Elérhetőségek, linkek
Kövessen minket!
A Monostori Erőd a Komáromi Erődrendszer tagjaként 1850 és 1871 között épült. Az örökkévalóságnak épített létesítmény azonban elkészültével szinte egy időben, a korszerű haditechnika megjelenésével elvesztette hadászati jelentőségét. A Dunai Bástya, más néven Parancsnoki torony az Erőd legfontosabb bástyája, önállóan is védhető egység. Az épület egy földdel fedett, árkokkal csaknem teljesen körülvett, középudvaros, zárt patkó alakú, háromszintes ágyútorony.
Az első világháború békeszerződése az erődrendszert kettévágta: a Monostori Erőd, a Csillag Erőd és az Igmándi Erőd Magyarország területén maradt, míg az Öregvár, az Újvár és a Nádor-vonal Szlovákia területén, Észak-Komáromban található.
A Monostori Erőd felújított Dunai bástyája 1200 négyzetméteren várja látogatóit, amely nemcsak családi, hanem vállalati, és iskolai programok lebonyolítására is alkalmas. Az épületegyüttes, amelynek rekonstrukciója uniós forrásból és az Új Széchenyi Terv támogatásával összesen 444 millió forintból valósult meg, az ország egyik legjelentősebb idegenforgalmi attrakciója. A vagyonkezelő Monostori Erőd Hadkultúra Központ Nonprofit Kft. célja egy komplex, önfenntartó, euro-regionális rangú, határon átnyúló kulturális központ kialakítása.
DUNAI BÁSTYA
A Dunai bástyában látogatható kiállítás a dunai hajózás és a Duna-menti mesterségek témát dolgozza fel.
A kiállítás vezetés nélkül is látogatható.
Fontos tanácsok és megjegyzések
Látogatóknak javasolt felszerelés: az évszaknak megfelelő, réteges túraöltözet (a kazamaták még a legnagyobb hőség idején is hűvösek), kényelmes, zárt cipő, zseblámpa.
Kérjük, figyeljen a „Balesetveszély!” és a „Tilos!” táblákra! Kerülje a balesetveszélyes helyeket! 12 éven aluli gyermekét ne hagyja felügyelet nélkül!
Egészségügyi segély és gyógyszer a pénztáraknál található.
Fesztiválokon, művészeti- és sportrendezvényeken a meghirdetett rendezvényárak érvényesek.
Filmforgatások, céges rendezvények esetén az erőd bizonyos részei nem látogathatók. Erről honlapunkon és a pénztárnál, jegyváltás előtt tájékoztatjuk látogatóinkat.
Az erődök területén a magáncélú fényképezés és filmkészítés engedélyezett. Kérjük, váltsa meg fotó- vagy kamerajegyét a pénztárban! Az erődöt vagy bármely részét ábrázoló fénykép kereskedelmi célú hasznosítására csak a jogokkal rendelkező Monostori Erőd Nonprofit Kft. engedélyével kerülhet sor!
A látogatók tájékozódását a területen magyar és idegen nyelvű, ingyenes tájékoztató kiadványok segítik.
A három erőd megközelítését, valamint a Duna jobb és bal partján álló erődök közötti tájékozódást a főbejáratnál található Komárom - Komarno térképek segítik.
További ajánlataink
2026. március
2026.03.01. - 2026.10.31.
2026.03.01. - 2026.11.30.
2026.03.09. - 2026.04.01.
Komáromi programok 2026 – Események és rendezvények Komáromban
Komáromi moziműsor
2026.03.17. - 2026.03.22.
2026.03.17. - 2026.03.22.
2026.03.17. - 2026.03.22.
2026.03.17. - 2026.03.22.
2026.03.17. - 2026.03.22.
2026.03.17. - 2026.03.22.
2026.03.17. - 2026.03.22.
2026.03.19.
Komáromi programok 2026 – Események és rendezvények Komáromban
ABBA/BONEY M. élő zenekaros koncert show
2026.03.21.
Komáromi programok 2026 – Események és rendezvények Komáromban
Évadnyitó horgászverseny a WF horgásztaván
2026.03.21.
Komáromi programok 2026 – Események és rendezvények Komáromban
Bababörze
Helyszín Arany 17 Rendezvényközpont, Komárom, 9.00
2026.03.21.
Komáromi programok 2026 – Események és rendezvények Komáromban
Tavaszi napéj ünnep a Kavicsoson
2026.03.21.
2026.03.24. - 2026.03.29.
2026.03.24. - 2026.03.29.
2026.03.24. - 2026.03.29.
2026.03.24. - 2026.03.29.
2026.03.24. - 2026.03.29.
2026.03.24. - 2026.03.29.
2026.03.24. - 2026.03.29.
2026.03.27.
Komáromi programok 2026 – Események és rendezvények Komáromban
Húsvéti kézműves délután a könyvtárban!
2026.03.31.
Komáromi programok 2026 – Események és rendezvények Komáromban
A nőknek nincs humora-Kormos Anett humorista önálló estje
2026.03.31. - 2026.04.05.
2026.03.31. - 2026.04.05.
2026.03.31. - 2026.04.05.
2026.03.31. - 2026.04.05.
2026. április
2026. május
2026. június
2026. július
2026. augusztus
2026. szeptember
2026. október
2026. november
2026. december
2026. januártól decemberig
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 9

