Kiemelt partner
1185 Budapest - 18. kerület - Pestszentlőrinc-Pestszentimre, BUD Nemzetközi Repülőtér

A repülőgép múzeumban megtekinthető a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 évének szinte teljes fejlődéstörténete, a Li–2 típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő Tu–154-esen át a manapság is aktív L-410-es típusig, valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszköz.
Az Aeroparkból indulnak a népszerű reptérlátogatások Ferihegy kulisszái mögé. Az Aeropark története mintegy három évtizedre nyúlik vissza, amikor lelkes civil repülésbarátok elérték, hogy a magyar légiközlekedés meghatározó repülőgép-típusainak selejtezésekor az utókor számára fennmaradjon legalább 1-1 példány. A repülőgépek egy részét akkor állományba vette a Közlekedési Múzeum, azonban állagmegóvásukat, felújításaikat és bemutatásukat kezdettől napjainkig civil repülésbarátok irányítják és végzik.
A kiállításon megtekinthető a magyar közforgalmú repülés elmúlt 70 évének szinte teljes fejlődéstörténete, a Li–2 típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő Tu–154-esen át, a manapság is aktív L-410-es típuson keresztül egy Airbus A320neo szimulátorig, valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszköz is látható. A 16 légi és számtalan földi jármű közül összesen 7 repülőgép partnerünk, a Közlekedési Múzeum műtárgy állományába tartozik. Repülőszimulátoraink iskolai szünetekben és hétvégén folyamatosan üzemelnek, segítségükkel látogatóink maguk is kipróbálhatják, milyen egy repülőgépet vezetni. A ferihegyi repülőmúzeum minden évben számos nagyrendezvények, autóstalálkozónak ad otthont. Mára az egyik legjelentősebb érdeklődést kiváltó eseményünk – a Múzeumok éjszakája és a Repülőtér éjszakája – mellett a 10-12 ezer látogatót vonzó Ferihegyi Ikarus Találkozó lett, melyet mindig október első hétvégéjén szervezünk. Nyaranta pedig repülős tábort hirdetünk azoknak a gyerekeknek, akik érdeklődnek a repülőtér és a légiközlekedés varázslatos világa iránt.
Nyitvatartás
Előszezon és utószezon:
(április-május, szeptember-október)
Minden nap 9:00-18:00
Főszezon:
(június-augusztus)
hétfő-csütörtök: 9:00-18:00
péntek-szombat-vasárnap: 9:00-20:00
Téli üzem:
(november-március)
Csak hétvégén 9:00-16:00
Csoportoknak hétköznap is, előzetes egyeztetés alapján
Tekintve, hogy ritkán, de lehetnek zártkörű rendezvények, javasoljuk, hogy látogatás előtt kérjük tájékozódjon elérhetőségeinken!
Jegyáraink
Felnőtt jegy: 4 300 Ft / fő
Gyermek jegy: 2 500 Ft (3 év alatt ingyenes)
Diák jegy: 2 500 Ft
Nyugdíjas jegy: 2 500 Ft
Mozgássérült jegy: 2 500 Ft
Családi jegy (2 felnőtt+2 gyermek / 1 felnőtt+3 gyermek): 11 500 Ft
Kiegészítő gyermek jegy családi jegyhez: 1 200 Ft
Megközelítés
Az AEROPARK Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja mellett helyezkedik el.
Mozgássérült csoportoknak előre történő egyeztetés alapján, speciális ambulift gépjármű segítségével feljutást tudunk biztosítani a kiállított repülőgépek egy részének fedélzetére az AMS PRM szolgálat jóvoltából.
GPS-koordináták: N47°25’24”, E019°15’41 vagy decimális formában: 47.423326, 19.261370
Tömegközlekedéssel:
Tömegközlekedéssel a Kőbánya-Kispestről induló 200E jelű autóbusszal a 2-es terminálnál lévő a végállomásig kell utazni, OTT FENNMARADVA A BUSZON MEGVÁRNI, MÍG VISSZAINDUL A VÁROS FELÉ ÉS az első megállónál (“Repülőmúzeum”) kell leszállni. Innen a táblával jelzett járdán kb. 350 métert sétálva érhető el a bejárat.
A belvárosból, a Deák térről 20 percenként indul a 100E gyorsjárat, amely egyedi tarifával ugyan, de gyorsan és kényelmesen közelíti meg a Liszt Ferenc Repülőtér 2. Terminálját. Innen le is sétálhatunk a kijelölt járdán az Aeroparkba, de a gyalogutat lerövidíthetjük, ha a 2. Terminál megállóban átszállunk a 200E buszra, amellyel az első megálló a Repülőmúzeum.
Autóval és különjárati autóbusszal:
Autóval vagy különjárati autóbusszal a 2-es terminál felé vezető bekötőúton a felüljárót elhagyva a “Holiday Parking” vagy a “Repülőmúzeum” táblát követve, balra lekanyarodva kell elhagyni a terminálhoz vezető utat; ezután nem szabad letérni jobbra (mert ez a Holiday Parking és a Holiday Parking Lite reptéri parkolók bejárata), hanem egyenesen továbbhajtva lehet eljutni a bejárathoz.
Parkolás:
A parkolás az Aeropark területén belül, saját parkolónkban, kizárólag a múzeum látogatói számára INGYENESEN lehetséges. Mindenki másnak 50.000,-Ft díjat kell fizetni. Az Aeropark parkolója a múzeum nyitvatartási idején kívül zárva van.
Különjárati buszok a 4., 5. és 6. buszparkolóba állhatnak be, személygépkocsik számára murvás parkoló van kijelölve a buszparkoló mögött.
Találatok száma: 2

