Vas vármegye a Nyugat-Dunántúl régióhoz tartozik, fővárosa Szombathely. Tájegységei közé tartozik az Alpokalja és az Őrség, a Dunántúli-dombság, annak középtája Zalai-dombság és a Kisalföld része három középtája, a Kemeneshát, a Sopron-Vasi síkság és a Marcal-medence.

A Tájházat korábban Öregpince néven emlegettük. Az Öregpince - egy háromosztatú, 1846-ban épült boronafalú, zsúpfedeles présház, mely mindig is ezen a helyen állt. Az Újhegy nevű szőlőhegy a falutól 2 km-re érhető el, ennek egyik szélén, a Zalabér irányába vezető úthoz.A Pincetájház népi építészeti szempontból jelentős, mivel megőrizte azokat a vonásokat, melyek a Vasi Hegyháton található többi hasonló korú pincére is jellemzőek, tehát alkalmas annak bemutatására. Gyümölcsfák állnak körülötte, a pince képe harmonikus, tájba illeszkedő.

Az Óvári Apartmanház csendes, nyugodt környezetben található Bük középső részén. Több apartman és vendégszoba is áll vendégeink rendelkezésére. A szobák és az apartmanok mellett a közös terek is remek lehetőséget biztosítanak, csoportok, baráti társaságok, és családok közös programjainak eltöltéséhez.

A Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola erdőpedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó tanösvény a Kőszegi-hegységben. A Tanösvény a kezdőpontnál található idős bükkról kapta elnevezését. A bükkfa több, mint 250 éves, de vihartépte, tapló korhasztotta lombja sokáig adhat még menedéket a madarak számára, s tarthat árnyékot az erre járó látogatóknak.

Házias, magyaros konyhával várjuk kedves vendégeinket az egyetem szomszédságában. Külön büszkeségünk a kerthelyiségünk (téli-nyári), mely felejthetetlen élményt és kikapcsolódást nyújt a gasztronómia szerelmeseinek. Térjen be egy menüre, randevúra, családi összejövetelre - nem fog csalódni kollégáink szakértelmében és odaadásában!

A város legrégibb és legnagyobb bástyája, az Öregtorony (Öreg-bástya) vagy Zwinger. A kilencszögletű bástya – a vár mellett – a város védelmi rendszerének legkorábbinak tartott része. Feltételezések szerint a 13. századból származik. Mai formáját az 1532. évi török támadás előtt építették ki. A fontos védmű három szintje a 20.század közepéig katonai majd városi raktárként működött. A pincében, egy 1778-ban készült bálványos szőlőprés található. Az épület tereiben kiállítások, oktatások, kulturális események, fogadások és tudományos konferenciák kapnak helyet. A bástya folyamatosan látogatható nyitvatartási időben.