Gödöllői Királyi Kastély
Hazánk kiemelkedő műemléke folyamatosan megújul, a sokszínűség szimbóluma. Egyedülálló látványosságokkal várja látogatóit a folyamatosan megújuló Gödöllői Királyi Kastély. A magyarországi kastélyépítészet egyik legjelentősebb, méreteiben is impozáns műemlékegyüttesének építtetője Grassalkovich Antal gróf volt. A Gödöllői Királyi Kastély ma Magyarország egyik legvonzóbb turisztikai célpontja.
- +3628410124
Állandó kiállítás - A gödöllői kastély története a kezdetektől napjainkig
Az állandó kiállításra váltott belépőjeggyel az alábbi 31 termet tekinthetik meg.
- A GRASSALKOVICHOK KORA
A kiállítás hat teremben a gödöllői kastély első évszázadát és az építtető Grassalkovich-család három generációját mutatja be, betekintéssel a kastély barokk templomába.
A köznemesi származású, jogi végzettségű Grassalkovich I. Antal (1694–1771) tehetsége révén magasra ívelő karriert futott be. Fontos szerepe volt Mária Terézia trónra jutásában, hiszen az osztrák örökösödési háború (1740–48) idején ő szervezte meg a magyar nemesek támogatását. Grassalkovich I. Antalt a kincstári javak eredményes gyarapításáért Mária Terézia 1743-ban grófi rangra emelte, s titkos tanácsosává nevezte ki. Az udvarnál betöltött legfontosabb szerepköre a Magyar Kamara elnöki tisztsége volt 1748 és 1771 között. Grassalkovich I. Antal, mint a százötven évig tartó török hódoltság utáni zavaros birtokviszonyok rendezésével foglalkozó bizottság (Neoacquistica Commissio) elnöke, az állami kincstár mellett saját birtokait is tervszerűen gyarapította. Gödöllő egy 135.000 holdas birtok központja volt, amely mellett még további öt uradalommal rendelkezett. Grassalkovich a saját birtokain 33 templom és rendház építését, illetve felújítását támogatta. Így többek között a Gödöllővel határos máriabesnyői templomét is, ahová kapucinus szerzeteseket telepített le.
A kiállításon Grassalkovich I. Antalról és családjáról, valamint Mária Terézia királynőről és a gróf kortársairól készült ábrázolások mellett a családdal kapcsolatos tárgyi emlékanyag tekinthető meg. Ezek közül kiemelendők a családtagok kézjegyével ellátott dokumentumok, a ritkaságokat is magába foglaló éremgyűjtemény és a rokokó stílusú arany karkötő, amelyen Mária Terézia és az ő trónra jutása érdekében „életüket és vérüket” felajánló magyar nemesek láthatóak. Külön figyelmet érdemel az a gyönyörű, női udvari díszruha, amely eredetileg a XVIII. században készült, gazdag ezüst és arany díszítéssel.
- A KIRÁLYI LAKOSZTÁLYOK
1867-ben kezdődött a gödöllői kastély második fénykora. A magyar állam által megvásárolt és felújított kastély koronázási ajándékként I. Ferenc József és Erzsébet királyné pihenő rezidenciája lett. A királyi időszakot 14 terem idézi meg: a források alapján hűen helyreállított királyi lakosztályok és a díszterem.
Az 1867-es felújításkor a királyi lakosztályok a főhomlokzati szárnyban kerültek kialakításra. Ennek középső egysége a fehér márványstukkóval burkolt, gazdagon aranyozott, rokokó stílusú díszterem, amely a bálok és a nagyobb létszámú fogadások, étkezések helyszíne volt. Közvetlenül innen nyílt I. Ferenc József lakosztálya, amely összesen négy helyiségből: dohányzó-, dolgozó-, háló- és öltözőszobából állt. Berendezésükkor figyelembe vették a király óhaját, és ezért reprezentáció helyett inkább az egyszerűségre, kényelemre törekedtek. A faburkolat ekkor kukorica színű, a selyemtapéta pedig szürke volt, míg a bútorokat sárga bőrrel vonták be. A falakat vadásztrófeák és főként magyar festők tájképei, életképei díszítették. A kastélynak ebben az északi traktusában, a király lakosztálya mellett volt a kisebédlő és a tálalószobácska.
A főhomlokzati szárny déli egységében alakították ki Erzsébet királyné lakosztályát, amelynek szobáit (szalon, írószoba, öltöző és háló) kívánságára kedvenc színe, az ibolya jellemezte. A meglévő bútorzatot Bécsből, a K.u.K. Mobiliendepo-ból egészítették ki, neobarokk és neorokokó darabokkal. A szobákat virágok, porcelán tárgyak, életképek és családi fotók tették intimmé.
