Az AquaPalota Gyula 2026-ban is minden szombaton két időpontban, 8:00 és 9:00 órától várja a legkisebbeket babaúszás foglalkozásokra. A program során a gyerekek játékos, biztonságos és szakszerű felügyelet mellett ismerkednek meg a vízzel, amely támogatja a korai mozgásfejlődést és a vízhez szoktatást. A 45 perces foglalkozások egyre népszerűbbek a szülők körében is, hiszen közös élményt és minőségi időt biztosítanak a baba és a szülő számára.

Kiemelt ajánlat

Gyulavári kastély fakultatív látogatás 2026-ban hetente keddtől szombatig Gyulán. A Gyulavári Kastély sokrétű és színes programkínálatával, kiállításaival, tartalmas és emlékezetes időtöltést biztosít minden korosztály számára a kisiskolásoktól az idősebbekig. Jöjjön el hozzánk! Legyen Ön is a vendégünk! Tekintse meg a Dél-Alföld kincseit, értékeit!

Gyula történelmi városában a méhészet komoly hagyományokra tekint vissza. A sétálóutcában található Gyulai Mézes Kuckóban termelői mézek és mézkészítmények vásárlására van lehetőség. Üzemeltetője, Balogh Erika maga is aktív méhész. Saját termékei között arany-és ezüst minősítésű mézek is megtalálhatóak. A „Kuckóba” betérők a mézvásárláson kívül ismereteiket is bővíteni tudják Balogh Erika szakmai tudása által.

Gyula sétálóutcájában található Gyulai Mézes Kuckóban termelői mézek és mézkészítmények vásárlására van lehetőség. Üzemeltetője, Balogh Erika maga is aktív méhész. Saját termékei között arany-és ezüst minősítésű mézek is megtalálhatóak. A „Kuckóba” betérők a mézvásárláson kívül ismereteiket is bővíteni tudják Balogh Erika szakmai tudása által.

A Gyulára érkező vendégek a helyi Tourinform iroda által szervezett, szezonálisan frissülő programkínálatból válogathatnak. A programok az aktuális évszakhoz igazodva biztosítanak változatos lehetőségeket a város felfedezésére. A tematikus városnéző sétákon az érdeklődők megismerhetik Gyula nevezetességeit és betekintést nyerhetnek a történelmi fürdőváros történelmébe. A tartalmas kikapcsolódást segítik a csoportok, családok, baráti társaságok és érdeklődők számára kínált, szakképzett idegenvezetővel kísért séták, amelyek a gyulai Tourinform Irodával előre egyeztetett rugalmas időpontokban vehetők igénybe.

Ha 2026-ban családbarát programot keresel Gyulán, az Almásy-kastély különleges gyermekprogrammal várja a kisgyermekes családokat. A Kastélytúra Tacskó Döncivel vasárnaponként 11 órakor indul, és garantált élményt kínál a legkisebb látogatóknak is. A Tacskó Döncivel vezetett kastélytúra ideális választás, ha Gyulán családi programot, gyermekbarát múzeumi élményt vagy hétvégi kirándulást terveztek. A játékos felfedezésnek köszönhetően a történelem a legkisebbek számára is élménnyé válik az Almásy-kastély falai között.

Izgalmas és egyben tartalmas kikapcsolódást keresel a családdal? A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont különleges szabadulószoba programja garantált élményt nyújt minden korosztály számára! A program keddtől vasárnapig, előzetes bejelentkezéssel érhető el, így érdemes időben lefoglalni a kívánt időpontot. Legyen szó hétvégi kirándulásról, születésnapi meglepetésről vagy egy különleges családi napról, az Almásy-kastély szabadulószobája garantáltan emlékezetes marad.

Gyulán az ország legegyedibb élményközpontja segíti a családosok pihenését 2026-ban. A Várkert közvetlen közelében, a Szent Miklós park sarkán a totyogóktól a tinédzserekig nyújt hosszú órákra feledhetetlen szórakozást a legmodernebb technikai megoldások bevetésével. A szabadidős élményközpont nem csak a gyerekeknek nyújtja a kreatív és izgalmas játék lehetőségét, a felnőttek szórakozását is biztosíthatja. A Játszóházba előzetesen nem szükséges bejelentkezni.