A gregorián ének énekelt imádság, az egyház ősi, legszentebb éneke, amely a liturgiában válik igazán élővé, és amelynek révén létrejön egy örömteli találkozás az Úrral. A liturgiában énekelt bibliai szövegek, az Isten és az ember közötti párbeszéd szellemi hangján szólalnak meg. Isten végtelen szépsége és egyszerűsége tárul fel azokban a dallamokban, amelyek több mint ezer éve keletkeztek, mégis mindig frissek, újak, tele vannak meglepetéssel. Az egyház ősi éneke minden keresztényé, így evangélikus, református és görög katolikus is együtt imádkozik a római katolikussal e legemberibb nyelven, ami az ének, és e legszentebb hangokon, ami a gregorián.
Kiemelt ajánlat

Boldog IV. Károly emléknap koncert

Miután megalakult a Gregorián Társaság, kézenfekvő volt, hogy célkitűzéseinek eléréséhez - a gregorián ének tanítása, terjesztése, a liturgiába való visszaemelése - szükség lesz egy együttesre is, amely a gyakorlatban is megvalósítja ezeket. Így alakult meg 1994-ben a Schola Gregoriana Budapestiensis.

Boldog IV. Károly emléknapja a pesti ferencesek templomában - Gregorián szentmise
Miután megalakult a Gregorián Társaság, kézenfekvő volt, hogy célkitűzéseinek eléréséhez - a gregorián ének tanítása, terjesztése, a liturgiába való visszaemelése - szükség lesz egy együttesre is, amely a gyakorlatban is megvalósítja ezeket. Így alakult meg 1994-ben a Schola Gregoriana Budapestiensis.
Kiemelt ajánlat
Pál Feri atya előadásai online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. Pál Feri atya lebilincselő előadásmódjával és inspiráló gondolataival minden alkalommal rabul ejti hallgatóit. Pál Feri senkinek sem kell bemutatni: pap, mentálhigiénés szakember – és az egyik legjobb előadó, akit valaha hallhattunk. Azokról a kérdésekről beszél, amelyek a leginkább foglalkoztatnak bennünket, egyszerű szavakkal képes bonyolult összefüggéseket megvilágítani, és azokat nemcsak érthetővé, de átélhetővé tenni.

Pénteki orgonakoncertek Budapesten Virágh András orgonaművész közreműködésével a Szent István Bazilikában. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangversenyek előadói Liszt-díjas, Érdemes Művész és Junior Príma-díjas orgonaművészek, illetve elismert operaénekesek és hangszeres művészek, akiknek a közreműködése garantálja az előadások magas színvonalát

Öt Templom Fesztivál 2026. május 7-11. között. Az Öt Templom Fesztivál Győr-Újváros templomainak és az európai zsidó-keresztény kultúrának a közös ünnepe. Ezen a fesztiválon nincs sör, nincs virsli, de van valamiféle spirituális hangulat, áhítat és rengeteg ismerkedés a másik ember hitével és szeretetével. Ezek a templomok a mi közös kultúránk templomai, a mi közös sorsunk emlékművei. Falaik őseink boldog pillanatait, nagy fájdalmait és már fesztiválunk emlékeit is őrzik. A programok között idén is helyet kapnak nagyszerű koncertek, színházi előadások, történeti séták, valamint szabadon látogatható gyülekezeti programok

Öt Templom Advent 2025. november 28 - december 26. között Győr több helyszínén, ahol nagyszerű adventi koncertek várják a látogatókat a város egyik legnépszerűbb téli eseményén! A fény születését váró közösségek megnyitják a templomok ajtajait és padsoraikba, illetve ünnepi asztalaikhoz várják az érdeklődőket. Az adventi programsorozat során a közösség és a család megtartó erejéről szólnak majd a családi koncertek, illetve az adventi délutánok.

Koncertek a Belvárosi Szent Mihály- templomban 2025-ben. Online jegyvásárlás. A Belvárosi Szent Mihály-templom koncertjei különleges atmoszférát kínálnak a klasszikus zene kedvelőinek. A történelmi falak között felcsendülő orgonaművek, kórusok és zenekari előadások egyszerre nyújtanak lelki feltöltődést és zenei élményt. A templom varázslatos akusztikája és meghitt hangulata felejthetetlenné teszi minden koncert pillanatait.

A világszerte sokezer közösségnek testilelki segítséget nyújtó Chábád Lubavics mozgalom 1989-ben kezdte meg működését Magyarországon. A néhai lubavicsi Rebbe, Menachem Schneershon rabbi küldötteként Oberlander Báruch rabbi és felesége Budapestre jöttek, hogy a hazai zsidó közösségnek segítséget nyújtsanak. Ezen munka alapjaiból nőtt ki az EMIH, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Köves Slomó rabbi vezetésével. Különleges programra vágysz és érdekel a kultúra? Nyitott vagy az újra – na meg a tradícióra? Judaizmus, színház, zene, gasztro, tudás, séta vagy ünnep: minden egy helyen!

Kabbalaóra Oberlander Baruch rabbival