A Ráday panzió egy kedves kis szálló Budapest 18. kerületben. Ajánljuk átutazóknak, reptérről érkezőknek, pároknak, akik csak néhány órára keresnek szállást. A kellemes hangulatú, pótágyazható szobák klímával, televízióval és fürdőszobával felszerelve várják a pihenni vágyókat. Külön kérésre reggeli és vacsora igényelhető.

Találatok száma: 10

Budapest XVIII. kerületében található éttermünk hosszú idők óta, a baráti összejövetelek, a sikeres üzleti ebédek, a meghitt családi események találkozó helye. Kedves kiszolgálással, megújult hangulatos belső térrel, a magyar gasztronómia legjavát összeválogatva, sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját! Éttermünkben Szép Kártyát elfogadunk!

Éttermünk célja a jó értelemben vett vidéki konyha megteremtése. Minőségében, frissességben, otthonos hangulatában, minden a minőségi vendéglátás jegyében. A vidéki konyha számunkra a hagyományos ízeket jelenti, ezért az étlapon a szezonális fogások mellett mindig helyet kap pár közkedvelt, tradicionálisan kisvendéglős étel, azok számára, akik igazi vasárnapi ebédekre, jóízű családi vacsorákra vágynak. A konyha alapját az egyszerű, de ugyanakkor kiváló minőségű alapanyagokra építkező ételek adják. A kicsiknek gyerekmenüvel kedveskedünk.

Új Tündérkert Étterem, Nosztalgia Kávéház és Cukrászda. Pestszentlőrinc büszkesége a Tündérkert. Konyhánk a hagyományos magyar alapokon nyugszik a kor igényeinek megfelelően kicsit átdolgozva, melyben itt-ott némi mediterrán ill. keleti elemeket is felfedezhetünk. Ételeink elkészítésénél a “slow food” jegyében csak válogatott alapanyagokat használunk, mellőzve az elkészítést meggyorsító különféle sűrítőket, mártásporokat ill. késztermékeket. Ételeinkre érdemes a megszokottól kicsit többet várni, mert ízük önmagáért beszél. Záró fogásként kóstolják meg klasszikus tortáinkat ill. egyedi ízvilágú süteményeinket.

Mind a cukrászat területén, mind éttermünkben követjük a trendeket, a klasszikus tételek mellett az újdonságokra nyitott Vendégeink részére is kínálunk süteményeket, ételkülönlegességeket. Az elmúlt évszázad kávéházak szellemiségéhez kívánunk hűek maradni, egy pezsgő, mindig érdekes, mindig újat adó kis sziget a mindennapok rohanásában.

Találatok száma: 1

A repülőgép múzeumban megtekinthető a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 évének szinte teljes fejlődéstörténete, a Li–2 típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő Tu–154-esen át a manapság is aktív L-410-es típusig, valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszköz. Az iskolai szünetekben igénybe vehető repülőszimulátorunk segítségével látogatóink maguk is kipróbálhatják, milyen egy repülőgépet irányítani.