A város központjában a termálfürdő területén található kényelmes, családias szállodánk a Forrás Hotel. A szálloda hátsó kijárata a gyógyfürdő parkjára nyílik, így a közvetlen átjárás biztosítva van. Szobaáraink tartalmazzák a svédasztalos reggelit és a gyógyfürdő belépőt. A közelben pedig számos éttermet tudunk ajánlani kedves vendégeinknek. A mozgást kedvelőket a közelben számtalan sportlehetőség is várja.

A Hét Vezér Apartmanhotel a Komáromi Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában fekszik, a fürdő területére saját bejárattal rendelkezik. Apartmanjaink többségéhez saját teraszok tartoznak, melyek a háztól mindössze 20 m-re található feszített víztükrű medencékre néznek. A közvetlen kapcsolat által a gyógyfürdő összes létesítménye 1-2 percen belül elérhető, melynek szolgáltatásait a ház vendégei napközben korlátlan alkalommal vehetik igénybe.

Éttermünk svédasztalos rendszerben működik, ahol a hét minden napján 11:30-21:00-ig kétféle leves, 8-10 fajta főétel, saláta és desszert bár várja vendégeinket. Klimatizált felújított éttermünk nyáron virágos, árnyas terasszal bővül. Panziónk egyszerre maximum 12 fő szállását tudja biztosítani, csendes, tiszta szobáinkban. A hét minden napján várjuk régi és új vendégeinket finom ételekkel és italokkal.

Az apartmanház 2, illetve 4 ágyas apartmanokkal rendelkezik. Az apartmanok fürdőszobával, konyhával felszereltek. Felszereltség: zuhanyzós-WC-s fürdőszoba, televízió, hűtőszekrény. Az apartman ház közös konyhával és fürdőszobával is rendelkezik. Az épületben tárgyaló is található. A fotók tájékoztató jellegűek, az apartmanház eltérő apartmanokkal rendelkezik.

Komárom könnyen megközelíthető, az M1-es autópályától csak 7 km. A térség természetes kincse a gyógyvíz és az erre települő fürdő- és gyógykomplexum, mely egész évben várja az üdülni, gyógyulni vágyókat. Megálmodása óta a Tulipán Hotelben mindig a minőséget és vendégeink elégedettségét tartottuk szem előtt. Az elmúlt 10 év a folyamatos megújulás és fejlődés jegyében zajlott, azzal a céllal, hogy vendégeink elégedettségét garantáljuk. A város központjában, egy csendes mellékutcában található kényelmes, családias szállodánk. Mindez nagyon jó kiindulópontja egy kellemes kirándulásnak akár a Monostori- erődbe, akár a szlovákiai Komáromba.

A Vasmacska Étterem és Panzió Komáromban, a Magyar-Szlovák határátkelő-híd lábánál található, a Monostori Erődhöz legközelebbi étterem. Az idelátogatók sokszínű kulturális, turisztikai és sportolási lehetőség közül válogathatnak. Panziónkban 20 db kétágyas, 2 db 3 ágyas és 2 db 4 ágyas szoba található. Szobáink fürdővel, színes televízióval és hűtőszekrénnyel felszereltek, apartmanjainkhoz ezen kívül mini konyha is tartozik. A panziótól 5 percre egész évben nyitva tartó gyógyvizes termálfürdő üzemel.

Találatok száma: 1

A Dunai Bástya Kikötői Fogadótérben kávéval, cappucinóval, teával, ásványvízzel és üdítővel várjuk kedves Vendégeinket a bástya hivatalos nyitvatartási idejében. Ha a túra után felfrissülésre, vagy épp pihenésre vágynak, térjenek be hozzánk! Márciustól októberig jó időben teraszunkon, rossz idő esetén belső helyiségünkben várjuk Önöket.

Kiemelt partner
Találatok száma: 3

Megnyitotta kapuit a Csillagerőd, a csillagba zárt művészet. Jellegzetes csillag alakját négy, befele nyitott ütegállás adja, melyeknek külső felét kövekkel erősítették meg és kőfallal kötötték össze. Körbe mély vizesárok védte. Az udvaron nyújtott nyolcszögletű erőd-jellegű laktanyaépület található.