A királyi lakosztályok jellemző, egyedi színeit 1876-ban Schönbrunn mintájára egységesen fehér, vörös és arany színek váltották fel. A kedvelt ibolyaszín csak a királyné földszinti szobáiban maradt meg. Ez a három helyiségből álló szalon az emeletről csigalépcsőn keresztül volt megközelíthető. A szobák előtt hangulatos veranda állt, ahonnan fából épített folyosó vezetett a lovardához.
Mivel a gödöllői kastély eredeti berendezésből igen kevés maradt fenn, ezért a monarchia Magyarországáról is mesélő kiállításon a hazai egyházi és közgyűjtemények kapcsolódó darabjai, illetve a királyi pár máshonnan származó személyes tárgyai is láthatóak.
- ERZSÉBET KIRÁLYNÉ EMLÉKKIÁLLÍTÁS
A magyarok szeretett királynéjának már életében kialakult, s máig ható kultuszának emléktárgyait mutatja be az egykori felolvasó szobában és Ferenczy Ida a magyar nyelvű felolvasónő lakosztályában megrendezett kiállítás.
Az emlékkiállítás enteriőr-szerűen berendezett első szobája egykor a királyné lakosztályához tartozott: a felolvasószoba funkcióját töltötte be. Falain a legértékesebbnek és legjobban rekonstruálhatónak tartott, az 1830-as 40-es évekből való biedermeier stílusú festést állították helyre. A bútorzaton belül kuriózumnak számít a felolvasó kanapé, amely a kastély eredeti berendezései közül került elő. A jobb sarokban a királyné felolvasónője, Ferenczy Ida portréi és karosszéke látható.
Az emlékkiállítás második és harmadik szobája a királyi időszakban Ferenczy Ida lakosztályának része volt. Az itt bemutatott történeti-tárgyi emlékanyag Erzsébet királyné életének magyarországi vonatkozásait villantja fel. Ezek közül külön figyelmet érdemel a tárlókban elhelyezett éremgyűjtemény. A falakon a királyné magyar udvarhölgyei közül Festetich Mária, Andrássy Gyuláné, Sztáray Irma grófnők és Senyey Pálné bárónő arcképe látható.
Az utolsó teremben Erzsébet királyné halálát hírül adó újságlapok mellett a királyné emlékére kiadott érmekből és könyvekből látható válogatás. A terem központi eleme a fehér márványból készült mellszobor, Zala György alkotása.
- A KASTÉLY 20. SZÁZADI TÖRTÉNETE
A 2010-ben felújított Gizella-szárny hat termében a kastély történetének legutóbbi, sorsfordító évtizedei elevenednek meg: a királyi család gyermekeinek gödöllői tartózkodásától egészen napjainkig.
A Gizella-szárnyban a XIX. század második felében a királyi gyermekek: Rudolf trónörökös, Gizella főhercegnő, majd később a kis Mária Valéria főhercegnő lakosztálya volt. A 2011-ben ebben a teremsorban megnyitott kiállítás első, sarokterme a kastély történetének játékos, interaktív megismerését szolgálja, számítógépes játékokkal és makettel és szép kilátással a kastély parkjára. A második terem Mária Valéria egykori szalonjának rekonstrukciója, a királyi gyermekekhez kapcsolódó relikviákkal. A további termek a kastély XX. századi történetének fontos korszakaival ismertetik meg a látogatót, bemutatva IV. Károly király és a Horthy-család itt töltött napjait, a Tanácsköztársaság katonai főparancsnoki szobáját, valamint a kastély falai között társbérletben működött szociális otthon és szovjet katonai bázis időszakát.
A kiállításon helyet kap az 1980-as években kezdődött, ma is folyó helyreállítási-állagmegóvási folyamat, valamint a soros európai uniós elnökség gödöllői helyszínének bemutatása is. A kastélyra jellemző gyönyörű enteriőrök mellett interaktív elemekkel is találkozhatnak a látogatók. A kiállítási vitrinek kihúzható fiókjaiban pedig különleges kincsek, fotók, sőt, tapintható tárlat bújik meg.
- HABSBURG KÉPGALÉRIA
A Gizella-szárny emeleti folyosóját a Habsburg-család tagjait - Mária Teréziától Erzsébet királynéig - ábrázoló képgaléria díszíti. A Habsburg képgaléria különlegessége, hogy nem csak e korszak uralkodói, hanem a nagy tiszteletnek örvendő "nádori ág" tagjai és családtagjai is láthatóak. A Magyarországon egyedülálló bemutató alapját Stefánia özvegy trónörökösné, későbbi herceg Lónyay Elemérné hagyatéka adja, mely a Pannonhalmi Főapátság tulajdonában van. A képcsarnokot a Magyar Nemzeti Múzeum, A budapesti Történeti Múzeum és a Zirci Ciszterci Apátság gyűjteményébe tartozó festmények tovább gazdagítják.
- KIRÁLYI ÉS FŐÚRI LOVASKULTÚRA Új állandó kiállítás!
