Látnivalók, nevezetességek, helyi értékek Magyarországon és a környező országok magyarlakta területein.
A Tájház a Duna szabályozása után meggazdagodott katolikus lakosság jellegzetes paraszti portáját: lakóházát, gazdasági épületeit és a 19. század végén felvirágzó népviseltet mutatja be, ahol azonban a kisebb lélekszámú református lakosság népi kultúrájának tárgyi emlékei is helyet kaptak. A tájház leggazdagabb anyag a textilgyűjtemény, benne a református és katolikus lakosság viseletével, szőtteseivel, hímzéseivel és csipkéivel. A háztartásban és a gazdaságban használt eszközök egykori helyükön, a konyhában, kamrában, pajtában, fészerben és a présházban idézik a múltat. A kézműves műhelyben állandó tojáskiállítás látható, valamint ez a helyiség teret biztosít a mai hagyományőrzésnek. A foglalkozásokon a látogató megismerkedhet a bátai katolikusok körében ismert csipke-varrással, a viaszos tojásírással, valamint szövéssel, fonással, népi gyermejátékok készítésével.

Szekszárd mellett 280 m magasban áll a mintegy 20 m magas Bati-kereszt-kilátó. A rétegelt-ragasztott fa elemekből készült kilátó padlószintje 15 m magasan helyezkedik el,melyből csodálatos kilátás nyílik a környező tájra. A kilátó mellett gépkocsiparkoló, fedett pihenő és tűzrakóhely várja a kirándulókat.

A tanösvény vidékünk természeti, földtani és kultúrtörténeti látnivalóit mutatja be. A tanösvény 8,2 km hosszan kanyarog, a helyi védettséget élvező Nagy-oldalt kerüli körbe. A 165 millió évvel ezelőtt a tenger mélyén lezajló vulkáni folyamatoktól a vidék korábbi gazdagságát megalapozó barnakőszén-telepek képződéséig egy hosszú földtörténeti időszakot járhatunk végig, megismerkedve a Nagy-oldal egyedi, védett élővilágával, és bepillantást nyerhetünk Bátor – közel háromezer évre, egészen a bronzkorig visszanyúló – történelmébe.

Az ország egyik legrégebbi fokozottan védett területén, a Bátorligeti Őslápon szakvezetővel kísért túra alkalmával testközelből is megfigyelhetők azok a különleges botanikai és állattani értékek, melyek fennmaradásukat a terület egyedi mikroklímájának köszönhetik. A múzeumban pedig megtekinthető a láp élővilágát és kialakulását bemutató kiállítás.

Battonyán, a várost kettészelő Száraz-ér kanyarulatában több mint száz évvel ezelőtt épült fel egy parasztház. A ház a városközponthoz közel, de mégis egy elszigetelt, nyugodt, csendes helyen található, ahol az idelátogató emberek kiszakadhatnak a mai rohanó élet mindennapjaiból és aktív pihenés részesei lehetnek. Lakói minden bizonnyal egyszerű parasztemberek voltak, akik a hagyományos építészeti módszereket felhasználva teremtették meg a lakókörnyezetüket. A ház több, mint hatvan évig lakatlanul állt.

A Bechtold-család hajdani portáján működő Biatorbágyi Bechtold Tájház a hangulatos bemutatóterek mellett közösségi eseményeknek is teret ad. Hiszen nagyon fontos a tárgyi értékek őrzése mellett a valódi, eleven hagyományőrzés! A biatorbágyi német nemzetiségi, sváb közösség ünnepeihez kötődő zenés-táncos mulatságok, gyerekfoglalkozások, a nemzetiségi iskola rendhagyó tanórái kapnak itt helyet.