Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat

A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely az 1848. szeptember 29-i, pákozd-sukorói csata tiszteletére és emlékére 1951-ben állított Obeliszk környezetében került kialakításra a Mészeg-hegyen, Pákozdon. Jelen formájában az Emlékhely 2010-ben nyitotta meg kapuit és célja, hogy bemutassa az 1848-ban alakult Magyar Honvédség történetét, az elmúlt 170 év főbb katonai eseményeit és emléket állítson e korok ismert és ismeretlen katonahőseinek. A sorkatonaság 136 évet felőlelő történetéről szóló kiállítás valójában a családok, szüleink és nagyszüleink története, akik még érintettek voltak ebben a rendszerben. Sok érdekes információval, tárggyal szolgál a kiállítás a személyes emlékek felidézéséhez.

A katonai kiállításon megjelenik az 1848/49-es szabadságharc dicső időszaka és fájdalmas megtorlása, a sorkatonaság 136 éves időszaka, a XX. századi nagy háborúk történései, különös hangsúllyal a lövészárok harcok, melyek egy eredeti II. világháborús harcárokban elevenednek fel. Bemutatásra kerül napjaink katonai tevékenysége, benne a nemzetközi békefenntartásban való magyar közreműködés is. Az interaktív elemekkel bővített kiállítások mellett a modern bel-és kültéri digitális tárlatvezető alkalmazás (KEMPP) segítségével bebarangolhatják a parkot. Ismerje meg a múltat a jövő eszközével.

Az agyag megmunkálásának legősibb módja a korongozás. Próbáljak ki Ön is! Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt maradandó élményt nyújt. 3 éves kortól már végezhető szülői felügyelettel és a fazekas segítségével. A foglalkozás időtartama személyenként, alap esetben 10-15p. Bejelentkezés alapján, a hét bármely napján kipróbálható. Sok szeretettel várjuk önt és kedves családját.

Dunaharaszti programajánló. Dunaharaszti színes kulturális programokkal, rendezvényekkel, koncertekkel, gasztronómiai és összművészeti fesztiválokkal, családi és gyermekprogramokkal várja az érdeklődőket. A Duna parti városban a József Attila Művelődési Ház a helyi önszerveződő közösségek, egyesületek, valamint a város intézményei részére folyamatosan színteret kínál.

Események, rendezvények a Laffert Kúriában. A Laffert Kúria a József Attila Művelődési Ház telephelyeként Dunaharaszti művészeti központjaként funkcionál. Galériaként három térben rendez képzőművészeti kiállításokat. A földszinti díszterem 71 fő befogadóképességgel színvonalas zenei és irodalmi rendezvényeknek, kamaraelőadásoknak, filmvetítéseknek a helyszíne. A Dunaharaszti önkormányzati városi eseményeken és saját rendezvényein kívül helyet ad a városi zeneiskola koncertjeinek, valamint házasságkötési szertartások lebonyolítására is szolgál.

2026. évi panyolai programajánló. Panyola Magyarország egyik legnagyobb gyümölcsöskertje, a Szatmár-Beregi síkságnak a közepén, három folyó - Tisza, Szamos, Öreg-Túr - ölelésében található. A folyók vízitúra lehetőséget kínálnak, a gyümölcsöskert különleges kóstolótúrákat. Hagyományos kisüsti pálinkafőzde, festői környezetben várja a látogatókat. A vendégek végig kísérhetik a gyümölcs útját a fától a palackig, betekintést nyerhetnek a pálinkakészítés titkaiba. Ellátogathatnak a hagyományőrző farsangra vagy a Panyolafesztre is.

Idén is lesz farsang Panyolán 2026. február 7-én, idén már 12. alkalommal. Felvonulunk, telet űzünk Panyolán. Szatmári alakoskodók lepik el Panyola utcáit február első hétvégéjén, 2026. február 7-én, szombaton. A panyolai lakosok az ide érkező vendégekkel közösen éltetik a szatmári hagyományokat a szamosháti farsangi forgataggal.

Nagykanizsai programok, rendezvények, színház, fesztiválok városlakóknak és turistáknak 2025-ben és 206-ban a Tourinform Iroda ajánlásával. Változatos kulturális, gasztronómiai, hagyományőrző és zenei fesztiválok színesítik a programpalettát egész évben. Kiállítások, koncertek, filmvetítések, múzeumi foglalkozások, nyári, szabadtéri szórakozási lehetőségek, táncelőadások, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja Nagykanizsán az érdeklődő közönséget.

ÁLLATOK FARSANGJA MÁSKÉPP (Fortissimo bérlet – Nagykanizsa)