Római kori kőtár Komáromban - Az erőd 250 méter hosszú kazamatafolyosóján 1965-ben nyílt meg a Klapka György Múzeum első kiállítása, a római kori kőtár. A kiállítás 1993-ban átrendezésre került, ekkor a műemléképület hangulatos belső helyiségeiben kaptak helyet a Szőny területén talált kőfaragványok.

Találatok száma: 16

Fedezze fel a Monostori Erőd izgalmas világát 2026-ban is Komáromban! Az erődbe érkezés első és legnépszerűbb programja az erődtúra, amely során tapasztalt tárlatvezető kalauzolja a csoportokat a történelmi útvonalon, miközben bemutatja az erődrendszer történetét, épületeinek funkcióit és izgalmas történetekkel, anekdotákkal színesíti a sétát. Az erőd komplex kiállításai és a részletes, személyre szabott tárlatvezetés révén a látogatók átfogó képet kapnak Komárom egyik legismertebb történelmi nevezetességéről.

Kiemelt ajánlat

A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban, amelyen az egyik teremben a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók. A török kort követően a folyami áruszállítást a magyarországi hajókészítők, hajósok a többi európai országgal azonos színvonalú hajókkal végezték. Komárom volt az egyik olyan város a Duna mellett, ahol nagy precizitással és hozzáértéssel épültek az ilyen hajók.

Ismerkedjen meg a Monostori Erőd különleges állandó kiállításán 2026-ban a Monarchia korabeli katonaélettel! A tárlat betekintést nyújt a katonák mindennapjaiba, a szállások és a fegyelmi rendszerek működésébe, miközben élményszerűen mutatja be a történelmi valóságot. A komáromi Monostori Erőd állandó kiállítása tökéletes program történelmi érdeklődésű látogatóknak, iskolai csoportoknak, családoknak és mindenki számára, aki szeretne mélyebb bepillantást nyerni a Monarchia katonai mindennapjaiba.

Fedezd fel a hadtörténet izgalmas világát2026-ban a Monostori Erőd udvarán található szabadtéri haditechnikai parkban! A Komárom egyik legkülönlegesebb látnivalójaként ismert helyszín egyedülálló betekintést nyújt a hidegháború korszakának fegyverkezésébe és katonai eszközeibe. A komáromi haditechnikai park ideális program családoknak, történelemrajongóknak és kirándulóknak egyaránt. Ha különleges látnivalót keresel Komáromban, a Monostori Erőd szabadtéri kiállítása garantáltan maradandó élményt nyújt.

A Dunai Bástya felújításával Komáromban a turisztikai attrakciót jelentő erőd szolgáltatásai bővültek, a dunai hajózás és a duna-menti mesterségek hagyományait bemutató kiállítások létesültek. A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban. A kapcsolódó helyiségekben a Duna menti hagyományos mesterségek, a halászat, aranymosás, és a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók.

A Monostori Erőd 2026-ban is változatos programokkal várja a látogatókat, beleértve kiállításokat, fesztiválokat, színházi előadásokat, családi programokat és koncerteket egész évben. Az erőd kulturális és hagyományőrző rendezvények, erődtúrák és interaktív foglalkozások széles választékát kínálja, így minden korosztály számára tartalmas élményt nyújt. A Monostori Erőd tökéletes helyszín csoportoknak, iskolai osztályoknak és céges csapatépítőknek, akik aktív, élményszerű programokra vágynak Komáromban.

Pécsváradi Zoltán – Szemenyei János – Vizeli Csaba: QUO VADIS – musical ősbemutató

Húsvétkor különleges programokkal várja a látogatókat 2026. április 3-6. között a komáromi Monostori Erőd. Az ünnepi időszakban tárlatvezetéseken fedezhetjük fel az erőd történetét, miközben szakértő idegenvezetők mutatják be a történelmi helyszín érdekességeit. A programot egy hangulatos színházi előadás is színesíti, amely izgalmas kulturális élményt kínál a látogatóknak. A húsvéti események kiváló kikapcsolódást nyújtanak családoknak és mindazoknak, akik tartalmas ünnepi programot keresnek Komáromban.

Találatok száma: 38

A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban, amelyen az egyik teremben a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók. A török kort követően a folyami áruszállítást a magyarországi hajókészítők, hajósok a többi európai országgal azonos színvonalú hajókkal végezték. Komárom volt az egyik olyan város a Duna mellett, ahol nagy precizitással és hozzáértéssel épültek az ilyen hajók.
A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban, amelyen az egyik teremben a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók. A török kort követően a folyami áruszállítást a magyarországi hajókészítők, hajósok a többi európai országgal azonos színvonalú hajókkal végezték. Komárom volt az egyik olyan város a Duna mellett, ahol nagy precizitással és hozzáértéssel épültek az ilyen hajók.

A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban, amelyen az egyik teremben a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók. A török kort követően a folyami áruszállítást a magyarországi hajókészítők, hajósok a többi európai országgal azonos színvonalú hajókkal végezték. Komárom volt az egyik olyan város a Duna mellett, ahol nagy precizitással és hozzáértéssel épültek az ilyen hajók.
Kiemelt ajánlat

A Dunai Bástya felújításával a turisztikai attrakciót jelentő erőd szolgáltatásai bővültek, a dunai hajózás és a duna-menti mesterségek hagyományait bemutató kiállítások létesültek. A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban. A kapcsolódó helyiségekben a Duna menti hagyományos mesterségek, a halászat, aranymosás, és a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók.
A Dunai Bástya felújításával a turisztikai attrakciót jelentő erőd szolgáltatásai bővültek, a dunai hajózás és a duna-menti mesterségek hagyományait bemutató kiállítások létesültek. A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban. A kapcsolódó helyiségekben a Duna menti hagyományos mesterségek, a halászat, aranymosás, és a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók.

A Dunai Bástya felújításával a turisztikai attrakciót jelentő erőd szolgáltatásai bővültek, a dunai hajózás és a duna-menti mesterségek hagyományait bemutató kiállítások létesültek. A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban. A kapcsolódó helyiségekben a Duna menti hagyományos mesterségek, a halászat, aranymosás, és a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók.
Kiemelt ajánlat

Ismerkedjen meg a Monostori Erőd különleges állandó kiállításán 2026-ban a Monarchia korabeli katonaélettel! A tárlat betekintést nyújt a katonák mindennapjaiba, a szállások és a fegyelmi rendszerek működésébe, miközben élményszerűen mutatja be a történelmi valóságot. A komáromi Monostori Erőd állandó kiállítása tökéletes program történelmi érdeklődésű látogatóknak, iskolai csoportoknak, családoknak és mindenki számára, aki szeretne mélyebb bepillantást nyerni a Monarchia katonai mindennapjaiba.
Ismerkedjen meg a Monostori Erőd különleges állandó kiállításán 2026-ban a Monarchia korabeli katonaélettel! A tárlat betekintést nyújt a katonák mindennapjaiba, a szállások és a fegyelmi rendszerek működésébe, miközben élményszerűen mutatja be a történelmi valóságot. A komáromi Monostori Erőd állandó kiállítása tökéletes program történelmi érdeklődésű látogatóknak, iskolai csoportoknak, családoknak és mindenki számára, aki szeretne mélyebb bepillantást nyerni a Monarchia katonai mindennapjaiba.

Ismerkedjen meg a Monostori Erőd különleges állandó kiállításán 2026-ban a Monarchia korabeli katonaélettel! A tárlat betekintést nyújt a katonák mindennapjaiba, a szállások és a fegyelmi rendszerek működésébe, miközben élményszerűen mutatja be a történelmi valóságot. A komáromi Monostori Erőd állandó kiállítása tökéletes program történelmi érdeklődésű látogatóknak, iskolai csoportoknak, családoknak és mindenki számára, aki szeretne mélyebb bepillantást nyerni a Monarchia katonai mindennapjaiba.
Kiemelt ajánlat

A Dunai Bástya felújításával Komáromban a turisztikai attrakciót jelentő erőd szolgáltatásai bővültek, a dunai hajózás és a duna-menti mesterségek hagyományait bemutató kiállítások létesültek. A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban. A kapcsolódó helyiségekben a Duna menti hagyományos mesterségek, a halászat, aranymosás, és a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók.
A Dunai Bástya felújításával Komáromban a turisztikai attrakciót jelentő erőd szolgáltatásai bővültek, a dunai hajózás és a duna-menti mesterségek hagyományait bemutató kiállítások létesültek. A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban. A kapcsolódó helyiségekben a Duna menti hagyományos mesterségek, a halászat, aranymosás, és a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók.

A Dunai Bástya felújításával Komáromban a turisztikai attrakciót jelentő erőd szolgáltatásai bővültek, a dunai hajózás és a duna-menti mesterségek hagyományait bemutató kiállítások létesültek. A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban. A kapcsolódó helyiségekben a Duna menti hagyományos mesterségek, a halászat, aranymosás, és a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók.
Kiemelt ajánlat

Szovjet életképeket és tárgyakat bemutató állandó kiállítás látogatható a komáromi Monostori Erődben. 1945 és 1990 között a Monostori erőd a szovjet Vörös Hadsereg használatában állt. A város régi huszárlaktanyáját a szovjetek barakkoknak használták, az erődöt pedig raktárrá alakították át. A kiállított tárgyakon keresztül a látogató bepillanthat a szovjet laktanyák zárt kapui mögé, valamint megismerheti az ideológia mindennapokra és emberi sorsokra gyakorolt hatását.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár