Kistarcsai Kulturális Egyesület
Az 1993-ban alakult, 2001-től kiemelkedően közhasznú szervezetként működő Kistarcsai Kulturális Egyesület elsődleges célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a település kulturális programjainak színesebbé tételéhez, serkentse és fejlessze Kistarcsa és a környező települések közösségi életét, segítse a helyi önszerveződő csoportok aktivitását. Tagsága 60 fő körüli. Működési területünk elsősorban Kistarcsa, de egyes rendezvényeink túllépnek a település határán, némelyikük nemzetközi kapcsolatokra épül.
- +3628470926
Főbb tevékenységeink
- Heti rendszerességgel ismeretterjesztő előadásokat szervezünk.
- Műsoros estjeinken fellépési lehetőséget biztosítunk a település tehetséges gyerekeinek, illetve az amatőr és hivatásos felnőtt előadóknak.
- Évente több pályázatot (irodalmi, képzőművészeti, városszépítő…) is meghirdetünk a település lakosságának.
- Minden ősszel kulturális hetet rendezünk.
- Színes programunk a gasztronómiai fesztivál.
- Évente kiadjuk a Kistarcsai Kalendáriumot.
- A kiemelkedő történelmi évfordulókon emléknapokat rendezünk.
- Szervezünk szemináriumokat, konferenciákat.
- Évi rendszerességgel rendezünk nemzetiségi folklórtalálkozót.
- Évente tartunk nemzeti napokat és történelmi lakomákat
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.08.01. |
Kistarcsai Kulturális Egyesület programok 2024
Szabó Péter: Burma |
2024.08.08. |
Kistarcsai Kulturális Egyesület programok 2024
Máté Imre: Különleges lény e az ember az idegenek szemében? |
2024.08.15. |
Kistarcsai Kulturális Egyesület programok 2024
Ruzsa Bence: Világháborús hőseink kutatása |
2024.08.22. |
Kistarcsai Kulturális Egyesület programok 2024
Vukovich Márton: Megbocsátás |
2024.08.29. |
Kistarcsai Kulturális Egyesület programok 2024
Dorka Áron: Jelenlegi folyamatok az Európai Unióban |
2024.09.09. - 2024.09.15. |
Kistarcsai Kulturális Egyesület programok 2024
KIKE Kulturális Hét |
2024.09.09. - 2024.09.15. | |
2024.09.28. - 2024.09.29. | |
2024.09.28. - 2024.09.29. |
Kistarcsai Kulturális Egyesület programok 2024
Kistarcsai festők kiállítása (2024) |
2024.10.12. |
Kistarcsai Kulturális Egyesület programok 2024
Nemzeti Est |
2024.11.10. |
Kistarcsai Kulturális Egyesület programok 2024
Hulló Falevél |
2024.06.18. - 2024.08.12. |
Kistarcsai Kulturális Egyesület programok 2024
Irodalmi pályázat |
Kistarcsai Kulturális Egyesület programok 2024 2024. augusztus 1. (csütörtök)
Szabó Péter: Burma
Kistarcsai Kulturális Egyesület programajánló. Egyesületünk 1993-ban alakult, 2001-től kiemelkedően közhasznú szervezet. Elsődleges célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a település kulturális programjainak színesebbé tételéhez, serkentse és fejlessze Kistarcsa és a környező települések közösségi életét, ...
KIKE Kulturális Hét 2024. A Kistarcsai Kulturális Egyesület őszi rendezvénysorozata 2024. szeptember 9. (hétfő) - 2024. szeptember 15. (vasárnap)
A Kistarcsai Kulturális Egyesület őszi programsorozata KIKE Kulturális Hét címmel, melynek keretében szinte minden napra jut egy-egy kulturális műsor, illetve szabadidős program. A rendezvénysorozat tervezett időpontja 2024. szeptember 9-15.
Kistarcsa kiállítás 2024 2024. szeptember 28. (szombat) - 2024. szeptember 29. (vasárnap)
Kistarcsai festők kiállítása a Csigaházban 2024. szeptember 28-án és 29-én.
- +3628470926