IV. KŐFESZT - A Szabad Táncház 2025. június 6-9-ig a Káli-medence falvaiban! A rendezvény célja, hogy a magyar néphagyományokat – táncot, zenét, éneket és szokásokat – kihozza a hagyományos intézményi keretek közül, és természetes közegükbe, pajtákba, udvarokra, utcákra vigye. A fesztivál során a résztvevők különböző tájegységek – például Kalotaszeg, Mezőség, Vajdaszentivány, Szászcsávás és Rábaköz – népi kultúrájával ismerkedhetnek meg. A programok között szerepelnek ének- és tánctanítások, kézműves- és gyerekprogramok, folkmozi, folkkvíz, koncertek, örömzene és örömtánc, valamint reggelig tartó éjszakai táncházak.

Tarcal a Zempléni hegység legdélibb peremén fekvő honfoglalás kori település. A világhírű Tokaj-hegyaljai borvidék talán legkiválóbb szőlő- és bortermelő helye. A településen számtalan program és rendezvény ad lehetőséget a kellemes kikapcsolódásra a bor, zene és gasztronómia szerelmeseinek. Barátságos, vendégszerető emberek, családias környezet vár a Tarcara látogatókra, ahol a kicsik és nagyok egyaránt jól érezhetik magukat.

A Somlón termett boroknak hagyományosan jó hírük van Magyarországon és a nemzetközi borvilágban is. A hegyen több borászat is található, ahol a látogatók megkóstolhatják és megismerhetik ezeket a különleges borokat, valamint betekintést nyerhetnek a borkészítés titkaiba. A kiemelt események, rendezvények idején a somlói borászok nyitott pincékkel várják a vendégeket. Irány a Somló!

TARCAL VISSZAVÁR MINDENKIT! Tokaj-Hegyalja korai, meghitt minifesztiválja a borvidék legdélibb falvában, Tarcalon. Épp zsendül, zsong a mindenség, illatozik fa, fű, virág, aszú, szamorodni. Évszázados épületek között sétálva lehet a világ legjobb édes borait kóstolni a borászok társaságában, miközben árad a zene és pezseg a kultúra. Május első hétvégéjén ismét megannyi bűbáj járja át Tarcal évszázados épületekkel körülölelt utcáit. Zamatos borok, és finom falatok. Tartsatok velünk a Tokaj-Hegyaljai borvidék szívébe, ahol nemcsak a hangulat pezseg, hanem bizony, a termelője úgy irányítja, akkor néha a borok is!

Programok a Gozsdu Udvarban. A Gozsdu Udvar Budapest belvárosának egyik legdinamikusabban fejlődő központja, egy találkozási pont, ami összeköti a szórakozást, a gasztronómiát és a kultúrát. A népszerű szórakozónegyed a hét minden napján egyedülállóan izgalmas programokkal várja vendégeit. Az Udvar számtalan különleges stílusú helynek ad otthont, sokszínű élményt nyújtva ezzel minden generációnak.