AZ ARAZ GASZTRONÓMIA
Az étterem belső terasza a nyüzsgő belváros közepén, ám mégis a zajoktól távol, a nyári hónapokban valódi oázisként várja a kulináris élvezetekre vágyó közönséget. Egy olyan gasztronómiai kalandra hívjuk vendégeinket, ahol olykor a modern konyhatechnológia és a tradicionális magyar ételek találkozásával egy egészen új és egyedi jön létre.
AZ ARAZ CSAPATA
Az étterem megnyitása (2010) óta a csapat oszlopos tagja a Chaine de Rotisseurs nemzetközi gasztronómiai lovagrend bronzmedáljával kitüntetett Barka Áron, Chef de Cuisine. Áron az ARAZ-ba látogató vendégek gasztronómiai igényeinek kiszolgálásán túl küldetésének tekinti a feltörekvő generációk támogatását: több ízben szervezett tanulóversenyeket, bemutatóórákat, neve nem ismeretlen a hazai és nemzetközi versenyek bírálóbizottságának névsorában sem.
ÉPÜLETÜNK TÖRTÉNETE
A történelemben közel kétszáz évet kell visszamennünk ahhoz, hogy épületünk meséjét elkezdhessük. Budapest 3 legjelentősebb fürdője közül az egyik, a Hungária Fürdő már 1820-ban ismertté vált a pestiek körében. A telek valamikori tulajdonosa Gamperl András volt, aki kútásás közben fedezte fel, hogy telke ásványi sókban gazdag hideg vizet rejt, így 1827-ben megnyitotta a Gamperl-féle Vasfürdőt. Az 1840-es évektől a pestiek már Hungária Fürdőként emlegetik az időközben újjáépített létesítményt, melyet néhány évvel korábban a pesti árvíz mosott el. 1897-től az épület a Ringer család tulajdona lett, akik modern fürdőkomplexummá alakították át. 1910-ben Ágoston Emil tervei alapján adják át az új többemeletes, bécsi szecessziós stílusban épült korszerű fürdőházat, mely több technikai újítást is felsorakoztatott, s ezzel igen divatossá vált a fővárosi fürdőző közönség számára. Az 1920-as évektől az épület az Ingatlanbank tulajdona lett, hamarosan megnyitották a Nyár utcai szárnyban a legendás Continental Szállót. Később a Klauzál utca felőli népfürdőt lebontották, helyére 1929-ben artdeco stílusú hatemeletes bérházat építettek. 1970-ben bezárta kapuit a Continental Szálló, ezzel az épület hanyatlása elkezdődött. Az 1980-as évekre az épület állapota életveszélyessé vált, ezzel együtt elkezdődött a felújítás körüli olykor zűrzavaros történet. Végül az épület megkapta azt, ami járt neki: tiszteletet, új fényt és új gazdát is. A magyar szecesszió egyik legkiemelkedőbb alkotása, a Hungária Fürdő Continental Hotel Budapest-nek és az ARAZ Étterem-nek otthont adó épület tökéletesen illeszkedik a történelmi zsidónegyed utcaképébe, szinte belesimul környezetébe.
Nyitva tartás:
Reggeli szállóvendégeknek: 7:00 és 10:30 között
Déli menü: 12:00 és 14:30 között
A' la carte: este 23:00 óráig / Konyhazárás 22:30.
Találatok száma: 3

A Charm Hotel Budapest (korábban Boutique Hotel Budapest), a város szívében, a nyüzsgő Váci utca és a Só utca találkozásánál, üzletek, kávéházak, éttermek, szórakozóhelyek, a Nagyvásárcsarnok, a Gellért Fürdő és egyéb turisztikai nevezetességek közelében, a Dunától csupán néhány utcára található. A belvárosi szállodaépület teljes komfortot nyújtó szobái a nemzetközi butikhotelek igen kedvelt, modern és elegáns stílusában kerültek kialakításra.

CONTINENTAL HOTEL BUDAPEST**** SUPERIOR - A négycsillagos design hotel Budapest történelmi belvárosában a szecesszió és a modern belsőépítészet elemeiből kialakított egyedi saját stílust sugároz. A szálloda 272 szobája - ebből 13 lakosztály - szélessávú internet elérhetőséggel, személyre szabott és business szolgáltatásokkal várja vendégeit. 5 jól felszerelt konferenciaterem, mélygarázs, Wellness és Fitness részleg, Masszázs, ARAZ Étterem, Galéria Kávézó & Corporate Lounge, Belső udvarok és Panoráma Tetőkert biztosítja az üzleti utazók és turisták kényelmét.

Az igazi kozmopolita, lüktető miliőbe illeszkedő, mindemellett nyugalmat és meghitt, békés visszavonulást is lehetővé tevő Prestige Hotel Budapest**** Superior köszönti Önt a belváros szívében. Időtlen elegancia a mai kor igényeire szabva; csodálatos építészet és fenséges ételek kivételes együttese, tökéletes harmóniában. Egy Michelin-csillagos étterem és egy gyönyörűen felújított városi palota egyesítette erőit Önért!

Találatok száma: 10

Különleges hétvégi ebédajánlattal várja vendégeit 2026-ban is minden szombaton az ARAZ Étterem, ahol a kibővített menü friss, szezonális és ízletes fogásokkal teszi teljessé a hétvégi gasztronómiai élményt. A Budapest belvárosában található étterem ideális választás mindazok számára, akik egy hangulatos környezetben szeretnének minőségi ebédet fogyasztani. A szombati menüajánlat a gasztronómia szerelmeseinek nyújt változatos és különleges élményeket.

