ÚJ PROGRAM HIRDETÉS
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!

Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner
5700 Gyula , Kossuth Lajos u. 7. (46.645 x 21.2792) Megnézem a térképen

Gyulára érkező vendégként mindig újabb és újabb élményeket szerezhet! 2016 márciusától látogatható a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, mely rendhagyó módon nem csak a főúri életformát mutatja be, hanem a cselédség mindennapjait is. A kiállítás az országban egyedülálló interaktív eszközökkel várja a gyerekeket és felnőtteket, fiatalokat és időseket egyaránt.

A település többi látnivalóját, a várat, a múzeumokat is érdemes újra és újra meglátogatnia, hiszen azok minden alkalommal más-más történetet mesélnek. Az új családi élményfürdővel, az AquaPalotával kibővített Gyulai Várfürdő a Dél-Alföld legújabb, legmodernebb, európai színvonalú strand-, gyógy- és élményfürdőjévé vált, amely minden évszakban, minden korosztály számára tökéletes szórakozást nyújt. Garantált programjainkat azért hoztuk létre, hogy a főbb nevezetességek mellett a város gasztronómiáját, hagyományait, természeti értékeit is megismerhesse. Emellett egész évben várják az évtizedes múlttal bíró gasztronómiai, kulturális, hagyományőrző fesztiválok és sportrendezvények is. Ha pedig Visit Gyula Cardot is kért szállásadójától, számos szolgáltatást kedvezményesen vagy ingyenesen vehet igénybe.

Gyula a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyásától nem messze, utóbbi bal partján épült, csodálatos, mára részben nemzeti parkká nyilvánított és már az őskorban is lakott területen. A 33 ezer lakosú kisváros sok parkjával, műemlékével, valamint hangulatos utcáival fontos turisztikai célállomás. Gyula az ország egyik legkedveltebb üdülővárosa, Békés megye legjelentősebb turisztikai központja, neves fürdő- és fesztiválváros.

2016 márciusában megnyitott az év egyik legjobban várt attrakciója, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A kastély egyedülálló módon nem csak a főurak, hanem a cselédek mindennapjait és ünnepeit is bemutatja. Látogatóként megismerheti a grófok színes világa mellett azt is, hogy hány liter víz fogyott el egy nap alatt, ki mosta grófnő fehérneműit, miből állt a személyzet napirendje, és egyáltalán hogyan éltek a cselédek, akik a kastély zavartalan működését „láthatatlan motorként” segítették. A kiállításon számos különleges interaktív eszközt is kipróbálhat és megcsodálhat, többek között a „holoprojektort”, amilyen legközelebb csak Bécsben található. A látogatóközpontban továbbá lehetőség van megtekinteni az Időszaki kiállítást, valamint a Toronykilátóból az egész Várkertet is. A Visit Gyula Carddal 38% kedvezménnyel váltható meg a Gyulai kulturális bérlet, mely a kastélybelépőt is tartalmazza.

Gyula város legrégebbi épített öröksége a több mint 600 éves gyulai vár, Közép-Európa egyetlen épen maradt gótikus sík vidéki téglavára. A helyreállított várat és a 2005-ben megnyílt vármúzeumot semmiképpen sem szabad kihagyni egy gyulai kirándulás során. A vármúzeumban 24 kiállító terem mutatja be Gyula város sok száz éves múltját.

Városunk legnevesebb kulturális rendezvénye, a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál és Shakespeare Fesztivál előadásai a vár udvarán felállított és a vár melletti csónakázótavon kiépített, pazar látványt nyújtó tószínpadon tekinthetők meg. A kultúra iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk nemzeti himnuszunk megzenésítőjének szülőházát, az Erkel Ferenc Emlékházat, a gyulai, Kossuth-díjas festő, Kohán György festményeit őrző Kohán Képtárat, a 19. századi polgári életmódot megismertető Ladics-házat. De Húsipari történeti kiállítást és Rádiótörténeti kiállítást sem láthat máshol az országban. A környéken számos kastély található, köztük a ma is látogatható Gyulavári kastély, és az impozáns, bár kihasználatlan szabadkígyósi Wenckheim-kastély.