Az új tárlat helyszíne a Barokk istálló felett elhelyezkedő szobák, melyek mindegyike dekoratív, a 18. század második feléből származó falfestéssel díszített. A kiállítás koncepciójának összeállításában, a műtárgyak, fotók kiválasztásában a téma legkiválóbb hazai szakértői vettek részt. A nyolc helyiségben egy-egy külön témát (pl. A magyar huszártiszt, A magyar nemesi testőrség, Dámalovaglás, Főúri, királyi vadászatok) mutatunk majd be.
Az egyes szobákban a korabeli műtárgyakat modern technikai eszközök egészítik ki, olyan, szemüveg nélküli 3D-s monitorok, amelyeken az adott témához tartozó különböző ábrázolásokat láthatják az érdeklődők
Látogatható: csütörtöktől vasárnapig 10.00-18.00 óra között
Belépőjegy árak: 1400 Ft/fő felnőtt, 700 Ft/fő diák
A kastély állandó kiállítására szóló belépőjegy megváltása esetén másodlagos jegyként: 1000 Ft/fő felnőtt, 500 Ft/fő diák
-
A KASTÉLY TITKOS ÉLETE (1950-1990)
Új állandó kiállítás szeptember 6-tól
A gödöllői kastélyban 1950 és 1990 között szovjet laktanyát, szociális otthont és honvédségi szolgálati lakásokat alakítottak ki. E négy évtized eltűnőben lévő emlékeit 2018–19-ben diákokkal közösen dolgozták fel a kastély munkatársai. A múzeumi munka minden területén jártasságot szerző fiatalok tevékenységét 2019-ben Múzeumpedagógiai Különdíjjal és Év Kiállítása Különdíjjal jutalmazták, majd 2020-ban Európai Örökségdíj / Europa Nostra Díjjal.
A kastély rendszerváltás előtti évtizedeiről az ifjúsági projekt eredményeire is épülő, izgalmas állandó kiállítás készült, a diákok aktív segítségével.
JEGYÁRAK
Kedves Vendégeink!
A 3d mozi vetítésünk technikai okok miatt szünetel!
Megértésüket köszönjük.
Kedves Vendégeink!
A Kastély fenntartja a jogot a látogatások korlátozására, vagy bizonyos időszakokban a honlapon szereplő időpontoktól való eltérésre, illetve adott napokon, vagy napszakokban a látogatható részek szűkítésére. Kérjük, hogy látogatásuk előtt a lehetőségekről érdeklődjön telefonos, vagy e-mailes elérhetőségeinken!
Csoportokat előzetes bejelentkezés alapján fogadunk! A jegyvásárlást jelentősen meggyorsítja , ha látogatás költségeit egy összegben rendezik!
Bejelentkezni az alábbi elérhetőségeken tudnak:
Állandó kiállítás
Grassalkovichok kora
Királyi lakosztályok
Erzsébet királyné emlékkiállítás
„Századok – lakók - történetek” – a kastély 20. századi története
Felnőtt 2.600 Ft/fő
Diák 1.500 Ft/fő
Családi jegy
(legfeljebb két felnőtt és a velük érkező 18 év alatti (maximum 3) gyermek(ek) 5.800 Ft
Gödöllői lakosoknak kedvezményt biztosítunk az Állandó kiállításunk jegyárából, lakcímkártyájuk felmutatásának ellenében!
Nyitva tartáson kívüli bejelentett csoportok számára:
Felnőtt: 3.300 Ft/fő (csoportoknak előzetes bejelentkezés alapján)
Diák: 1.650 Ft/fő (csoportoknak előzetes bejelentkezés alapján)
Csoportos jegyáraink nincsenek!
Tárlatvezetési díj csoportok részére
Időtartam: 70-80 perc
magyar nyelven 1-9 főig 4.000 Ft, 10-25 főig 5.500 Ft
idegen nyelven 1-9 főig 6.500 Ft, 10-25 főig 7.500 Ft
Tárlatvezetést (idegenvezetést) kizárólag a kastély saját tárlatvezetői tarthatnak!
Audioguide készülék egyéni vendégek részére
(magyar, angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz, kínai, japán, lengyel, szlovák és román nyelven) 800 Ft/darab
A pénztárban letét elhelyezését kérjük a készülék használata előtt
3D vetítő "A Gödöllői Kastély Egykor és Ma"
3D technikával készült film a Kastély barokk-, és királyi időszakáról: 500 Ft
Rendező-operatőr: Ragályi Elemér
Időtartam: 15 perc
Királyi és főúri lovaskultúra kiállítás
Egyedülálló kiállítási anyag, mely a magyar és európai arisztokrácia lovas-kultúráját mutatja be.
Időtartam: 30 perc
Jegyár típusok:
Jegy Idegen nyelvű vetítés esetén Kiegészítőjegy* Idegen nyelvű vetítés esetén, kiegészítőjegy*
Felnőtt 1400 Ft 1400 Ft 1000 Ft 1000 Ft
Diák 700 Ft 700 Ft 500 Ft 500 Ft
*Kiegészítő jegy: az állandó kiállítás jegyének megváltása esetén vehető igénybe!
Barokk Színház (csak vezetéssel látogatható)
Időtartam: 30 perc
Felnőtt jegyár: 1400 Ft
Diák jegyár: 700 Ft
Kiegészítő felnőtt jegyár: 1000 Ft
Kiegészítő diák jegyár: 500 Ft
Horthy- bunker
Felnőtt: 700 Ft
Diák: 350 Ft
Felnőtt kiegészítő: 550 Ft
Diák kiegészítő: 300 Ft
2023.01.01 - 2023.12.31 |

