ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Figurina Bábszínház Budapest

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner
1024 Budapest II. kerület, Retek u. 17. (Fillér utcai oldal) (47.508465 x 19.023186) Megnézem a térképen

A Figurina a bábművészet széles skáláján játszik: használ hagyományos bábokat, él a technika adta varázslat eszközeivel, van óriásbábos műsora, de jellemzően a fantáziára épülő kéz- és tárgyjátékokkal kívánja szórakoztatni, oktatni, kreatív játékra bátorítani a gyermekeket és a nyitott szellemű felnőtteket.

A Figurina műsorait – a bábművészet hagyományai szerint – általában maga írja, tervezi és készíti, szívesen viszi előadásait bárhová, de 2008 óta saját otthont épített Budapesten, ahol rendszeresen tart előadásokat kicsiknek és nagyoknak.

A társulat 1983-ban alakult magánszínházként. Siklósi Gábor és Fers Klára – a társulat Blattner Géza díjas alapítótagjai - műsorukkal rendszeresen megmérettetik magukat a hazai és a nemzetközi szakmai fórumokon, de a Figurina immár tíz éve jelen van különféle előadásával Budapest több színházának (Bárka, Kolibri, Komédium, Merlin) műsorán is.

Repertoár:

Ki vagyok én és ki vagy te? - „Síkbáb-játék – 3 éven felülieknek”
Gigantocircus - „Cirkuszi történet élőjátékkal és óriásbábokkal – 3 éven felülieknek”
Az Ördög vigyen el - „Öt magyar népmese feldolgozása groteszk bábokkal, élő zenével – 4 éven felülieknek”
Jancsi és Juliska, avagy "Puha vagy, banya!" - élőzenés (konyha)asztali bábjáték, 4 éven felülieknek
Cseng és Bong - tündérmese hangszerekkel, 4 éven felülieknek
Maugli és Riki-Tiki-Tévi - A Dzsungel Könyve meséi bunraku, kesztyűs és vetített bábokkal - 5 éven felülieknek.
Tóbiás és Kelemen - verses, élőzenés árnyjáték 3 éven felülieknek
História - tárgyjáték élőzenével, tíz éven felülieknek
A halász meg a felesége - Az örökérvényű Grimm-mese feldolgozása, négy éven felülieknek
Microcircus - „cirkuszparódia kezekkel és tárgyakkal előadva – 10 éven felülieknek”
A csomag tartalma: kacsa - élőjátékkal és élőzenével ötvözött bábjáték, 3 éven felülieknek
Hol vagy, Mikulás? - tárgyjáték gyerekeknek
Porzsák, a sárkány - tárgyjáték gyerekeknek
A Nap és a Hold elrablása - kézjáték öt éven felülieknek
Grim/m/aszok - ismert Grimm-mesék használati tárgyakkal előadva, minden korosztálynak

Jegyáraink:

Egy előadásra, egy fő számára: 2000 Ft;

Egy előadásra, két fő számára: 4000 Ft;

Egy előadásra, három fő számára: 5000 Ft (1666 Ft/fő);

Egy előadásra, négy fő számára: 6000 Ft (1500 Ft/fő);

Egy előadásra, öt fő számára: 7000 Ft (1500 Ft/fő);

Egy előadásra, hat fő számára: 8000 Ft (1333 Ft/fő);

Bérlet négy előadásra, egy fő számára: 6000 Ft (1500 Ft/fő/előadás.);

Bérlet négy előadásra, két fő számára: 10000 Ft (1250 Ft/fő /előadás);

Bérlet négy előadásra, három fő számára: 13000 Ft (1083 Ft/fő /előadás);

Bérlet négy előadásra, négy fő számára: 16000 Ft (1000 Ft/fő /előadás).

Bérlet négy előadásra, öt fő számára: 18000 Ft (900 Ft/fő /ea.);

Bérlet négy előadásra, hat fő számára: 19000 Ft (792 Ft/fő /ea.):

Szakmai jegy: 1000 Ft /fő.

Különelőadások árai (műsortól függően): 40.000-60.000 Ft

2024.01.01 - 2024.12.31

Találatok száma: 4
Bábelőadás Budapesten,  szombatonként a Figurina Bábszínházban

Bábelőadás Budapesten, szombatonként a Figurina Bábszínházban 2024. április 20. (szombat)

Bábelőadások Budapesten. 2024. áprilisban A Nap és a Hold elrablása kézjátékot tekinthetik meg a gyerekek szombatonként 11 és 15 órakor a Figurina Bábszínházban

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Figurina Bábszínház műsora 2024 Budapest

Figurina Bábszínház műsora 2024 Budapest 2024. április 20. (szombat)

A Nap és a Hold elrablása - bábjáték

A Figurina Bábszínház 2023/2024-es új évadában is a mese, a játék és a gyermekek állnak a középpontban, igazi családi program, felhőtlen szórakozás kicsiknek és nagyobbaknak is! A legjobb előadásainkat havonta váltogatva, szombatonként 11 és 15 órakor tervezzük bemutatni 3 éven felüli gyermekeknek, ...