A méltán híres ötcsillagos élmény-, gyógy- és strandfürdő, a Gyulai Várfürdő felpezsdít, ellazít, megmozgat és gyógyít. A Gyulai Várfürdő családi élményfürdője, az AquaPalota minden évszakban kellemes és tartalmas időtöltés az egész családnak. A Magyarországon egyedülálló, felfelé csúszó, ún. „fel(l)lejtő” csúszda, fényalagút testcsúszda, családi csúszda, baba- és gyermekmedence, vízi bár, játszótér, szaunák és számtalan élmény várja a pihenni vágyó családokat. A gyógyvíz jótékony hatását évente több, mint 500.000 vendég élvezi Magyarország legszebb gyógyhelyén, melynek egyediségét garantálja az egykori Almásy-kastély 6 hektáros meseszép parkja. A 21 medence között mindenki számára akad megfelelő. A Wellness Centrum kitűnő helyszín a pihenésre vágyóknak, ahol sokféle élményelem várja az ide látogatókat: A világszínvonalú Castello Szaunapark többféle szaunával, szaunafelöntésekkel várja vendégeit a belső és szabadtéri részeken egyaránt. A Beauty Masszázs Szalonban közel 30 féle masszázsból választhatnak a felfrissülésre vágyók, édes kényeztetést keresve.

A Gyulai kolbász hírnevét mindenki ismeri. „Tradíció és minőség”, a gyulai húsipar rászolgált e jelzőkre, hiszen az évek során számos díjnyertes termék készült a városban. Az ízes kolbász mellé jólesik egy korty pálinka. Az első gyulai pálinkafőzdét Harruckern János György alapította 1731-ben. A Gyulai Pálinka Manufaktúra ízes gyümölcsökből főzött, kitűnő, tiszta párlatainak minden egyes cseppjében érezhető a gyümölcs lelke, melyről mindenki maga is meggyőződhet a Viharsarok egyik legújabb és méltán a legszebbnek titulált kóstolóházában.

A Százéves Cukrászda süteményeivel, az Erkel-, a Százéves-, a Munkácsy- és az Arany János-tortával az édességek szerelmeseinek kedveskedik. Népszerűek a Cadeau Bonbon Manufaktúra kézműves bonbonjai, közülük is kiemelkedik az országos versenyen első helyezést elért, szilvapálinkával töltött trüffel.

Gyula város dobogó szíve a Kossuth tér, mely új arcával a helyiek és az ide- látogatók kedvence lett. A nagy forgalmat lebonyolító tér rendezvényeinek köszönhetően új központtá nőtte ki magát. A belváros különleges hangulatát a Világóra, a terek szépsége, a parkok zöldje s a vizek csobbanása teszi teljessé, egyedi hátteréül szolgálva a korzó nyáresti nyüzsgésének.

A város arculatát nagyban meghatározzák természetes vizei, a Gyulát és Gyulavárit elválasztó Fehér-Körös, a három települést érintő Élővíz-csatorna és a várost körülölelő tófüzér.

A városon belül gyönyörű természeti környezet, számos park segíti a kikapcsolódást, csak hogy néhányat említsünk: a Várkert a Csónakázótóval és a kastély rekonstruált kertjével, a Csigakert vagy a Göndöcs-kert. Kitűnő helyszínt biztosítanak a folyópartok azoknak, akiket a városon kívüli háborítatlan, békés természet vonz. A Körösök összefolyásánál találjuk az akár két keréken is könnyen elérhető Szanazugot, ahol nyáron meg is mártózhatunk a folyó vizében.

Gyula egész évben folyamatosan kínálja rendezvényeit az idelátogatóknak és a helyieknek egyaránt. A helyi gasztronómiát mutatja be a Gyulai Kolbász- és Sódarmustra és a Gyulai Pálinkafesztivál – utóbbival egy időben kerül megrendezésre a Nemzetközi Agility Kupa és Paragility Kupa –; május elején jó ügyért sportolhatunk a Várfürdő Futáson, melyet az Összefogás a sérült gyermekekért egyesület szervez; kivirágosodik a tavasz az idei évtől kétnapossá bővülő Gyulai Virágok Fesztiválján. A mediterrán köntösbe bújó Nyári Korzó az egész szezonban, szinte minden nap változatos szórakozást garantál. A Gyulai Várfürdő Kupa országos tereprallye bajnokság az autóversenyzés rajongóit célozza meg. A Körös-völgyi Sokadalmon a helyi és környékbeli gazdag és élő népművészetet lehet megismerni. A Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál és Shakespeare Fesztivál városunk közel öt évtizedes múltra visszatekintő, Európa-szerte ismert kulturális rendezvénye.  A Gyulai Végvári Napokon a török kor emlékeit idézik a bemutatók, kézműves programok, a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja a tószínpadon kápráztatja el a folklór kedvelőit, míg a hideg telet három napon keresztül édesíti meg a Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál.