Gödöllői Királyi Kastély koncertek 2023 2023. június 3. (Szombat)
Park-koncert: Gödöllői Szimfonikus Zenekar vonósnégyese - Légy ott a Kertben!
A Gödöllői Királyi Kastély különböző koncerteknek ad otthont egész évben. Ezek a koncertek műfajukat és stílusukat tekintve eltérőek lehetnek, klasszikus komoly zenei előadásoktól a kortárs koncerten át a könnyűzenei koncertekig. A nyári időszakban a kastélykert számos szabadtéri zenei programnak is ... Bővebben

Gödöllői Királyi Kastély hangversenyek 2023. Komolyzenei koncertek 2023. június 3. (Szombat) 20:30
Park-koncert: Gödöllői Szimfonikus Zenekar vonósnégyese - Légy ott a Kertben!
A Gödöllői Királyi Kastély számos komolyzenei koncertnek, hangversenynek ad otthont egész évben. Bővebben

Gödöllői Szimfonikus Zenekar koncertek 2023 2023. június 3. (Szombat) 20:30
Park-koncert: Gödöllői Szimfonikus Zenekar vonósnégyese - Légy ott a Kertben!
A Gödöllői Szimfonikus Zenekar koncertjeit kezdettől fogva az értékközpontúság, értékközvetítés és értékteremtés szándéka, valamint a zenei sokszínűség jellemzi. A zenekar működése során több élvonalbeli vendégkarmesterrel és énekkarral dolgozott együtt, valamint ismert hangszeres és énekes szólisták ... Bővebben

Kastélylurkók Klubja Gödöllő 2023. Múzeumi szakkör havi egy alkalommal a Gödöllői Királyi Kastélyban 2023. június 3. (Szombat) 10:00
Legyél Te is Kastélylurkó, tölts velünk havi egy szombatot, és válj a kastély igazi rajongójává! Szeretettel várjuk az 1-4. osztályos diákokat havi egy alkalommal a Gödöllői Királyi Kastélyba, akik kíváncsiak arra, hogy milyen történetekről mesélnek a kastély falai. A program regisztrációköteles! Bővebben