Találatok száma: 13

Reptérlátogatás Budapesten 2026-ban az Aeroparkban. Reptérlátogatás minden korosztálynak! Mindenkit nagyon beviszünk a kulisszák mögé! Retro, élmény, látvány! Nagy gépek testközelben. Repülőtér a színfalak mögött, ahogy utasként nem láthatod. Reptérlátogatás garantált időpontjaink már elérhetőek. Válassz időpontot, és tarts velünk akár nappal, akár este ebbe különleges kisvárosba! Ne maradj le az élményről! Tarts velünk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögé, és ismerd meg testközelből a légiközlekedés titokzatos világát.

Reptérlátogatás (családbarát) - Nyilvános 2 órás családbarát túra

Kiemelt ajánlat

Aeropark események, rendezvények Budapesten 2026-ban. Az Aeropark - Közép-európa vezető repülőmúzeuma Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett! Mozgalmas az idei év is az Aeroparkban. Autós- és márkatalálkozók, nagyszabású éjszakai rendezvények, családi programok, különleges járműbemutatók, szakmai események, nyári táborok, és minden, ami repülés.

Sugárhajtómű indítás állandó program 2026-ban is minden hétvégén szombaton és vasárnap Budapesten, az Aeroparkban. Az Aeropark egyik leglátványosabb hétvégi programja a „Felbőg a kisméretű sugárhajtómű – airstarter indítás”, ahol a látogatók testközelből tapasztalhatják meg egy igazi, Boeing 737-esből származó segédhajtómű erejét és hangját.

Történelmi repülőgépek titkai, 2026. évi hétvégi tematikus tárlatvezetések az Aeroparkban. Hogyan szerelték a szakemberek a Tu-154-es és a Tu-134-es hajtóműveit? Hol volt a „Kistuskó” fékernyője? Hogyan lehetett fordulóidőben visszaszerelni? Mi mindent lehetett az Il-18-as rakterébe pakolni? Hol vannak az üzemanyagtartályok? És milyen egy futóműakna belseje?

Éjszakai túra Budapesten, 2026. évi szeptemberi reptérlátogatás programok az Aeroparkban. Megismerheted Ferihegy titkait sötétedés után, éjszakai reptérlátogatás az Aeroparkban. 5500 fényforrás, gyönyörű látvány, repülőgépek testközelben. Ne maradj le az élményről. Látogasd meg velünk a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret éjszakai buszos túránk keretében!

Reptérlátogatás - Nyilvános 3 órás éjszakai túra
Éjszakai túra Budapesten, 2026. évi szeptemberi reptérlátogatás programok az Aeroparkban. Megismerheted Ferihegy titkait sötétedés után, éjszakai reptérlátogatás az Aeroparkban. 5500 fényforrás, gyönyörű látvány, repülőgépek testközelben. Ne maradj le az élményről. Látogasd meg velünk a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret éjszakai buszos túránk keretében!
Kiemelt ajánlat

Citroën találkozó az Aeroparkban! 2026. október 3-án klasszikus és különleges Citroënek költöznek az Aeroparkba, mintegy 100 jármű lesz látható a ferihegyi repülőmúzeumban a Citroën Automobile Club Hungary jóvoltából. A Citroën, mint a világ egyik leginnovatívabb és legextavagánsabb markája is mindig ott volt a repülés körül. Tarts velünk, ne maradj le az élményről!. A Citroën, mint a világ egyik leginnovatívabb és legextavagánsabb márkája is mindig ott volt a repülés körül. Tarts velünk, ne maradj le az élményről!

Sétarepülés Budapest felett 2026. október 10-én a a világ egyetlen repülőképes Li-2-es repülőgépével. Li-2 sétarepülés Budapest felett. Gyere velünk egy Budapest feletti sétarepülésre a világ egyetlen Liszunov Li-2 repülőgépével! Felszállás Ferihegyről, a műemlék 1-es terminálról. Augusztus 15-én ismét időutazás Ferihegyről a világ egyetlen repülőképes Li-2-es repülőgépével. Kóstolj bele a hőskorba, amikor 80 évvel ezelőtt ezzel a típussal indultak el az első belföldi járatok. Csodáld meg Budapestet a magasból, egy életre szóló élmény vár rád!