A Visit Gyula Card turisztikai kedvezménykártya számos kedvezményes vagy ingyenes szolgáltatásra jogosítja fel birtokosát, többek között 38% engedményt biztosít a Gyulai Kulturális bérlet árából, mely tartalmazza a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont belépőjét is, használatával ingyenes a városnézés, a Rádiótörténeti kiállítás megtekintése és a tárlatvezetés, félárú a kerékpárkölcsönzés a Tourinform irodában.

Garantált programjaink a hét minden napján szervezetten indulhatnak, bemutatva a város gasztronómiáját, hagyományait, természeti és épített örökségeit.

Látogasson el Gyulára, hiszen számos olyan látnivalóval találkozhat nálunk, melyek önmagukban is érdemesek lennének egy utazásra, de így együtt, sokszínűségükben egészen különlegessé teszik a „történelmi fürdővárost”.

Még több információ: www.visitgyula.com

2024.01.01 - 2024.12.31


2024.04.15. - 2024.04.21.
2024.04.16. - 2024.04.21.
2024.04.19.
2024.04.20.
2024.04.20.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Egy Pillanat Caffé: élményfestés finom falatokkal
2024.04.20.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Almásy-kastély garantált programjai - Beszédes virágok
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
A kastély gyertyafényben - garantált program
2024.04.20. - 2024.04.21.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Beszédes virágok - Az Almásy kastély kincsei
2024.04.20. - 2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.22. - 2024.04.28.
2024.04.23. - 2024.04.28.
2024.04.24.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Múzeumi Szabadegyetem - Ember tervez, háború végez. A 101. (békéscsabai) császári és királyi gyalogezred története a Nagy-Háborúban
2024.04.24. - 2024.04.26.
2024.04.25.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Szeretetkert - improvizációs párkapcsolati játék
2024.04.25.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
La Sposa: Imi, mondj egy verset! – Csuja Imre önálló estje és exkluzív vacsora
2024.04.26.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Köszönöm a zenét / Thank you for the music - Az Erkel Ferenc Vegyeskar és a Bartók Béla Vegyeskar koncertje
2024.04.26. - 2024.04.27.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
XV. Fuss a sérült gyermekekért! - Jótékonysági futóverseny
2024.04.27.
2024.04.27.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Almásy-kastély garantált programjai - Grófi passziók
2024.04.27.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Ramayana - fúziós táncszínházi előadás - A Trigatu táncstúdió előadása
2024.04.27.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
A kastély gyertyafényben - garantált program
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27. - 2024.04.28.
2024.04.28.
2024.04.29.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Zenés – Mesés: Mesefilm dalok - A Pro Musica Fúvósötös hangszerbemutatóval egybekötött interaktív előadása
2024.04.29.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Janklovics Péter önálló estje: Thália lotyója - Ha én egyszer fényt kapok
2024.04.29. - 2024.05.05.
2024.04.30. - 2024.05.05.
2024.05.01.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Jubileumi évadnyitó vízitúra az Élővíz csatornán
2024.05.03.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Orosz Zoltán harmónikaművész szóló koncertje
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pincetárlat – Az Almásy-kastély kincsei
2024.05.04.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
A kastély gyertyafényben - garantált program
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04. - 2024.05.05.
2024.05.04. - 2024.05.05.
2024.05.04. - 2024.05.05.
2024.05.04. - 2024.05.05.
2024.05.05.
2024.05.06. - 2024.05.12.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.09. - 2024.05.12.
2024.05.11.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Almásy-kastély garantált programjai - Női szalon
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.11.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
A kastély gyertyafényben - garantált program
2024.05.11.
2024.05.11. - 2024.05.12.
2024.05.11. - 2024.05.12.
2024.05.12.
2024.05.13. - 2024.05.19.
2024.05.14.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.15.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
„A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” - jelentkezési határidő
2024.05.15.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Paff a bűvös sárkány és barátai - 100 Folk Celsius koncert
2024.05.17.
2024.05.17.
2024.05.17. 18:00
2024.05.17. 20:30
2024.05.17. - 2024.05.19.
2024.05.18.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Almásy-kastély garantált programjai - Beszédes virágok
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18. 14:00
2024.05.18. 19:30
2024.05.18. 22:00
2024.05.18.
2024.05.18.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
A kastély gyertyafényben - garantált program
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18. - 2024.05.19.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Beszédes virágok - Az Almásy kastély kincsei
2024.05.18. - 2024.05.19.
2024.05.18. - 2024.05.19.
2024.05.18. - 2024.05.20.
2024.05.19.
2024.05.19.
2024.05.19.
2024.05.19. 14:00
2024.05.19. 16:00
2024.05.19. 21:30
2024.05.19.
2024.05.20. - 2024.05.26.
2024.05.21. - 2024.05.26.
2024.05.24. - 2024.05.26.
2024.05.25.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Almásy-kastély garantált programjai - Grófi passziók
2024.05.25.
2024.05.25.
2024.05.25.
2024.05.25.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
A kastély gyertyafényben - garantált program
Találatok száma: 48
Babaúszás Gyula 2024. Minden szombaton az AquaPalotában