Gödöllői Királyi Kastély programok 2023 2023. június 3. (Szombat) 10:00
Kastélylurkók Klubja - múzeumpedagógiai program
A Királyi Kastély egész évben várja látogatóit. A kastély számos kulturális eseménynek ad otthont, továbbá a jeles napokon különböző rendezvényekkel várják a látogatókat. Bővebben

Gyerekprogram Gödöllő 2023. A Négyszögletű Kerek Erdő című mesejáték 2023. június 12. (Hétfő)
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő mesejáték
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő című mesejátéka a Scene-műhely előadásában a Gödöllői Királyi Kastélyban. Jegyár: 3.200 Ft. Bővebben

Gödöllői Barokk Színház előadás 2023. Színházi előadások a Gödöllői Királyi Kastélyban 2023. június 12. (Hétfő) 11:00
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő mesejáték
A gödöllői kastély déli szárnyainak egyikében Grassalkovich II. Antal alakíttatott ki színháztermet, ahol a Budán, Pesten és Győrben is fellépő német vándortársulatok játszottak. A színházat 1867-ben megszüntették, berendezését elárverezték, belső terét két födém beépítésével ismét három szintre ... Bővebben

Kastély tábor Gödöllő 2023. Nyári tábor a Gödöllői Királyi Kastélyban 2023. június 19. (Hétfő) - 2023. június 23. (Péntek)
Elemér és barátai | nyári napközis tábor 1-2-3. osztályosok részére
Elemér és barátai és Kastélykaland nyári napközis táborok a Gödöllői Királyi Kastélyban 3 turnusban általános iskolás gyerekeknek. Bővebben

Múzeumok Éjszakája Gödöllői Királyi Kastély 2023 2023. június 24. (Szombat)
A Gödöllői Királyi Kastély idén is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz, így 2023. június 24-én változatos programokkal és meghosszabbított nyitvatartással várják az érdeklődőket. Bővebben

Sétáló színház Gödöllő 2023. Shakespeare: Rómeó és Júlia című tragédiájának feldolgozása 2023. június 24. (Szombat) 18:00
Sétáló Színház Rómeóval és Júliával
Sétáló színház a Gödöllői Királyi Kastélyban. Különleges színházi élmény: Shakespeare - Rómeó és Júlia című tragédiájának feldolgozása a Kastély rejtett helyszíneinek érintésével. Bővebben

Szabadtéri esküvő Pest megyében, különleges esküvő helyszín a Gödöllői Királyi Kastélyban 2023.05.01. (Hétfő) - 2023.09.30. (Szombat)
A Gödöllői Királyi Kastély fő szárnyai által határolt ünnepélyes hangulatú belső udvar és a felújított kastélypark kiváló és egyben romantikus helyszín szabadtéri esküvők megszervezésére. Bővebben

A bunker aranya: Szabaduló játék a Gödöllői Királyi Kastélyban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A bunker aranya – kincsvadászat a föld alatt. Szabaduló játék a gödöllői kastély Horthy-bunkerében. A kastély aranykincseit a háborús pusztítások elől a bunkerben rejtették el. De hová? 1 órád van kihozni a kincseket! Csak egy jó csapattal sikerülhet… Bővebben

Bálterem bérlés elegáns környezetben Budapest mellett a Gödöllői Királyi Kastélyban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Bálterem bérlési lehetőség Magyarország legnagyobb barokk kastélyának falai között. A Gödöllői Királyi Kastély elegáns helyszín bálok megtartására Budapest mellett. Bővebben

Csapatépítő helyszín Pest megyében, csapatépítés Budapest mellett a Gödöllői Királyi Kastélyban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Magyarország legnagyobb barokk kastélya kiváló csapatépítő helyszín Pest megyében, Budapest mellett. Legyen szó benti csapatépítésről a kastély impozáns falai között vagy outdoor programról a kastélyparkban. Bővebben

Díszvacsora helyszín, gálavacsorák impozáns környezetben a Gödöllői Királyi Kastélyban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A barokk stílusban épült Gödöllői Királyi Kastély és a hozzá tartozó festői szépségű kastélypark kiváló helyszín lehet díszvacsorákhoz, gálavacsorákhoz Budapest közelében. A kastély elegáns termei számos rendezvénynek adtak már otthont. Bővebben

