A Monarchia korabeli katonaéletről állandó kiállítás keretében ismerkedhetünk meg a komáromi Monostori Erődben. A Legénységi szálló mindegyik szobájában 20-30 katonát lehetett elszállásolni, az ágyak párosával álltak egymás mellet. A szobákat vaskályhákkal fűtötték. Minden második körlethez egy kis fogda tartozik. Ezekben a szűk cellákban szinte lehetetlen volt elfeküdni, a bűnösnek tehát hosszú órákat kellett egy helyben állva eltöltenie.

Kiemelt ajánlat

Haditechnikai park látogatás Komáromban. A Monostori Erőd udvarán szabadtéri haditechnikai park várja az érdeklődőket. A lokátoros kocsik, tarackok és légvédelmi ágyúk a hidegháború fegyverkezéséből adnak ízelítőt. A hidegháborús fegyverek és járművek sorából kilóg a Kenyérmúzeum bejáratánál elhelyezett M.1901 típusú, Manfred Weiss művekben gyártott hordozható tábori kemence, amely szintén érdekes látnivaló a haditechnika szerelmeseinek, Komáromban.

A Dunai Bástya felújításával Komáromban a turisztikai attrakciót jelentő erőd szolgáltatásai bővültek, a dunai hajózás és a duna-menti mesterségek hagyományait bemutató kiállítások létesültek. A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban. A kapcsolódó helyiségekben a Duna menti hagyományos mesterségek, a halászat, aranymosás, és a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók.

A Monostori Erőd ágyú kiállításán a teremben megfigyelhetőek a különbségek a Napóleon korabeli ágyúk és az 1848-49-es szabadságharcban használt ágyúk között. Az erőd büszkélkedhet egyedül az országban Gábor Áron ágyújának pontos másával, ez is teremben áll. Márciustól novemberig, tárlatvezetéssel látogatható.

2026. évi programajánló Veresegyegyházon - fesztiválok, családi és kulturális rendezvények, nyári szabadtéri színházi előadások és koncertek, valamint ismeretterjesztő programok egész évben egy helyen. Fedezd fel a Veres 1 Színház és a Medveotthon látványos programjait és tervezd meg időben a kikapcsolódást a város ikonikus helyszínein!

Predator program | Veresegyházi Medveotthon
2026. évi programajánló Veresegyegyházon - fesztiválok, családi és kulturális rendezvények, nyári szabadtéri színházi előadások és koncertek, valamint ismeretterjesztő programok egész évben egy helyen. Fedezd fel a Veres 1 Színház és a Medveotthon látványos programjait és tervezd meg időben a kikapcsolódást a város ikonikus helyszínein!
Kiemelt ajánlat

2026. évi programok a Víz világnapján magyarország fürdőiben. AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként, melynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a nélkülözhetetlen természeti kincs. Izgalmas események várják a vendégeket: vezetett túrák, ismeretterjesztő előadások, gyógyvíz-kóstolás, kreatív foglalkozások, vízi játékok és szaunaprogramok is színesítik a kínálatot.

Víz világnapja Hajdúszoboszlón

2026. évi budaörsi programok, rendezvények. Kulturális és gasztronómiai rendezvények, fesztiválok, koncertek, színház, családi és gyermekprogramok egész évben. Szórakozás, kikapcsolódás minden korosztálynak Budaörsön, változatos, műfaji sokszínűséggel, széles műsor repertoárral várják az érdeklődőket a népszerű település rendezvényein.

2026. évi programajánló Gödöllőn egy helyen. A város egész évben változatos programkínálattal várja a látogatóit. A Gödöllői Királyi Kastély és Művészetek Háza számos hagyományőrző programot, fesztivált, színházi előadást, koncertet, nyári hangversenyt és kiállítást szervez. A Gödöllői Királyi Kastélyban családi programokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és nyári gyermektáborokkal is várják az érdeklődőket.

Háda János: Micimackó - "Gödöllő 60" Színházi Fesztivál