Babaúszás Gyula 2024. Minden szombaton az AquaPalotában 2024. április 20. (szombat)

Babaúszás Gyulán, az AquaPalotában minden szombaton két alkalommal, 8:00 és 9:00 órától. A babaúszáson játékosan, felügyelettel ismerkedhetnek a gyulai gyerekek a vízzel. A szülők körében is egyre népszerűbb foglalkozások 45 percesek, várják szeretettel az érdeklődőket, Gyulán, az AquaPalotában!

Kiemelt ajánlat
Gyulai Méz, termelői mézek és mézkészítmények vásárlása

Gyulai Méz, termelői mézek és mézkészítmények vásárlása 2024. április 20. (szombat)

Gyula történelmi városában a méhészet komoly hagyományokra tekint vissza. A sétálóutcában található Gyulai Mézes Kuckóban termelői mézek és mézkészítmények vásárlására van lehetőség. Üzemeltetője, Balogh Erika maga is aktív méhész. Saját termékei között arany-és ezüst minősítésű mézek is megtalálhatóak. ...

Kiemelt ajánlat
Méz bemutató Gyula 2024. Mézes Kuckó

Méz bemutató Gyula 2024. Mézes Kuckó 2024. április 20. (szombat)

Gyula sétálóutcájában található Gyulai Mézes Kuckóban termelői mézek és mézkészítmények vásárlására van lehetőség. Üzemeltetője, Balogh Erika maga is aktív méhész. Saját termékei között arany-és ezüst minősítésű mézek is megtalálhatóak. A „Kuckóba” betérők a mézvásárláson kívül ismereteiket is bővíteni ...

Kiemelt ajánlat
Solymászbemutató minden szombaton a Gyulai Várban

Solymászbemutató minden szombaton a Gyulai Várban 2024. április 20. (szombat)

Várjuk minden szombaton 11 órától a Gyulai Várban, a vár egyik legnépszerűbb programjára, a solymászbemutatóra. A programra előzetes jelentkezés nem szükséges, részvétel érvényes várbelépővel.

Kiemelt ajánlat
Tárlatvezetés a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban - A kastély gyertyafényben

Tárlatvezetés a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban - A kastély gyertyafényben 2024. április 20. (szombat)

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont az állandó és az időről-időre megújuló időszaki tárlatok mellett szombat esténként gyertyafényes tárlatvezetésre várja a különleges programok kedvelőit. Fedezd fel a pincét, a cselédlépcsőt és a főúri enteriőrt a 19. század esti fényviszonyai között, majd ...

