kulturális, tudományos intézménye, közösségi tere. A tudomány és kultúra, a tanulás és szórakozás, sőt, leginkább a szórakozva tanulás egy olyan fellegvára, amely országosan is páratlan a maga nemében. A négyszintes, hatalmas, különleges, környezetbarát építészeti megoldásokban gazdag épületben szülő és gyerek, nagypapa és unoka, a természettudományok barátai és az „ellenük beoltott” látogatók egyaránt és együtt tehetnek csodás utazást a múltba és a jövőbe, a számítástechnika és a biológia világába, és találkozhatnak – hiszen „agóráról” van szó – nemcsak az élményekkel, hanem egymással is.

A Szentgyörgymezői Olvasókör Esztergomban működő közművelődési intézmény. Az olvasókör könyvek, sajtótermékek gyűjtésére és megosztására szerveződött társadalmi egylet, amelyben a tagok olvasmányaikat megbeszélhetik. Az olvasókör egyfajta társadalmi egyletként is funkcionál; rendezvényeket, ünnepségeket szerveznek a tagok lakókörnyezetüknek, községüknek vagy városrészüknek. A Szentgyörgymezői Olvasókörben különböző klubok, szakkörök működnek, de lehet itt jazz - zongora órákat venni és a csoportos tornázási lehetőségek között is van választási lehetőség.