Programok a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtokon. Vendégeinket két pincei kóstoló teremben tudjuk fogadni, mely közül az egyik 25 fő a másik 90 fő befogadására alkalmas Rendezvénycsarnokunkban 180 főt tudunk fogadni céges rendezvényekre, borkóstolókra, konferenciákra, csapatépítő tréningekre. Látványpincészetünkben található egy teljesen különálló terem, ahol kisebb létszámú csoportok tudnak találkozókat tartani. Az udvarok akár tömegrendezvények megtartására is alkalmasak.

A város szívében elhelyezkedő közel háromhektáros terület, mint idegenforgalmi látványosság is lehetőséget nyújt az állandó lakosok, és a nálunk pihenni vágyó üdülő vendégeknek a napi cikkek, használtcikkek, és élelmiszerek beszerzésére. Kaphatók népművészeti, iparművészeti termékek, használati, és dísztárgyak, zöldségek, gyümölcsök, száraz virágok, méz, antikvár és használt könyv, festmény, egyéb régiségek. A fedett piaccsarnokban őstermelők áruját szerezhetjük be. A piac sárga sátra alatt régiségek között kutakodhatunk és lelhetünk kincsekre.

Újszilvási programajánló. Ünnepi programok, falunap és számos turisztikai látnivaló várja az érdeklődőket. Újszilvás Magyarország szívében, a Duna-Tisza közi síkságon, Pest megye déli részén található. A település és környékének természeti adottságai, erdőkkel övezett rétjei kikapcsolódást nyújtanak minden csendre, pihenésre vágyó látogatónak.

Szilveszterezzen Budapesten! Koncertek, színházi előadások, programok az év utolsó napján a fővárosban. A komolyzenétől a könnyűzenéig, változatos rendezvények minden korosztálynak Budapesten már kora estétől egészen hajnalig! Nézze meg, hogy mely programokra lehet online jegyet venni az év utolsó napjára. Búcsúztassa az óévet, és köszöntse az újévet a fővárosban!

BÚÉK ERKEL – szilveszteri dobbanaszív
Szilveszterezzen Budapesten! Koncertek, színházi előadások, programok az év utolsó napján a fővárosban. A komolyzenétől a könnyűzenéig, változatos rendezvények minden korosztálynak Budapesten már kora estétől egészen hajnalig! Nézze meg, hogy mely programokra lehet online jegyet venni az év utolsó napjára. Búcsúztassa az óévet, és köszöntse az újévet a fővárosban!

Budapest Kongresszusi Központ programok online jegyvásárlási lehetőséggel 2025 / 2026-ban. A Kongresszusi Központban nincs jegyértékesítés, a rendezvényekre kizárólag az online jegyértékesítő felületeken lehet belépőt venni! Színvonalas szolgáltatásainak köszönhetően az év folyamán számtalan nagyszabású rendezvény helyszíne.

SZILVESZTER - Ezt benéztem! - Musimbe Dávid Dennis önálló estje, mv: Lovász László és Sipos Orsi
Budapest Kongresszusi Központ programok online jegyvásárlási lehetőséggel 2025 / 2026-ban. A Kongresszusi Központban nincs jegyértékesítés, a rendezvényekre kizárólag az online jegyértékesítő felületeken lehet belépőt venni! Színvonalas szolgáltatásainak köszönhetően az év folyamán számtalan nagyszabású rendezvény helyszíne.

Hosszúhetényi programajánló. Borversenyek, népművészeti fesztiválok, rendezvények, értékes programok egész évben. Hosszúhetény a Zengő és a Hármas-hegy lábánál elterülő település, melyet a természet, valamint Pécs és a nagy múltú Pécsvárad közelsége ideális lakó, illetve üdülőhellyé tesz. Múzeumaink és rendezvényeink népszerűek, táncaink és népviseletünk az egyik legszebb a vidéken. A környék kiváló gyalogos, kerékpáros, lovas turizmus szempontjából. A Zengő minden évszakban tartogat valami érdekességet az ide látogatók számára.