Látnivalók, nevezetességek, helyi értékek Magyarországon és a környező országok magyarlakta területein.
Országos eseménynaptár

A Velencei-tavi Galéria olyan kulturális közösségi tér Agárdon, ahol kiállítások, koncertek, irodalmi és zenei estek zajlanak.

A Velencei-tó délnyugati része összefüggő, nagy nádasainak gazdag, szinte páratlan fészkelőmadár-faunája már Herman Ottó idejében is híres volt. A védett terület kiterjedése: 420 hektár, a teljes terület fokozottan védett.

Látványosságok az útvonalon: Dél-Dunántúl egyik utolsó homoki bükkös társulása, igazi famatuzsálemekkel, homoki gyep foltok, az egykori legelő emlékét őrző óriási erdei fenyő, amely 429 centiméteres mellmagassági kerületével fajának jelenleg ismert legnagyobb hazai példánya. A mintegy 2 km hosszú útvonal a Kerékhegy természeti értékeit, tájtörténetét, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi célú erdőkezelését mutatja be.

Ez egy művész galéria, ahol mindent az itt kiállító három művész készít. Festmények, szobrok, ékszerek találhatók szentendrei galériánkban.

A városban fontos látnivaló az irodalmi emlékhellyé, múzeummá berendezett Veres Péter Emlékház, ahol az író a II. világháború végéig élt és dolgozott. A régi – XIX. század elején épített – ház kiállításában az író életét és munkásságát bemutató használati tárgyai, levelezése, művei stb. láthatók eredeti környezetükben.

A Veresi Tájház az épített örökségvédelmen felül, a település tárgyi emlékeit, használati eszközeit mutatja be. A tájház által szervezett workshopokon a régmúlt hagyományai elevenednek meg. A tájház a település hagyományőrző programjainak helyszíne is.

Ismét egy csodálatra méltó különlegességgel bővült a Gyenesdiáson látogatható attrakciók száma. Ezúttal egy magánberuházás jóvoltából valósult meg egy igazi kuriózum, a Surbi’s Verkli Múzeum.

A Verpeléten átvezető főút mellett áll a XVIII. század végén, vagy közvetlenül a XIX. század első éveiben épült kovácsműhely. A műhely kőből készült építmény, amely a patkolószínnel 9 méter hosszú és 6,6 méter széles. A műhely a már kiveszőben lévő legősibb foglalkozás, a kovácsmesterség emlékét őrzi, s az ország első ilyen jellegű bemutatóhelye. A hagyomány szerint Egerbe menet már Mátyás király is itt patkoltatta meg lovát.

Hazánk első natúrparkja a térség 17 települési és 2 megyei önkormányzatának együttműködésével jött létre. A Vértesi Natúrpark összterülete 35`800 ha.

A Tájházat egy műemléki védelem alatt álló sváb parasztházból alakították ki. A hagyományos telekszerkezethez illeszkedően az előkertes, fésűs beépítési mód jellemző a telekre. A földszintes, téglalap alaprajzú épület pórfödémes, cserépfedésű, kontyolt nyeregtetővel van ellátva. Belső tereinek elrendezése is a sváb hagyományokon alapul: az utca felől nézve a szoba-konyha-szoba-kamra sorrendet követi. Nyílászárói felújítottak, a XIX. század végéből valók. A lakosság adakozásának köszönhetően bemutathatóvá váltak a hagyományos sváb porta háztartási eszközei, a gazdálkodás folyamán használatos tárgyak és a régi bútorok. A ház végfalához nyeregtetős melléképület épült. Udvarában kerekes kút látható.