Kiemelt ajánlat
Gyulai Várfürdő programok 2024

Gyulai Várfürdő programok 2024 2024. április 20. (szombat)

Éjszakai wellness a Gyulai Várfürdőben

Gyulán, a Várfürdő és AquaPalota a tavaszi szezonban is változatos programokkal várja a fürdőzni vágyó vendégeit. Kikapcsolódás, szórakozás, pihenés a fürdővárosban az egész családnak. Szombatonként az éjszakai wellness fürdőzés és szaunaszeánszok igazi wellness érzést biztosítanak, Gyulán.

Kiemelt ajánlat
Gyulai túra, Kastélytúra Tacskó Döncivel az Almásy-kastélyban

Gyulai túra, Kastélytúra Tacskó Döncivel az Almásy-kastélyban 2024. április 21. (vasárnap)

Gyulai kastélytúra, gyermekprogram a Almásy-kastélyban! Kastélytúra Tacskó Döncivel - Garantált program a kisgyermekes családok részére – a legkisebbek elvárásaihoz igazítva a tárlatvezetést. Gróf Tacskó Dénes mindent tud az Almásy-kastélyról, ő segít az épület felfedezésében. A gyermekeket arra ...

Kiemelt ajánlat
Múzeumi Szabadegyetem előadássorozat Gyulán az Almásy-kastélyban

Múzeumi Szabadegyetem előadássorozat Gyulán az Almásy-kastélyban 2024. április 24. (szerda)

Múzeumi Szabadegyetem előadássorozat a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban. A helytörténet, a régészet, a néprajz, a muzeológia iránt érdeklődőknek indít szabadegyetemet a gyulai Erkel Ferenc Múzeum. A közgyűjtemény a birtokában lévő izgalmas tárgyakat és felhalmozott ismereteket szeretné minél inkább ...

Kiemelt ajánlat
Gyulai koncertek 2024. Könnyű- és komolyzenei koncertek Gyulán

Gyulai koncertek 2024. Könnyű- és komolyzenei koncertek Gyulán 2024. április 26. (péntek)

Köszönöm a zenét / Thank you for the music - Az Erkel Ferenc Vegyeskar és a Bartók Béla Vegyeskar koncertje

Gyulán egész évben pezsgő kulturális élet várja a városba látogató vendégeket, a kulturális programokat különböző zenei stílusú koncertek színesítik. Kiállítások, színházi előadások, filmvetítések, múzeumi foglalkozások, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség is ...

Kiemelt ajánlat
Gyulai futóverseny 2024

Gyulai futóverseny 2024 2024. április 26. (péntek) - 2024. április 27. (szombat)

XV. Fuss a sérült gyermekekért! - Jótékonysági futóverseny

Futóversenyek Gyulán. A történelmi városban egész évben különböző futóversenyek várják a sportolni, mozogni vágyó látogatókat. Igazi közösségi program, látványos városrészeken át, családoknak, sportkedvelő, aktív baráti társaságoknak is ajánlott kikapcsolódás Gyulán!

Kiemelt ajánlat
   1 2 3 4 5   
Találatok száma: 25
Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!

Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt! 2024. április 15. (hétfő) - 2024. április 21. (vasárnap)

Escape Room - Szabadulás a Pincéből 60 perc alatt! Izgalmas szabadulós játék, amely ijedelem nélkül biztosít felejthetetlen élményt mindenki számára. Kaland program minden nap Gyulán. A játék lényege, hogy egy berendezett, zárt pincéből fizikai erő használata nélkül, logikai feladatok megoldása során kell ...

Kiemelt ajánlat
Gyula kiállítás programok 2024. Időszaki kiállítások a város kiállítóhelyein és a múzeumaiban

Gyula kiállítás programok 2024. Időszaki kiállítások a város kiállítóhelyein és a múzeumaiban 2024.04.25. (csütörtök) - 2024.05.20. (hétfő)

B. Jász Jolán -SZINTÉZIS című kiállítása a Kohán Képtárban

Gyula népszerű turisztikai központ Békés megyében. A történelmi város kulturális intézményei számos kiállításnak, programnak adnak otthont egész évben. A kiállításokon többnyire a helyi és a megyén belüli művészek mutatkoznak be különböző alkotásaikkal. A tárlatokra várnak minden Gyulára érkező ...