Sétarepülések Magyarországon 2026. október 10-én. Újra felszállnak a Budapest-Budapest járatok Országnéző sétarepülés Embraer 120-as utasszállítóval. A 2020-ban életre hívott népszerű program folytatódik! Október 10-én ismét elindulnak (10:00 és 12:00 órakor)a Budapest-Budapest járatok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Tapasztald meg egy nem hétköznapi járat hangulatát, légy részese egy emlékezetes repülésnek!

Repülés Budapest felett 2026. október 10-én. Nosztalgia sétarepülés a világ egyetlen Liszunov Li-2 repülőgépével. Október 10-én ismét időutazás Ferihegyről a világ egyetlen repülőképes Li-2-es gépével. Tapasztald meg milyen lehetett, amikor 80 évvel ezelőtt ezzel a típussal indultak el az első belföldi járatok. Csodáld meg Budapestet a magasból, egy életre szóló élmény vár rád! A Ferihegyi Ikarus Találkozó első napján négy alkalommal emelkedik a magasba a legendás repülőgép!

Ajándékozz élményt, nosztalgiarepülést! Vissza a hőskorba, időutazás Ferihegyen. Váltsd meg 2026. évi repüléseinkre szóló ajándékutalványodat most! Gyere velünk egy Budapest feletti sétarepülésre a világ egyetlen Liszunov Li-2 repülőgépével. Felszállás Ferihegyről, a műemlék 1-es terminálról! Ajándékutalvány egy személy részére Li-2 repülőgépes sétarepülésre.

Különleges járművet keresel esküvőre, családi rendezvényre, céges, vagy családi kirándulásra? Nézd meg az Aeropark oldtimer flottáját és válaszd ki a kedvencedet! Előteres Zsiguli, "Follow me" Wartburg és Folkswagen, Volvo 245 Transfer a Malév színeiben, muzeális értékű, korhű módon restaurált Ikarus autóbuszok, évről évre bővülő foltta. Az Aeropark Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közvetlen közelében helyezkedik el, így autóval és tömegközlekedési eszközzel egyaránt jól megközelíthető. Vedd fel velünk a kapcsolatot és kérj egyedi ajánlatot.

Az Aeropark ideális választás felnőtt és gyermek születésnapi rendezvények lebonyolítására. A Közép-Kelet Európai régió vezető repülőmúzeuma, különleges, világviszonylatban is egyedülálló rendezvényhelyszín. A kiállított repülőgépek, a magyar repüléstörténeti értékek, a természetes, zöld környezet különleges hangulatot kölcsönöznek az itt zajló rendezvényeknek.

Az Aeropark ideális választás csapatépítő rendezvények lebonyolítására. Kis létszámú rendezvényekre a kiállított repülőgépeink kibérelhetőek, nagyobb létszámú események esetén, a füves területen rendezvénysátor is felállítható. Az Aeropark Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közvetlen közelében helyezkedik el, így autóval és tömegközlekedési eszközzel egyaránt jól megközelíthető.

Az Aeropark ideális helyszín azoknak a Pároknak, akik a nagy nap előtt vagy után a repülőgépek közvetlen közelében szeretnék életük legemlékezetesebb pillanatait megörökíteni. Esküvői fotózás csomagunk keretében lehetőséget biztosítunk a kiállított repülőgépekben, pilótafülkében és szabadban történő képek készítésére egyaránt.

Különlegesen egyedi esküvő helyszín a budapesti Aeropark a Liszt Ferenc Nemzetköz repülőtér mellett. A Közép-Kelet Európai régió vezető repülőmúzeuma, különleges, világviszonylatban is egyedülálló rendezvényhelyszín. A kiállított repülőgépek, a magyar repüléstörténeti értékek, a természetes, zöld környezet különleges hangulatot kölcsönöznek az itt tartott esküvőknek.

Életre szóló élmény: osztálykirándulás a ferihegyi repülőtéren és az Aeroparkban. Az Aeropark Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja mellett helyezkedik el. A repülőgép múzeumban megtekinthető a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 évének szinte teljes fejlődéstörténete, a Li–2 típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő Tu–154-esen át a manapság is aktív L-410-es típusig, valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszköz.

Elérhetőségek, linkek
Kövessen minket!
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár