A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Magyarország első olyan múzeuma, amely kizárólag kortárs művészetet gyűjt. Jelentős nemzetközi és magyar képzőművészeti gyűjteményét Peter és Irene Ludwig adománya alapozta meg 1989-ben. A műgyűjtő házaspár hetven nagy értékű műtárgyat ajándékozott Magyarországnak, illetve 95 művet helyezett el letét formájában. Az 1996. december 14-én Kortárs Művészeti Múzeummá bővített intézmény 2005-ben költözött a Budavári Palota A épületéből a Müpa (korábbi nevén: Művészetek Palotája) Duna felőli szárnyába, ahol a gyűjtemény egy részét bemutató állandó kiállítás és a számos időszaki tárlat mellett különleges kiadványokkal, változatos társművészeti és művészetpedagógiai programokkal is igyekszik növelni az itt kiállított művek és alkotóik ismertségét.

A Soproni Múzeum új élményközpontú közösségi tere az Eggenberg-ház földszintjén található a Szent György utcában. A Macskakő közösségi tér múzeumpedagógiai foglalkoztatóból és Gyermekmúzeum kiállítótérből áll. A Gyerekmúzeum régi korok mindennapi életét mutatja be egykor és ma használatos tárgyakon keresztül.

Az egyetlen magyar Cementlap Múzeum egy 100 éves restaurált parasztház padlásán található Erzsébet községben, Baranya megyében, a Pécsvárad-Zengőalja kistérségében, a Mecsekben. Egy holland művészettörténész, Simon Wintermans alapította ezt a kiállítóhelyet, ahol ezt a 20. század elején népszerű burkolóanyagot minták szerinti rendezésben mutatja be. Az utolsó 100 év 100 féle lapja látható és vásárolható meg. A vendégeknek a gyűjtő mutatja be a múzeumot. Csak előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés után látogatható!

A Magyar Építőipari Múzeum Alapítványt a magyar építőipar emlékeinek gyűjtésére, megőrzésére 1990. január 9-én hozták létre, amely azóta kiemelkedően közhasznú szervezetként tevékenykedik. A múzeum Veszprém városában az alábbi három helyen működik: A főépületben, a Szent István u. 7. szám alatt, a TEGULARIUM, Magyarország bélyeges tégláinak gyűjteménye, a várban a Dubniczay-házban van, míg a szabadtéri gyűjtemény a Házgyári út 1. alatt látható.

A Magyar Fotográfiai Múzeum Kecskeméten található. A múzeum több százezer pozitívot és negatívot őriz. Emellett dokumentumok, fényképezőgépek, fotós felszerelési tárgyak, laboratóriumi eszközök is gazdagítják a gyűjteményt. A múzeum szakszerű tudományos munkát végez. Szokásos múzeumi szolgáltatásai mellett hiteles másolatok készítésével, restaurálással, fotók vásárlásával, árusítással és értékbecsléssel is foglalkoznak. Könyvtára, adattára és a fényképgyűjteménye a kutatóknak is rendelkezésére áll.

Magyarország egyik legnagyobb Dutra magán gyűjteménye egy igazi csemege a technika iránt érdeklődők számára. A több mint 20 év munkájával létrehozott kiállításon a legendás magyar traktor márka több mint 20 típusa, többségében felújított és működőképes állapotban látható. A kiállító teremben bemutatásra kerülnek eredeti Dutra relikviák, ajándéktárgyak, emblémák, régi forgalmik, rendszámok, makettek, prospektusok, rajzok, könyvek, fényképek, stb.