Kiemelt ajánlat
Gyulavári Kastély látogatás 2024

Gyulavári Kastély látogatás 2024 2024.05.01. (szerda) - 2024.10.31. (csütörtök)

A Gyulavári Kastély Látogatóközpont ötlete abból az elgondolásból született, hogy az egykori főúri rezidenciában, újszerű formában együtt mutassuk be a Dél-Alföld néprajzi, kulturális és természeti-környezeti értékeit, valamint gazdasági történetét és fejlődésének lehetőségeit.

Kiemelt ajánlat
Csokoládé kóstoló Gyula

Csokoládé kóstoló Gyula 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Gyulán létezik egy hely, ahol minden az édességről szól. Vendégeink egy különleges csokoládébemutatón vehetnek részt a Jetty Choco Sörbárban és Cukrászdában, ahol különböző égtájakról összeválogatott kakaóbabból készült csokipasztillákat lehet megkóstolni.

Kiemelt ajánlat
Escape Room, szabadulás a Kalandpincéből Gyulán

Escape Room, szabadulás a Kalandpincéből Gyulán 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Escape Room - Szabadulás a Pincéből 60 perc alatt, Gyulán! Izgalmas szabadulós játék, amely félelem nélkül biztosít felejthetetlen élményt mindenki számára. A játék lényege, hogy egy berendezett, zárt pincéből fizikai erő használata nélkül, logikai feladatok megoldása során kell kijutni. Rejtvények, ...

Kiemelt ajánlat
Gyula - Szanazug, kirándulás a természetbe

Gyula - Szanazug, kirándulás a természetbe 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Szanazug a Fehér és a Fekete-Körös összefolyásánál fekszik. Kedvelt kiránduló- és fürdőhely: mindkét parton szabad strandon lehet fürdeni, ahol a víz tiszta és sekély. A fürdőzők egy-egy délutánra is ellátogathatnak ide, vagy a hétvégi házakban töltve az éjszakákat, több napot is eltölthetnek Szanazugon. A ...

Kiemelt ajánlat
Gyula heti menü 2024

Gyula heti menü 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Heti menü Gyulán. Megmutatjuk, hol ebédelhet a történelmi városban. Az alábbiakban egy gyulai menü-körképet állítottunk össze, ami a fürdőövezetből a belváros felé haladva segít eligazodni az ebédmenük és napi ajánlatok helyi forgatagában. A legtöbb most bemutatott étterem saját közösségi oldallal is ...

Kiemelt ajánlat
Gyulai egészség programok, gyógykezelések a Gyulai Várfürdőben

Gyulai egészség programok, gyógykezelések a Gyulai Várfürdőben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Gyula város legnagyobb értéke a Várfürdő, mely gyógyszolgáltatásaival, úszó- és élménymedencéivel, szaunaparkjával várja látogatóit.

Kiemelt ajánlat
Gyulai kézműves cukrászda, látogatás a Százéves Cukrászdában

Gyulai kézműves cukrászda, látogatás a Százéves Cukrászdában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Ikonikus cukrászda Gyulán! Az 1840 óta üzemelő Százéves Cukrászda Gyulán Magyarország második legrégebbi cukrászdája. Csodás, empír stílusú épületében a díszesen festett falak között, eredeti biedermeier bútorzat, s hagyományos sütemény, parfé-, cukorka- és fagylaltkínálat repíti vissza a látogatót az ...

Kiemelt ajánlat
Gyulai lovaglás és lovas oktatás a Sióréti Szabadidőközpont Fedeles lovardájában

Gyulai lovaglás és lovas oktatás a Sióréti Szabadidőközpont Fedeles lovardájában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Gyulai lovaglás és lovas oktatás. A 2010-ben alapított Sióréti Lovasközpontban lehetőség nyílik futószáron történő vagy oktató nélküli lovaglásra, tereplovaglásra és sétakocsikázásra egyaránt. A központ 2013-ban 1850 m2-es fedeles lovardával bővült, így a lovassportok szerelmesei időjárástól függetlenül ...

Kiemelt ajánlat
1 2 3   
Találatok száma: 48
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Nem csak szállás: Gyula történelmi-, romantikus környezetében, romantika a pároknak, szórakozás a baráti társaságoknak, móka a gyermekeknek, wellness a szülőknek és feltöltődés a szenioroknak. Mint családbarát wellness szálloda, kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy minden generáció önfeledt ...