Esküvői fotózás egy barokk kastélyban, a Gödöllői Királyi Kastélyban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Esküvői fotózás egy barokk kastélyban, Gödöllőn. A Grassalkovich Kastélyban lehetőségük van az ifjú pároknak esküvői fotózásra. Örökítse meg élete legszebb pillanatait eredeti barokk környezetben, a királyi kastélyban. Bővebben

Forgatási és fotózási helyszín Budapest mellett exkluzív környezetben a Gödöllői Királyi Kastélyban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Gödöllői Királyi Kastély kiváló helyszín forgatáshoz vagy fotózáshoz Budapest mellett. A barokk kastélyban, a kastélyparkban és a Díszudvarban remek lehetőség nyílik játék- és reklámfilmek elkészítésére, valamint történelmi és turisztikai célú fotózásra is. Bővebben

Kastély esküvő Budapest mellett, álomesküvő helyszín Pest megyében a Gödöllői Királyi kastélyban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
MINT A MESÉBEN... Álomesküvő királyi környezetben - Mi lehetne varázslatosabb egy mesebeli táj és egy romantikus kastély pompájánál? Álmaid esküvője a Gödöllői Királyi Kastélyban! Bővebben
Kastély rendezvények, egyedi helyszín családi és céges programokhoz a Gödöllői Királyi Kastélyban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Gödöllői Királyi Kastély kiváló helyszíne lehet családi és céges rendezvényeknek. A festői szépségű parkkal körülölelt, történelemmel átitatott patinás épületegyüttes bensőséges termeivel vagy akár a többszáz főt befogadni képes rendezvényterekkel kiválóan alkalmas céges rendezvények, családi ... Bővebben

Konferencia helyszín Budapest környékén exkluzív környezetben 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Magyarország legnagyobb barokk kastélya páratlanul szép rendezvénytermeivel kiváló helyszín konferenciák megszervezésére Budapest környékén. A Budapesthez közeli városban, Gödöllőn található kastélyban több különböző méretű, rendeltetésű terem áll rendelkezésre. Bővebben

Árnyas Panzió Gödöllő
Legyen a vendégünk Gödöllőn a 64 férőhelyes Árnyas Panzióban, csupán egy karnyújtásnyira Budapesttől, a gödöllői Grassalkovich-kastély közelében! Közvetlen kertkapcsolatos rendezvénytermünk csodálatos helyszínt biztosít esküvők, céges rendezvények, állófogadások, zenés rendezvények, konferenciák, szakmai ... Bővebben

Mater Salvatoris Lelkigyakorlatosház és Konferencia Központ Gödöllő
A máriabesnyői kegytemplom mellett 1933-ban épült fel a salvator nővérek zárdája. Ma a házban a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház és Konferencia Központ működik, melynek szociális tevékenységei: családsegítés, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, fiatalok és gyerekek ... Bővebben

Panzió Sisi Gödöllő
Ha üzleti úton jár, konferenciára érkezik, vagy egyszerűen pihenni vágyik - a SISI által is igen kedvelt Gödöllőn - akkor mindezt modern, kényelmes és barátságos körülmények között teheti meg a Panzió SISI- ben. Panziónk Gödöllő főutcáján, a városközpontban, a méltán híres Grassalkovich Kastély ... Bővebben

Erzsébet Királyné Szálloda***
Az Erzsébet Királyné Szálloda a múlt század elején, szecessziós stílusban épült régi községháza épületében, teljes felújítás után, 2008 tavaszán nyitotta meg kapuit. Házunk Gödöllő főterén, a Királyi Kastély szomszédságában, Budapest belvárosától mindössze 25 percre található. Szállodánk minőségi ... Bővebben

Nefelejcs Vendégház Gödöllő
A Gödöllőre látogató könnyen megtalálja a centrumhoz és az egyetemi városrészhez közel, de mégis csendes családi házas környezetben található Nefelejcs Panziót. Esztétikusan berendezett szobákkal várjuk vendégeinket. A szobákhoz fürdő és konyharész tartozik. Panziónk és parkosított, kerti bútorral ... Bővebben

Gödöllői Királyi Kastély Kávézó
A Gödöllői Királyi Kastély első osztályú kávézója új helyszínen újterekkel bővítve és természetesen megújult kínálattal és szolgáltatásokkal várja a kedves vendégeket. A kávézó a Kastély földszintjén található így belépőjegy nélkül is felkereshető. Bővebben
- +3628410124