Országos eseménynaptár

Lillafüred helytörténeti nevezetességeit és természeti értékeit mutatja be a Lillafüredi Tanösvény. Az indítótábla a Palotaszálló alatti függőkertben van.

A Millennium ünnepére létesült tanösvény Szilvásvárad belterületéből elindulva a Kalapat-kilátóig vezet. Az útvonal a könnyebb járhatóság miatt kőtörmelékkel van felszórva. A meredekebb emelkedőkön korlátok és lépcsők segítik a közlekedést. Három pihenőhely is kialakításra került, faasztalokkal, padokkal és esőbeálló házakkal. A túra minden korosztály számára könnyen teljesíthető. A tanösvény jelzése a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egész területén megszokott, egységesen alkalmazott átlós kék sáv. A 2.5 km hosszú tanösvény a Bükk természeti értékeit és azok védelmét szolgáló tevékenységeket mutatja be.

A tanösvény a Herman Ottó emlékparktól a Szeleta-tetőn át Felsőhámor fölött Lillafüredre vezet, s a Szinva-völgy, a Kis-fennsík és a Garadna-völgy legfontosabb természeti és kultúrtörténeti értékeit mutatja be. Az állomások a Szinva-patak mentén kialakult égeres, valamint a Molnár-sziklán lévő gyertyános tölgyes és mészkő-sziklagyep növény és állatvilágát, valamint a karsztjelenségeket tárják fel. Megismerkedhetünk a Szeleta-zsombollyal és a Szeleta-barlanggal, mely Magyarország egyik legfontosabb őskőkori (a paleolitikumi Szeleta-kultúra) régészeti lelőhelye. A tanösvény a Herman Ottó Emlékpark (Bükki Nemzeti Park Keleti Kapuja, az 1-es busz Majális parki végállomása) és Lillafüred közötti piros sáv és piros négyzetjelzésű turistaúttal megegyezik.

A tanösvény a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontjától, a Kő-köz keleti végétől indul. A fehér négyzetben átlós kék sávval jelzett körtúra az Oldal-völgy torkolatáig a jelzett turistaúttal együtt halad, majd áttér a műút túloldalára, s a karthauzi kolostorromtól egy meredek ösvényen közelíti meg a Lök-bérc oldalában előbukkanó sziklavonulatot, a Bujdosó-kőt. A környező jura kori agyagpala és radiolarit összletekbe ékelődve meredek mészkősziklafalak magasodnak a hársas kőrises sziklaerdő fölé. A Bujdosó-kőtől a zöld sávval jelzett turistaúton juthatunk vissza Felsőtárkányba. A tanösvény egész évben szabadon látogatható, bejárásához szakvezetés is igényelhető a BNPI-től.

A Pannon Csillagda Obszervatóriumának 5,5 méter átmérőjű távcsőkupolája alatt, egy tudományos igényű távcsőpark fogadja az érdeklődőket. A távcsöves bemutató során a látogatók a Pannon Csillagda prémium kategóriás műszereivel és szakértő személyzet segítségével vizsgálhatják az égitesteket (bolygók, galaxisok, csillaghalmazok, ködök, stb). A teleszkópok szerkezetének, működésének bemutatásán túl, felhőtlen időjárás esetén a Nap megfigyelésére is sor kerül, speciális H-alpha naptávcsővel. Ez a jelenlegi fokozott Naptevékenység miatt, különlegesen izgalmas felfedezés! A programra érdeklődés és időjárás alapján, előre egyeztetve lehet jelentkezni.

A Szemlő-hegyi-barlangot előszeretettel látogatják iskolai, óvodai csoportok, családok és turisták egyaránt. Nem csoda, hiszen igazi mesevilág várja itt őket. Mostantól azonban egy uniós pályázat fejlesztéseinek köszönhetően még több élményben lehet részük vendégeinknek. Ezért érdemes több időt szánni a látogatásra, hogy a barlangtúra előtt vagy után a vetítőterem filmjeinek megtekintésére, az interaktív kiállítás bebarangolására is jusson idő. A barlang feletti parkban ezután jóleshet a játék, kikapcsolódás a napsütésben, aki pedig végigjárja az új tanösvényt, az a főváros építőköveiről, a környék kőzeteiről is sok érdekeset megtudhat.

Az Egertől északra lévő Szarvaskő település központjában lévő parkolóban található a Geológia tanösvény indítótáblája. Szarvaskő a Bükk hegység egyik legszebb fekvésű települése. Az Eger-patak szűk völgyében épült falut vulkáni kőzetekből álló meredek hegyoldalak fogják közre.

A Szálkahalmi tanösvény a Hortobágyi Nemzeti Parkban található. Az útvonal hossza 1,1 kilométer, az állomások száma 5 db, menetidő 1 óra. A tanösvény megközelíthető a 33-as főúton a 79. kilométerkőnél Hortobágynál. Szakvezetés kérhető.

Szala menti tanösvény az Őrségi Nemzeti Parkban, Szalafőn és Őriszentpéteren. Az útvonal hossza 3,8 kilométer, az állomások száma 9 db, menetidő 1,5 óra. Igény szerint szakvezetést biztosítanak. A tanösvény csak gyalogosan járható be.
A körtúra kiinduló, és egyben végpontja a Szalamandra Ház. A szögligeti Szárd-hegy körül kialakított útvonalon ízelítőt kaphatunk az Aggteleki-karszt sokféle növényzeti típusából, emellett a térség egyik legjelentősebb kultúrtörténeti értékét, a Szádvárt is felfedezhetjük. Jelzése: piros illetve, kék rom jelzés, meglévő turistaútvonalakon halad. Az elágazási pontokat nyilak jelzik. A sajátos karsztos felszínen egyaránt megtaláljuk a hegyvidéki, a mediterrán, illetve a kontinentális erdőssztyepre jellemző fajok képviselőit. Itt található a térség egyik legjelentősebb kultúrtörténeti értéke, a romjaiban is impozáns látványt nyújtó Szádvár. Az útvonal hossza 4,5 kilométer, állomások száma 12 db, bejárásához szükséges idő kb. 3 óra. Szakvezetés kérhető.