Szállásfoglalási lehetőség
Ajánlatkérés
Kiemelt partner
Abbázia Apartman Gyula

Abbázia Apartman Gyula

Gyula város központjában, a Vártól és a Várfürdőtől alig 50 méterre várjuk szeretettel vendégeinket az Abbázia Apartman és Stúdió apartmanjainkban.

Almafa Apartman Gyula

Almafa Apartman Gyula

Az apartman Gyulán a fürdőövezetben, a belvárosban található. Igényesen berendezett, új építésű, a várfürdő és a vár teljes közelségében. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket egész évben. Kisgyermekes családoknak extra szolgáltatásokkal állunk rendelkezésre. Anyanyelvi szintű német és angol ...

Aqua Apartman

Aqua Apartman

Apartmanházunk a település belvárosában, a fürdő közvetlen közelében, a nyári bejárattól 100 méterre, az Élővíz-csatorna partján helyezkedik el. A Gyulai Vár és a sétálóutca az apartmanoktól csak 10 perc sétára található. Apartmanházunk összesen 20 férőhellyel rendelkezik, ideális nagyobb családok, baráti ...

Aqua Hotel Superior Gyula

Aqua Hotel Superior Gyula

Az Aqua Hotel Gyula Superior ideális környezetet biztosít a Gyulán üdülni és kikapcsolódni vágyó kisgyermekes családok és a gyulai fürdőbe érkezővendégek részére. Superior szobáink a külön nappalival és hálószobával, hosszabb tartózkodási idő esetén is kellemes kényelmet biztosítanak vendégeink ...

Bányai Vendégház

Bányai Vendégház

Ha pihenésre, csendre, nyugalomra vágyik, legyen a vendégünk a Dél-Alföld egyik legszebb városában, Gyulán, ahol szép környezetben várja Önt a Bányai Vendégház.

Central Apartman

Central Apartman

A Central Apartman Gyula belvárosának szívében helyezkedik el. A városközpont, sétáló utca, világóra, szökőkutak, Százéves cukrászda, Erkel Ferenc szülőháza, múzeum, Ladics ház, Petőfi tér, templomok, buszpályaudvar 250-500 méter közötti távolságra van, a vasútállomás 900 m-re található. Apartmanunk ...

Corvin Hotel Gyula*** &  Wellness Apartmanok

Corvin Hotel Gyula*** & Wellness Apartmanok

A Corvin Hotel Gyula*** & Wellness Apartmanok ideális környezetet biztosít a Gyulán üdülni,romantikusan pihenni és a kikapcsolódni vágyó kisgyermekes családok, valamint a gyulai fürdőbe érkezővendégek részére. Superior egylégterű vagy családi szobáink a külön nappalival és hálószobával, ...

Csigaház Panzió

Csigaház Panzió

A Csigaház Panzió a Gyulai Várfürdő és a Csigakert szomszédságában található. A fürdőhöz, a belvároshoz, a látnivalókhoz közel épült, - ugyanakkor reggelente csak a madárcsicsergés „zavarja meg” a csendet…., ami a város egyik ékszerdoboza, a hajdani Wenkheim kastély parkjából szűrődik át.

D Hotel*** Gyula

D Hotel*** Gyula

Kényelem és kedvező árak az üdülni, pihenni vágyóknak egész évben! Családias hangulatú hotelünk Gyulán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt található. Látogasson el hozzánk és legyen a vendégünk!

1 2 3 4 5   
Találatok száma: 2
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Kastély Kávézó Gyula

Kastély Kávézó Gyula

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont kávézója mellett a múzeumi ajándékbolt munkatársai is nagy szeretettel és csinos portékákkal várnak. Nyitva hétfő kivételével 10-18 óra között.

Kiemelt partner
Százéves Cukrászda Gyula

Százéves Cukrászda Gyula

Az 1840 óta üzemelő Százéves Cukrászda Magyarország második legrégebbi cukrászdája. Csodás, empír stílusú épületében a díszesen festett falak között, eredeti biedermeier bútorzat, s hagyományos sütemény, parfé-, cukorka- és fagylaltkínálat repíti vissza a látogatót az egykori nyüzsgő kávéházi világba. ...

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Figyelmébe ajánljuk!

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig