Borbás Mihály Látogatóközpont és Csillagleső Planetárium
Egy helyi banktisztviselő, Borbás Mihály ötletéből, és céltudatos munkájának köszönhetően született ez a kis intézmény, amely 1955. decemberében nyitotta meg először kapuit. Az intézmény mai napig működik, és időpont egyeztetés alapján iskolai vagy turista csoportokat is fogad. Legfőbb feladatának a természettudományos ismeretterjesztést tarja.
Természettudományos ismeretterjesztést az alábbi főbb formákban tart a csillagvizsgáló:
• minden tanévben: városi csillagászati szakkör (heti 1 összejövetel)
• havonta egy este, sötétedéstől kb. 23-ig: távcsöves bemutaási ügyelet
• minden év július elején, a Halászléfőző Népünnepély hetében – országos középiskolás csillagászati szaktábor megrendezése
• minden év augusztus 11-hez legközelebbi szombaton este: Városi Nyílt Bemutatóest (a városon kívül, a szegedi úti telephelyen; szabadtéri vetítés, távcsövezés, Perseida meteorraj)
• „ritka csillagászati események” (Nap-, és Holdfogyatkozások, üstökösök és nagybolygók legjobb láthatósága) során ill. országos és nemzetközi akciók során (Múzeumok Éjszakája, Kutatók Éjszakája, stb.): rendhagyó távcsöves bemutatók
Forrás: Az Obszervatórium honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Kézműves Sör és Streetfood Fesztivál 2024 Baja. BeerBQ - Bajai Kisüzemi Sör- és Streetfood Fesztivál 2024. július 26. (péntek) - 2024. július 28. (vasárnap)
Kézműves sörök, mennyei street food, csodás zenei élmény, mindez a Tóth Kálmán téren Baján. Július utolsó hétvégéjén Baján, a Sétáló utcában kerül megrendezésre a BeerBQ Bajai Kézműves & Streetfood Fesztivál, mely vitathatatlanul magas minőségű gasztrokulturális élményt fog nyújtani étel- és italfronton ...
Termelői és kézműves piac Baja 2024. Alvégi termelői piac és kézműves vásár 2024. augusztus 11. (vasárnap)
Termelői piac és kézműves vásár az Alvégi közösségi téren, a Szabadság út és a Lőkert sor kereszteződésénél lévő játszótér mellett. A piacon megismerhetik a helyi termelők és kiállítók termékeit, valamint különleges termékkóstolók is várnak minden érdeklődőt. A vásárokat élő népzene és tánc, ...
Honvédelmi Sportközpont programok 2024 Baja 2024. augusztus 12. (hétfő) - 2024. augusztus 16. (péntek)
Honvédelmi Sportközpont programok Baján minden korosztálynak. Sportesemények, családi napok, nyári napközis táborok várják az érdeklődőket. A Honvédelmi Sportközpont - Baja egy olyan sportlétesítmény, mely a honvédelmi jellegű sportolási lehetőségeket hivatott biztosítani az érdeklődők számára, emellett ...
Agykontroll tanfolyam gyerekeknek 2024 2024. augusztus 21. (szerda) - 2024. augusztus 22. (csütörtök)
Tanfolyamok 7-10 éveseknek
A tanfolyam hatására a gyerek várhatóan magabiztosabb lesz, eredményesebben tud tanulni, képes megszüntetni fájdalmai zömét, betegség esetén gyorsabban meggyógyul, megtanulja céljait elérni, képes lesz megszabadulni rossz szokásaitól, képes jobb döntéseket hozni, nyugodtabb és energikusabb lesz. Ma ...
Bajai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események 2024. augusztus 23. (péntek)
III. Oncsa Gasztrofesztivál
Bajai programajánló. Baja nemcsak a halászlé városa de számos programmal, látnivalóval, rendezvénnyel, kulturális és gasztronómiai eseménnyel, zenés előadással, koncerttel várja a látogatókat egész évben. Családi és gyermekprogramok, kirándulási lehetőségek, hangulatos sétálóutcák, hagyományőrző ...
Oncsa Gasztrofesztivál Baja 2024 2024. augusztus 23. (péntek)
III. Oncsa Gasztrofesztivál Baján, a Dömötör utcai játszótéren 2024. augusztus 23-án 16.00 órától. Lesz: csillagles a domb tetején, körhinta, lufi, DJ JOSTI, Rostás Szabika 21:30-tól.
Bajai Városi Színházterem programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 16. (hétfő)
Bajai Városi Színházterem programok 2024. A népszerű városi színházi életének egyik központja az évtizedes hagyományokkal rendelkező Baja Városi Színházterem az Oroszlán utcában. A 400 ember befogadására alkalmas Baja Városi Színházterem minden tavasszal és ősszel a színházbérleti sorozat előadásainak ad ...
Kovács Kati koncert 2024 2024. szeptember 16. (hétfő)
Liszt Ferenc-díjas magyar énekesnő, előadóművész, színművésznő, szövegíró. Kovács Kati a magyar könnyűzene egyik legkiemelkedőbb énekesnője. A jellegzetes rekedt hangú előadóművész egycsapásra híres lett. Több alkalommal megválasztották az év hangjának itthon és külföldön egyaránt. A magyar előadók ...
Bajai Fiatalok Színháza előadások 2024 2024. szeptember 20. (péntek) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
A Bajai Fiatalok Színháza Baja város 1996 óta működő színházi társulata. Célunk, hogy változatos műfajú előadásainkkal minél szélesebb közönségrétegeknek biztosítsunk minőségi szórakozást állandó játszási helyeinken, a Bajai Városi Színházteremben, és a Bácskai Kultúrpalotában. A színházi előadások ...
Kisvasúti napok 2024 2024. szeptember 21. (szombat)
A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány kezdeményezésére 1995-től rendezik meg a Kisvasutak napjai programsorozatot, melynek célja e páratlan közlekedéstörténeti emlékeink mementos, bemutatása és népszerűsítése. Az önálló, helyi szervezésű rendezvényeken megismerheti az egyes kisvasutakat, ...
Bajai Városi Piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Városi Piac és Piaccsarnok Baján.
Úszás és wellness a Bajai Sportuszodában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A wellness részleg belépődíja tartalmazza az uszodai belépő árát is. A medencék használatára a pályabeosztások alapján van lehetőség. A wellness részleget csak 14 éven felüliek látogathatják saját felelősségre! 6-14 éves korig csak szülői felügyelettel, és felelősségvállalással.
Bajai Nagypiac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Az élelmiszer nagypiac szombati napokon tart nyitva Baján.
Bajai bolhapiac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A bolhapiac vasárnapi napokon kerül megrendezésre Baján a Városi Piac területén.
Szent Miklós Görögkeleti Plébániatemplom
A bajai szerb lakosság három templomából kettő maradt fenn. A legrégebbi a Szent Miklós tiszteletére emelt templom. Mai késő barokk formája az 1779-ben történt átalakítás nyomait őrzi. A támfalas kerítéssel körbevett, egyhajós, szegmentíves szentélyzáródású templom műemlék. A 41 méter magas ...