Aranybánya Üdülőpark Telkibánya
A családi vállalkozásban üzemeltetett Aranybánya Üdülőpark nagy szeretettel várja vendégeit Telkibányán, a zempléni hegyek ölelésében. Szállóvendégeinken kívül külsős vendégeket és csoportokat is fogadunk.
Az üdülőparkban a hotel szomszédságában működik a csónakázó tó körül megépült kalandparkunk, mely csoportok és családok számára is tartalmas kikapcsolódást és élményekkel teli kihívásokat kínál.
Gyerek kalandparkunk 10 elemű akadálypályáján már 4 éves kortól próbálkozhatnak a gyerekek. Az akadályok leküzdése nagy örömet okozó sikerélményt nyújt a gyerekeknek, ami a védőfelszerelés használata mellett egyúttal teljesen biztonságos kaland. Számos alkalommal voltunk szemtanúi az esetenként bátortalan első lépéseknek, majd a pálya végén csodálhattuk a diadalmasan és izgatottan csillogó szemeket. A gyerekek önbizalmat nyernek a próbatétel során, érdemes bátorítani őket.
A kalandpark területén lévő tó nem csupán látványával gyönyörködtet, hanem vendégeink csónakra vagy vízibiciklire szállva is körbejárhatják a közepén lévő hajó-szigetet, ahová lengőhíd vezet a partról. A tó bővelkedik kis és nagytestű halakban, ezzel kiváló horgászlehetőséget biztosít.
Kalandparkunk tavasztól őszig várja a vállalkozó kedvű látogatókat. Szállóvendégeinken kívül külsős vendégeket és csoportokat is fogadunk. A kalandpályák csak kalandpark-kísérő személyzet vezetésével, védőfelszerelésben vehetők igénybe.
A sport a szellemi és fizikai kikapcsolódás legjobb eszköze. A multifunkciós sportpályánk ehhez nyújt kiváló helyszínt, ahol a különböző felfestések segítségével a következő játékokra nyílik lehetőség: tenisz, futball, lábtenisz, röplabda, tollaslabda, streetball.
A fitnesz udvar területén 6 féle kültéri fitnesz eszköz szolgálja a mozogni vágyókat, mely eszközök együttesen alkalmasak a teljes test átmozgatására, javítják a mozgáskoordinációt, fejlesztik a mozgékonyságot, növelik az ízületek rugalmasságát. A sporteszközök szomszédságában egy trambulint állítottunk fel a legkisebbek szórakoztatására.
Az Üdülőpark kertjében pingpongasztal várja a sport kedvelőit.
Az Aranybánya Hotel épületének wellness részlegén vendégeink teljes kikapcsolódás mellett töltődhetnek fel, miközben élvezhetik a folyton változó kert és a fölé magasodó hegy megnyugtató panorámáját. A vizes kalandokhoz élménymedencét és gyermekpancsolót, az ellazuláshoz pezsgőmedencét és szaunát ajánlunk. Érdemes kipróbálni a jádeköves masszázságyakat a teljes felfrissüléshez. A belépés szállóvendégeink számára ingyenesen (Aranybánya Hotel), vagy kedvezményes áron történhet (Aranybánya Panzió és Apartmanház). Külsős vendégek számára előzetes bejelentkezés esetén térítés ellenében vehető igénybe az Aranybánya wellness.
2025.01.01 - 2025.12.31 |
Aranyhegyi Vendégház Telkibánya
Aktív sportolás vagy kellemes pihenés a Zemplén szívében, Telkibányán. Várjuk családjával vagy baráti társaságával a minden igényt kielégítő vendégházban.
Ezüstfenyő Hotel és Étterem
Kiváló rezidencia, amikor arra vágyik, hogy végre elengedje a hétköznapok terhét, felhőtlenül kikapcsolódva párjával, családjával, szeretteivel. Kényelmes szobákkal, finom étkekkel és szíves kiszolgálással várjuk, hogy emlékezetes élményekkel gazdagodva pihenjen. A hotel szolgáltatásai mellett remek ...
Katica Vendégház Telkibánya
A Katica Vendégház Telkibányán, a Zemplén hegységben található. Kiválóan alkalmas pihenésre és tökéletes hely a túrázók számára.
Marianna Apartman Telkibánya
Családoknak is ideális szálláshely Telkibányán.
Trófeás Vendégház Telkibánya
Vendégházunk Telkibányán, a református templom mellett található csendes, átmenő forgalomtól mentes helyen. 5 db fürdőszobával rendelkező szobába várjuk kedves vendégeinket. A szállás önellátással vehető igénybe, két jól felszerelt konyha használatával.
Veronika Vendégház Telkibánya
A Veronika vendégház Magyarország északkeleti részén a Zemplén hegységben található. Kiválóan alkalmas pihenésre és tökéletes hely a túrázok számára, mint `bázispont`. A kis falu csendessége ellenére sok természeti és kulturális látnivalót kínál. A környék hegyi szinte csalogatják az ide érkezőket. ...
Ósva-völgye Vendégház Telkibánya
Szeretettel várjuk Önt Telkibányában az Ósva-völgye házában. A vendégház egy felújított parasztházban található.
Ezüstfenyő Hotel és Étterem
Kiváló rezidencia, amikor arra vágyik, hogy végre elengedje a hétköznapok terhét, felhőtlenül kikapcsolódva párjával, családjával, szeretteivel. Kényelmes szobákkal, finom étkekkel és szíves kiszolgálással várjuk, hogy emlékezetes élményekkel gazdagodva pihenjen. A hotel szolgáltatásai mellett remek ...
Abaúji Múzeum
Abaúji Múzeum. 2005. március 1-jén egyesült két gyűjtemény, a telkibányai Ipartörténeti Gyűjtemény és az addig forrói székhelyű Abaúji Múzeum. Gyűjteményét elsősorban Abaúj paraszti kultúráját idéző néprajzi tárgyak alkotják.
Telkibányai Helytörténeti Múzeum
A korábbi nevein Érc- és Ásványbányászati Múzeum, Ipartörténeti Kiállítás, Abaúji Múzeum - ma Telkibányai Helytörténeti Kiállítás 1980. október 31-én nyílt meg. Jelenleg a kiállítás hat teremben mutatja be Abaúj természeti és kulturális értékeit. Az előtérben Abaúj és a múzeum történetével ...