Kiemelt ajánlat

A belvárosi Araz Étterem 2026-ban Budapesten hétvégenként két- és háromfogásos ebéddel várja vendégeit. Az ínycsiklandó, szabadon összeállítható menü lehetőséget biztosít, hogy mindenki ízlésének megfelelően válogathassa össze a fogásokat. Tökéletes választás családi ebédekhez vagy baráti összejövetelekhez, ahol a változatos és friss alapanyagokból készült ételek garantálják az élménydús gasztronómiai pillanatokat Budapesten.

2026-ban is vasárnaponként várja vendégeit az ARAZ Étterem Budapesten, ahol szabadon választható két- és háromfogásos ebédmenü kínálat áll rendelkezésre. A vendégek háromféle leves, ötféle főétel és háromféle desszert közül válogathatják össze az ízlésüknek leginkább megfelelő aktuális ebédjüket. Élvezze a friss, ízletes fogásokat és változatos menüsort Budapesten minden vasárnap az ARAZ Étteremben – tökéletes program családi vagy baráti ebédekhez!

A déli menü Budapesten 2026-ban az Araz Étteremben hétköznaponként 2 vagy 3 fogásos, változatos ebédet kínál azoknak, akik minőségi gasztronómiai élményre vágynak. A gondosan összeállított menü friss alapanyagokból készült fogásokkal várja a vendégeket, így egy mozgalmas nap közben is kellemesen feltöltődhetnek. Fedezze fel az Araz Étterem budapesti ebédmenüjét, és élvezze a hangulatos belvárosi környezetben kínált ízeket!

2026. október 1–18. között ismét megrendezik az Országos Étterem Hetet, amelynek keretében a budapesti ARAZ Étterem is különleges gasztronómiai élményekkel várja vendégeit. A Budapest belvárosában található étterem az esemény alkalmából exkluzív, 3 fogásos menüajánlattal készül, amely ebédidőben és vacsorára is elérhető, fix és kedvezményes áron.

Az ARAZ Étterem 2026-ban havi egy alkalommal borvacsorát szervez neves pincészetek borászainak a részvételével, Budapesten. Tehetséges borászok, zseniális borok és mennyei fogások sorakoztak fel az elmúlt években, és idén sem lesz ez másként. Hat fogás és hat bor a gasztronómia szerelmeseinek. A pincészetet és a borokat maga a borászat szakembere mutatja be, melyek mellé Barka Áron tökéletesen illeszkedő ötfogásos ételsora teszi teljessé az estét. Mindezt élő zene kíséretében élvezhetjük Dely Róbert gitáros jóvoltából.

Borvacsora Budapesten 2026. október 2-án az ARAZ Étteremben. ARAZ Bortörténetek elnevezésű eseményen a Thummerer Pincészet 6 bora mellé az étterem séfje által készített menüsor teszi teljessé a kóstolóestet. Az est házigazdája Lamport József, a pincészet főborásza. A programot Deli Róbert élő gitárjátéka teszi még hangulatosabbá.

Karácsonyi vacsora Szenteste, 2026. december 24-én Budapesten. Az ARAZ Étterem meghitt karácsonyi hangulattal és ünnepi büfévacsorával várja vendégeit ezen az estén. A gyönyörű, illatos fenyőfa, a pislákoló gyertyafény és a hagyományos karácsonyi ízek együtt teremtik meg az ünnep bensőséges hangulatát, miközben az estét Dely Róbert gitár- és jazzgitár-művész élőzenéje kíséri.

Karácsonyi brunch várja a vendégeket 2026. december 26-án Budapesten, az ARAZ Étteremben, ahol 12:00 és 15:00 óra között meghitt ünnepi hangulatban élvezhetik a karácsony ízeit. A program tökéletes választás családoknak, baráti társaságoknak és mindazoknak, akik a karácsonyi ünnepeket egy kellemes közös étkezéssel szeretnék folytatni. A program a családok számára is kedvező: 6 éves korig a részvétel ingyenes, 12 éves korig pedig 50% gyermekkedvezmény biztosított. Töltse a karácsony második napját különleges ünnepi hangulatban, és élvezze a karácsonyi brunch ízeit az ARAZ Étteremben Budapesten!

Szilveszteri vacsorával és élőzenés gálabüfével várja vendégeit 2026. december 31-én Budapesten az ARAZ Étterem. Ünnepelje velünk az év utolsó napját elegáns környezetben, különleges fogásokkal, egész éjszakán át tartó élőzenével és látványos szilveszteri programmal! A Szilveszteri Gála Büfé különleges gasztronómiai élményt kínál, az est fénypontja pedig a SambAmor táncprodukció lesz. A vendégeket egész éjjel élőzene szórakoztatja, így a finom vacsora után is garantált az ünnepi hangulat és a vidám szilveszteri este.

Találatok száma: 2

Töltsenek el egy felejthetetlen romantikus hétvégét Budapesten a Continental Hotel Budapest elegáns és hangulatos környezetében, ahol a modern kényelem, a prémium szolgáltatások és a történelmi atmoszféra találkozik. A belváros szívében található szálloda tökéletes választás pároknak, akik egy stílusos budapesti pihenésre, meghitt kikapcsolódásra és különleges közös élményekre vágynak. A szálloda impozáns épülete, kifinomult belső terei és figyelmes szolgáltatásai már az érkezés pillanatától különleges hangulatot teremtenek.

Elérhetőségek, linkek
Hívjon minket telefonon!
Kövessen minket!
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár