Országgyűlési Múzeum programajánló Budapesten. Kiállítások, tematikus séták, Tér-Zene elnevezésű ingyenes koncertsorozat várja a látogatókat. A múzeum kiemelt célközönsége a fiatalok, ezért az egyes kiállításokhoz kapcsolódóan számos múzeumpedagógiai foglalkozást tart eltérő korosztályú diákcsoportok részére. Négy állandó tárlattal és időszakos kiállításokkal várják az érdeklődőket. A múzeum gyűjteményezési munkája alapvetően a klasszikus tárgyi, dokumentációs köre mellett hangsúlyosan kiterjed egy jelentős digitális adatbázis felállítására is. Az Országgyűlési Múzeum mindezek mellett kutatóműhelyként is működik.
Kiemelt ajánlat

A magyar törvényhozás ezer éve - ingyenes tárlatvezetés az Országgyűlési Múzeumban
Országgyűlési Múzeum programajánló Budapesten. Kiállítások, tematikus séták, Tér-Zene elnevezésű ingyenes koncertsorozat várja a látogatókat. A múzeum kiemelt célközönsége a fiatalok, ezért az egyes kiállításokhoz kapcsolódóan számos múzeumpedagógiai foglalkozást tart eltérő korosztályú diákcsoportok részére. Négy állandó tárlattal és időszakos kiállításokkal várják az érdeklődőket. A múzeum gyűjteményezési munkája alapvetően a klasszikus tárgyi, dokumentációs köre mellett hangsúlyosan kiterjed egy jelentős digitális adatbázis felállítására is. Az Országgyűlési Múzeum mindezek mellett kutatóműhelyként is működik.
Kiemelt ajánlat

Diótörő előadások, vetítések, koncertek 2026. A Diótörő, minden idők legnépszerűbb meséje, minden generációt képes elbűvölni és elgondolkoztatni arról, vajon beérhetjük-e a látszatvilággal, vagy a boldogság megtalálásához hinnünk kell abban, hogy mindennek lelke van, minden tárgynak sorsa van. A gyerekek hite megváltoztatja a világot, s a felnőttek tőlük tanulhatják meg azt, hogy érezni kell, nem csak látni. Egy csúnya kis fabábu, aki előnytelen testébe zárva egy gonosz átok foglya. Egy kislány, aki meglátja a színesre festett testben az érző lelket, és mindent megtesz azért, hogy megtörje az átkot.

Csajkovszkij: A Diótörő

Gyertek el egy felejthetetlen randira a Paradise shisha bárba, ahol a legjobb shisha és koktél élmény vár rátok! Válasszatok 15 féle vízipipánk közül! Klasszikus vízipipánk mellett megtalálhatóak az alkohollal készült pipák is, mint például a Mojito vagy a Long Island Iced Tea. Ne hagyjátok ki ezt a szuper ajánlatot!

A Campona Budapest legdélebbi bevásárlóközpontja, amely a vásárlás mellett számos élményprogrammal várja a látogatókat. Több mint 150 színvonalas üzlet, kávézók, éttermek, izgalmas ízek a hét minden napján reggeltől estig. A Campona ékköve az egyedülálló Tropicarium lélegzetelállító élményekkel ajándékoz meg minden korosztályt. A családok kényemét szolgálja a Kalandpark és Játszóház. Van mozi és Játékterem is.

Tropicarium látogatás a hét minden napján

Az Országház épületét évente hétszázezer látogató tekinti meg. Több nyelven beszélő, szakképzett idegenvezetők kíséretével vagy audioguide-dal az év szinte minden napján fogadja a Ház az érdeklődőket. A belépőjegy megváltása után a Látogatóközpontból induló turistacsoportok egy közel 45 perces séta keretében járják be az Országház legszebb helyiségeit. Az Országház több mint száz esztendeje ad otthont a magyar népképviseleti országgyűlésnek, a nemzet törvényhozásának. A boldog és felemelő pillanatokat, valamint viharos és tragikus eseményekkel terhes évszázadot egyaránt átélt épületóriás teljes pompájában mutatja meg magát a látogatóknak.