Turizmus Program

Csabai Kolbászfesztivál

Siófoki Gasztrohétvége

Balatoni Őszvarázs

Halloween

PontyShow Horgászkiállítás

Csoki workshopok

Édesség Fesztivál

Idén is nagyszabású gálakoncerttel búcsúztatja az évet a világon egyedül álló 100 Tagú Cigányzenekar

Kultúrházak

Népszerűség

A település minden lakosát, de az ide látogató vendégeket is szeretettel várják rendezvényeiken, programjaikon. Az olvasni, tájékozódni kívánó vendégek a könyvtárban, illetve könyvtárközi kölcsönzéssel találnak megfelelő irodalmat, dokumentumot. Kiemelten fontosnak tartják Atkáron is a 14 éven aluli könyvtárhasználók megcélzását, ezért – a megyében már több helyen megvalósult könyvtári gyereksarok mintájára – egy játékos, a gyerekek igényeit szem előtt tartó gyermek és ifjúsági sarkot is kialakítottak.

Az Egressy Gábor Szabadidőközpont Ócsa a nagyrendezvények lebonyolítása mellett mindennapokon is törekszik kiszolgálni a lakosság igényeit. Számtalan lehetőség közül választhatnak, akik tartalmasan szeretnék eltölteni szabadidejüket. A legkülönbözőbb klubok, szakkörök, foglalkozások várják az érdeklődőket, melyekhez bármikor lehet csatlakozni. Mindezek mellett majd` minden hétre jut valamilyen kulturális esemény, színházi előadás, kiállítás, koncert vagy jótékonysági rendezvény.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ 2008. január 1-én alakult meg, a korábbi kulturális intézmények összevonásával. Az intézmény célja a művészek és a közönség színvonalas kiszolgálása, a professzionális kultúraközvetítés.

Az Együd Árpád Kulturális Központ - korábbi népszerű nevén az ifiház- a város egyik legfontosabb kulturális intézménye, amelyben sokszínű tevékenységgel várjuk látogatóinkat. Programjaink közül kiemelkedik a már három évtizede minden évben megrendezésre kerülő Kaposvári Farsangi Napok rendezvényei, a Tavaszi Fesztivál és a Festők Városa Hangulatfesztivál művészeti eseményei. E falak között otthonra találnak a különböző művelődő közösségek, civil szervezetek, művészcsoportok.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ részeként a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház elsősorban a gyermekrendezvényeknek ad helyet, és széles kínálattal fogadja a gyermek (és ifjúsági) korosztályt. A felújított és megújított intézmény az ifjúsági programokkal és ifjúsági közösségek befogadásával járul hozzá az ifjúsági feladatok ellátásához.

A kicsiknek és nagyoknak szóló állandó programok mellett színvonalas előadások, kiállítások, film-, tánc-, mozgás-, és képzőművészet várja a látogatókat, ahol civil szervezetek és klubok is működnek.

Ár:

3500 Ft-tól

8000 Ft-ig

Jegyvásárlás

A művelődési ház ad teret többek között a száz éve működő amatőr színjátszásnak és 20 éve működő néptáncoktatásnak, valamint több évtizedes hagyományőrző programjainknak, úgy mint a Szentgyörgyi Napoknak és a Pünkösdi királyválasztásnak. Jöjjön el hozzánk, ismerje meg értékeinket, legyen a helyi programok rendszeres résztvevője. Itt nyílt meg az ország első népkönyvtára, innen indult az Olvasó Népért Mozgalom, a könyvtár épülete Eötvös Károly egykori lakóháza, melyben emlékszoba őrzi a Vajda emlékét.

Az Erdőkertesi Faluház és Könyvtárban színházterem, négy klubterem, internetszoba és közel húszezer kötetes könyvtár szolgálja a látogatókat. Galériáján képzőművészeti kiállításokat, a földszinten kamaratárlatokat rendeznek.

Várjuk a kulturáltan szórakozni, művelődni, olvasni szerető látogatóinkat. Ingyenes alapszolgáltatások: könyvtárlátogatás, helyben olvasás, folyóiratolvasás, elektronikus dokumentumok használata, online katalógus használata, információ szolgáltatás, könyvtárlátogatás; könyvtár helyben használata; állományfeltáró eszközök használata; információ szolgáltatás; olvasó szolgálat; tájékoztatás; kapcsolatok.

1...192021...76

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Pontyshow 2025. november 7-9. Magyarország egyik legnagyobb horgászkiállítása
Pávai Fesztivál 2025. október 24-25. Hajdúszoboszló
Őszí wellness Hévíz felnőttbarát szállodájában gasztronómiai élményekkel
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények