Falumúzeum Szegvár

Állandó kiállítás:

• Szeg-várai kövei és vasai
• Szegvár-tűzköves (régészeti kiállítás)
• Szegvár néprajza
• Bartucz Lajos emlékszoba

Bartucz emlékszoba:

Egy kisebb kiállítóterem a Szegváron született Dr. Bartucz Lajos antropológus egyetemi tanár életművének állít emléket. Az emlékszobában megismerhetjük életét, munkásságát.

Az utolsó szobában Szeg várának köveit, vasait tekinthetjük meg.

Az 1500-as évek legelején Dóczy János földesúr által építtetett castellum a környék védhető erőssége volt. (Egyébként erről kapta a nevét a község. A 13-16. században Zeeg, Zeegh majd Zeg (Szeg) volt a neve. E névhez hozzákapcsolódott a 17-18. században a “vár” szó, s így nyerte el a település mai nevét s lett Szegvár.

 falut a közeli Dónáttornya település parasztjai 1514-ben feldúlták és felégették. A török hadak is elvonultak mellette 1526-ban, majd 1552-ben elpusztították, de 8-10 év múlva visszatértek az elmenekült Szegiek, és békésen éltek a törökökkel 80 éven keresztül.
A várkastély alapjait Dr. Vörös Gabriella régész-igazgató és munkatársai tárták fel. A munka teljes befejezésére már nem jutott pénz. Bízunk benne, hogy egyszer befejeződik az ásatás, és látogatóink is megnézhetik a hajdani Dóczy-féle “vár” alapjait a Kurca folyó mellett.
Jelenleg a Szent János hídról érdemes megtekinteni a vár köveit. A híd, a feljárója előtt álló nepomuki Szent János szoborról kapta nevét. A szobrot 1795-ben emeltette Forray Máté, a falu első tanítója, kántora.

Szegvár néprajzi emlékei:

A kiállítóterem küszöbének átlépésével a századforduló táján élő szegvári szegényparaszt család életmódjához jutunk tapintható közelségbe.
A lakó- és tisztaszobának berendezett helyiség tartalmaz minden bútort és berendezést, amiket akkoriban egy parasztcsalád használt. Gyönyörű a festett-faragott végű tornyos nyoszolya és a mellette látható tulipános láda. Ezek a 19. század legelején készültek.
Klasszikus, századfordulói parasztszoba-enteriőr a nagy asztal a sarokpaddal, fölötte a falakra akasztott családi fényképek sora, szentképekkel, obsit-levelekkel, valamint a búbos kemence a padkával.
A kiállítás része a szabadkéményes, korhűen berendezett konyha a pitvarral együtt. Az 1700-as évek közepe táján épített ispánház konyhája bekötött szemmel is megtalálható, mivel a több, mint kétszáz éves korom szaga elárulja hollétét. Berendezései egyszerűek és praktikusak.

Szegvár és határának régészeti emlékei – Újkőkori falu Tűzkövesen

Szegvár nevét nemcsak régészeti szakmai lexikonokban, hanem az emberiség korai történetével foglalkozó kézikönyvekben, tankönyvekben is gyakorta fellelhetjük. Köszönhető ez a község határának északi részén található, “Tűzköves” nevű, újkőkori (neolit) lelőhelynek, amelyen világhírű leletek kerültek elő.
Az első feltárásokat Csalog József vezette a 20. század közepén, munkáját később Korek József, Hegedűs Katalin és Horváth Ferenc folytatta. A kutatások eredményei szerint a falu egyfajta központi szerepet tölthetett be a környéken, élete Kr. e. 5000 és 4600 között zajlott, és a Szakálhát-, illetve a Tisza-kultúra időszakát öleli fel. Ez idő alatt 4 méter vastag feltöltődés halmozódott fel, amelyben a régészek 7 települési időszakot, ezeken belül pedig 29 réteget tudtak megfigyelni. A letelepedett életmód következtében nagy számban kerültek elő a hajdan itt élt emberek eszközei, edényei, főként azok töredékei, valamint azoknak az állatoknak a csontjai, amelyeknek húsát fogyasztották.

Jaksa János a múzeumalapító

Tömörkényen született földművelő paraszti családban. A tanítóképzőt Kiskunfélegyházán végezte el, majd a felső-pusztaszeri iskolában tanított. Tanítóként együtt élt a tanyai emberekkel, a falu kulturális és politikai életének fáradhatatlan mozgatója lett.
Néprajzi gyűjtőmunkával is foglalkozott, a szegedi múzeumigazgató Móra Ferenccel ekkor ismerkedett meg, aki elismerte tevékenységét, és többször váltottak egymással levelet. Móra a parasztok iskoláztatásáról írva megjegyzi: ?Három tanítót meg is tudok nevezni, akiknek mint régész, hálával tartozom: az egyik Hock Lajos volt dorozsmai, a másik Kiss István kétegyházi, a harmadik Jaksa János pusztaszeri tanító.? (Móra Ferenc: Véreim. Parasztjaim. 1958. 218.)
1937-ben vette feleségül a szegvári születésű Vangel Amáliát, aki szintén Pusztaszeren tanított. Három gyermekük született. Pusztaszerről a délvidéki Bajmokra helyezték, majd 1944-től Szegvárra került, ahol nyugdíjba vonulásáig tanított. Fáradhatatlan munkájának köszönhetően nyílt meg 1948-ban az első néprajzi-helytörténeti kiállítás a faluban, amely megalapozta a Falumúzeumot. A rendszerváltás után utcát neveztek el róla Szegváron, az Újfaluban.

Nyitva: április 1-től október 30-ig,
kedd-vasárnap 9-13, hétfő zárva!
(A fenti időpontokon kívül, igény szerinti tárlatvezetés kérhető.)