A Kis-Balatonnál található Diás-sziget fokozottan védett természetvédelmi területen fekszik, kizárólag a Kis-Balaton Látogatóközpontból induló szakvezetés során tekinthető meg! A Kis-Balaton Látogatóközponttól szakvezetett kenutúrákat indítunk a Fekete István-emlékhelyhez a Diás-szigetre. A vízitúrán való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött. Jelentkezni a túra előtti nap 16.00 óráig lehet. Amennyiben vannak még szabad helyeink az induló csoportban, akkor a helyszínen is tudnak jelentkezni a túrára. A szabad helyek iránt kérjük 9.00-9.45 óra között érdeklődjenek a pénztárunkban.
Kiemelt ajánlat

Tiszafüred csónaktúra, Tisza-tavi csónaktúrák túravezetővel a Szabics Kikötőből. A vadregényes Tisza-tavat igazán felfedezni csak vízről lehet, ezért csónakkirándulásokat és evezős ÖKO-túrákat is szervezünk a védett természeti értékek bemutatására. A tavaszi természet ébredésétől kezdve a virágoktól pompázó és madaraktól hangos nyári csónaktúrákon át az őszi madárvonulást is megcsodálhatja nálunk. Kikapcsolódás, értékes program, páratlan természeti környezetben, Tiszafüreden!

A Kis-Balaton Látogatóközponttól szakvezetett kirándulásokat indítunk a Fekete István-emlékhelyhez a Diás-szigetre saját járművel, golfautóval, vízi úton, kenuval. A Diás-sziget fokozottan védett természetvédelmi területen fekszik, kizárólag a Kis-Balaton Látogatóközpontból induló szakvezetés során tekinthető meg!

Kenutúrára hívunk és várunk a Tisza-tóhoz. Bizonyára sok érdekes dolgot hallottál a Tisza-tóról, a tengerentúli vizes élőhelyekre hasonlító tájakról, körpanorámás kilátókról, a vizet szőnyegként borító virágmezőkről. Mindaz amit hallottál, meg sem közelíti a látványt, amiben részed lehet, ha személyesen látod ezt a sok gyönyörűséget. Minden napszaknak, évszaknak megvan a maga szépsége és ha fel szeretnéd fedezni ezeket ne 1-2 órás túrában gondolkodj! A háromórás túráink alkalmasak arra, hogy megfelelő távolságot megtéve sok-sok látnivalót mutathassunk meg.

Kalandos csónaktúrák a Tisza-tó lenyűgöző, kalandos vízi ösvényein. Olyan helyeken kirándulunk, ahol az ösvényeket mi készítettük. Az ide látogatók páratlan élménnyel gazdagodhatnak a gyékény és sás rengetegben, a végeláthatatlan sulyommezőben és annak madárfészek telepein. Túra közben megkóstolhatja a tó vízi gyümölcseit, megismerheti mérgező fajtáit, bemutatunk olyan növényeket, amik a világon csak itt találhatók meg, vagy ritka madarakat, amik itt nagy számban fordulnak elő. Velünk a csónaktúra kaland egy örök élmény marad.

Ha a nemzeti park egyéb, Szarvas város környéki látnivalóit is szeretné valaki bebarangolni, Látogatóközpontunkban lehetősége van az ezzel kapcsolatos tájékozódásra, kenu- és kerékpár kölcsönzésre, szakvezetéses kenu- és kerékpár túrára is. Csoportoknak bejelentkezéses alapon előadásokat, túravezetéseket, egyéb szakmai programokat is biztosítunk.

Vízi csapatépítés „ Vízes kalandok”- avagy kenus-GPS-s csapatépítő vízitúra a vadregényes Tisza-tavon. A Szabics Kikötő és Szabadidőpart tökéletes helyszín a céges csapatépítő programok lebonyolítására. Mi a vízen is otthon vagyunk. A Tisza-tó rejtett zegzugos területeinek felfedezésére nincs is jobb mód, mint vízre szállni, motorcsónakkal vagy kenukkal. Egy kenutúra kiválóan alkalmas a szervezet fejlesztésére, egymás alapos megismerésére. A munkahelyi hatékonyság megsokszorozódik, ha az egyes emberek egy csapatépítés során csapattá érnek.

Ismerje meg a Tisza-tó természeti értékeit és csodálatos vízi világát csónakból! Csónakot GPS navigációval - a Tisza-tavi Ökocentrum kikötőjében lehet bérelni. A program célja a Tisza-tó természeti értékeinek bemutatása. Élményekben gazdag időtöltés a természetben változatos csónaktúrákkal vagy önállóan. Páratlan természeti környezet, értékes és érdekes program az egész családnak a Tisza-tónál!

Panyolára várjuk a vízi sportok szerelmeseit! A vadregényes Öreg-Túron Panyoláról egészen Túristvándiig le lehet evezni. Ha vízitúra során csendben evezünk, megpillanthatjuk ritka vízimadarainkat is. Kezdő vízitúrázóknak is ideális helyszín, mert a víznek alig van sodrása, és a túrának kevés olyan szakasza van, ahol a víz mélysége meghaladja a másfél métert. Az Öreg-Túrba dőlt fák között szlalomozva olyan érzés töltheti el a túrázót, mintha egy dzsungelben hajózna. A vízitúra során több lehetőség van pihenőt, strandolási szünetet tartani. Az Öreg-Túr kiváló helyszín osztálykiránduláshoz, táborozáshoz, csapatépítéshez. A túrához Panyolán kajakot és kenut is lehet kölcsönözni.