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
A Nap és a Hold elrablása, kézjáték a budapesti Figurina Bábszínházban

A Nap és a Hold elrablása, kézjáték a budapesti Figurina Bábszínházban 2024. április 20. (szombat) 11:00

A Nap és a Hold elrablása - kézjáték 4 éven felülieknek Budapesten. Ebben a műsorban meztelen kezek keltik életre a Világot, ők mesélik el egy különös fény-ablakban, miként győzte le egy bátor Legény a Sárkányt, aki elrabolta a Napot és a Holdat. (A mese előtt a játékosok beavatják nézőiket a ...

Kiemelt ajánlat
Bábszínház előadás Budapesten, A Nap és a Hold elrablása kézjáték a Figurina Bábszínházban

Bábszínház előadás Budapesten, A Nap és a Hold elrablása kézjáték a Figurina Bábszínházban 2024. április 20. (szombat) 11:00

A Figurina Bábszínházban 2024. áprilisában A Nap és a Hold elrablása kézjátékot nézhetik meg a gyerekek szombatonként 11:00 és 15:00 órai kezdettel a II. kerületben, Budapesten.

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 62
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Pasarét Bisztró Budapest

Pasarét Bisztró Budapest

Látogasson el hozzánk Ön is, és válogasson ízlése szerint a kiváló alapanyagokból készült hagyományos magyar illetve francia bisztróételekből, valamint széles italválasztékunkból. Nyáron a hangulatos kerthelyiség, télen a zárt fűthető üvegterasz és a csendes kert intimitása teszi egyedivé az itt töltött ...

Petneházy Étterem Budapest

Petneházy Étterem Budapest

Magyaros és nemzetközi konyha, ételérzékenyek számára külön menü - a Petneházy Étteremben a finom falatok garantáltak! A Petneházy Club Hotel a tökéletes vidéki pihenés helyszíne Budapesten.

Radovin Borszaküzlet Budapest

Radovin Borszaküzlet Budapest

Borszaküzlet Budapesten a Hidegkúti úton.

Remíz Kávéház és Étterem Budapest

Remíz Kávéház és Étterem Budapest

Tiszteljük a hagyományos ízeket és követjük az új trendeket. Akár romantikus vacsoráról, vagy családi ebédről legyen szó, várjuk önt és családját az éttermünkben.

Starbucks Mammut

Starbucks Mammut

A Starbucks Mammut hétfőtől vasárnapig várja azokat, akik nem tudják elképzelni a napjukat kávé nélkül.

Starbucks Széna tér

Starbucks Széna tér

A Starbucks Széna tér hétfőtől vasárnapig várja azokat, akik nem tudják elképzelni a napjukat kávé nélkül.

Trombitás Söröző Buda

Trombitás Söröző Buda

Söröző, rendezvényhelyszín, klub és ízletes, magyaros konyha jó italokkal. Tágas kerthelyiség, barátságos környezet.

Törökméz Budapest

Törökméz Budapest

Fantasztikus reggeli, különleges arabika kávé , helyben préselt gyümölcslevek, francia-olasz-magyar alapanyagok, frissen készített szendvicsek, saláták és napi leves (akár elvitelre is) házi sütemények, delikát termékek könnyed esti falatok és kiváló magyar borok - mindez egyben a Törökméz.

Vapiano Étterem Bécsi corner Budapest

Vapiano Étterem Bécsi corner Budapest

Látványkonyhánkon a tészták, pizzák, saláták kivétel nélkül friss, gondosan összeválogatott alapanyagokból készülnek, mert úgy gondoljuk: létezik finom étel, ami gyorsan elkészül mirelit alapanyagok nélkül. Gyors és mégis friss. Olasz, mégis gyors. Prémium, mégis megfizethető. A szokásos tényezők szokatlan ...

Márkus Étterem Budapest

Megújult belső terekkel, légkondícionált helyiségekkel, szezonális terasszal, magyaros és nemzetközi ízekkel várjuk betérő vendégeinket. Napi menüajánlatunk mellett tekintse meg színes ital- és ételválasztékunkat. Rendezvények, születésnapi partik lebonyolítását is vállaljuk 22 fős különtermünkben.

   1 ... 3 4 5 6 7   
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Bábelőadás Budapesten,  szombatonként a Figurina Bábszínházban Bábelőadás Budapesten, szombatonként a Figurina Bábszínházban
  • Budapest
  • II. kerület
2024. április 20. (szombat)
Figurina Bábszínház műsora 2024 Budapest Figurina Bábszínház műsora 2024 Budapest
  • Budapest
  • II. kerület
2024. április 20. (szombat)
A Nap és a Hold elrablása, kézjáték a budapesti Figurina Bábszínházban A Nap és a Hold elrablása, kézjáték a budapesti Figurina Bábszínházban
  • Budapest
  • II. kerület
2024. április 20. (szombat) 11:00

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Kapcsolat, elérhetőség
Kontakt személy:
Siklósi Gábor bábszínész, vezető

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig