Jász-Nagykun-Szolnok vármegye az Észak-Alföld régióban található, az Alföld közepén. Fővárosa Szolnok. A megyéhez tartozik a Tisza-tó délkeleti része, valamint a Hortobágyi Nemzeti Park nyugati fele. Természeti értékeire két nemzeti park is vigyáz, a Körös-Maros Nemzeti Park és a már említett Hortobágyi Nemzeti Park. A megye gyógyfürdőkben gazdag. Ezek közül leghíresebb Cserkeszőlő és Berekfürdő. A Tisza a víziturizmus központja. A szolnoki Holt-Tiszán található kajak-kenu pálya nemzetközi minősítést kapott. Vadászati tájegységei a Jászság, a Kunság, és Tiszazug.
A Tisza-tó legnagyobb és legjobban felszerelt kerékpáros pihenőparkja, megállóhelye és rendezvényközpontja a tiszafüredi szabadstrand mellett található, a félszigetszerűen vízbe nyúló Morotva kerékpáros pihenőpark, mely megannyi élményt és kalandot kínál a látogatóknak. A kerékpáros pihenő területén játszótér, kilátó, pihenő-főző helyek és szociális helyiségek (wc, kézmosó) találhatóak. A félszigeten kerékpár út fut körbe, mely mentén információs táblák segítségével mutatják be a tó növényeit és állatait.

Az épületben két szinten öt szoba van és három terasz. Szintenként van egy - egy társalgó, fürdőszoba és mosdó. A társalgóban TV és hűtőszekrény található, a földszinten felszerelt konyha áll a vendégek rendelkezésére. Az épületben ingyenes a wi-fi-s internet hozzáférés. Az udvaron 60 fős nádtetős zárt filagória található, valamint grillezési és szalonnasütési lehetőség is adott. Gépkocsival zárt udvarban lehet parkolni.

Nádas Panzió Pihenőpark Tiszafüred. Nádtetős főépületében két kétszobás klimatizált extra családi szoba várja vendégeit, míg a park területén 5 db két szobás nappalis klimatizált 4-6 fő fogadására alkalmas apartman ház épült. A családosan kikapcsolódni vágyókat szabadtéri medence, napozóterasz, szauna, mini golfpálya, műfüves sportpálya és a Tisza-tó csodálatos vízi világa várja.

A nagykörűi önkormányzat által önkéntes segítőkkel fenntartott nonprofit, bemutató jellegű kamara-galéria 2009 júliusa óta működik Nagykörűben. Feladata, hogy a képzőművészet különböző ágazataiban tevékenykedő művészek –magyarok és külföldiek, kortársak és klasszikusok, ismertek és feltörekvők- alkotásait bemutassa az itteni és környékbeli közönségnek. Célja az is, hogy népszerűsítse Nagykörűt ország-világ előtt a képzőművészet eszközeivel, helyi és másutt élő alkotóművészek bevonásával. Küldetése továbbá, hogy jó kapcsolatokat alakítson ki és tartson fenn a térségben és távolabb működő alkotóművészekkel, társintézményekkel, és - beilleszkedve a magyar képzőművészeti kultúra áramlataiba – elősegítse a község kulturális fejlődését.

A Művelődési Ház biztosítja a település lakossága kulturális, szabadidős tevékenységi igényeinek kielégítését, támogatja az iskolarendszeren kívüli öntevékeny, önképző, szakképző tanfolyamok működését. Fontos feladatának tarja a kultúra értékeinek megismertetését, az ünnepek kultúrájának gondozását, ünnepségek szervezését. A könyvtár a település lakossága számára nyilvánosan működő könyvtári ellátást biztosít, ezáltal fejti ki az olvasási és könyvhasználati kultúra terjesztését és fejlesztését a lakosság teljes körében. Helyismereti információkat és dokumentumokat is gyűjt. Nyilvános számítógép használatot és hálózati szolgáltatás igénybevételét biztosítja.

A Nagykun Látogatóközpont a város főterétől nem messze, a Déryné Művelődési Központ mellett található. Az eredeti kunsági kapun egy szép tornácos épületbe lépve interaktív, újszerű eszközök segítségével szerezhet információkat a kunok eredetéről, kultúrájáról, a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb történelmi eseményekről, életmódbeli sajátosságokról a XIII. századtól napjainkig. Ha szeretné megtanulni a kunhímzést, a vert csipke készítését, a nemezelést, a fazekasság alapjait, a fafaragást és a gyöngyfűzést, a gyertyaöntést és a bőrözést, ha szeretné tudni, hogyan készül a mézeskalács, akkor itt, a Nagykun Látogatóközpontban erra is lesz lehetőség.

A tájházat 1984-ben alapították, és a karcagi középparasztok mindennapi életét, tárgyi kultúráját mutatja be. Az épületegyüttes helyiségeiben a Nagykunságra jellemző különböző társadalmi rétegek lakberendezési, használati tárgyai tekinthetők meg. A lakóház egyik szobájában az ünnepi berendezést mutatják be, közöttük a kevéssé ismert kunhímzéssel díszített textíliákat. A tájház a Györffy István Nagykun Múzeum kezelésében van.

Pihenj pár percre a Tisza -parttól összkomfortos, légkondicionált apartmanokban, melyek hatalmas, zárt udvarban találhatók, ahol a parkolás is megoldható. A kertben bográcsozás, grillezés, főzés, szalonnasütés lehetősége biztosított. 4 fős, teljesen felszerelt apartmanok saját fürdőszobával, konyhával és étkezővel. A kertben játszótér és parkolási lehetőség.

A Nairam Klubhotel és Szabadidőközpont elhelyezkedésének és természeti adottságainak köszönhetően egy olyan egyedülálló hely, ahol mindenki megtalálja amire vágyik. Szolnoktól 15 km-re a festői szépségű Holt-Tisza partján 7 ha-on alakítottunk ki egy olyan kis szigetet, amely tökéletes és különleges helyszín egy álomszép esküvőhöz, zártkörű táborozáshoz, vagy egy felejthetetlen céges rendezvényhez.