Buzsáki Népművészeti Tájház
A híres buzsáki népművészet tovább él. A hímzéses textilek mellett a tájház népművészeti kiállításában helyet kaptak a buzsáki fafaragók régi és mai munkái is, hiszen ahogy a hímzés, úgy a fafaragás is élő népművészeti tevékenység a faluban.
Buzsáki Népművészeti Tájház
A századfordulón még szinte az egész falu, szoba-konyha-kamra beosztású, kémény nélküli, nádfedésű házakból állt. Később a házakat modernizálták, kéményt kapott a konyha, így füsttelenné váltak nemcsak a szobák, hanem az egész ház, így még sokáig szolgálta a benne lakó családot. A falu központjában található, ma már tájházként funkcionáló tömésház, 1977-ben, amikor megvásárolják és tájházzá alakítják, többedmagával található a faluban, ma már azonban egyedüli képviselője ennek a háztípusnak, ami egykor ezt a vidéket jellemezte.
A tömésház a 19. században épült, módos paraszt portája volt, ami jól látható a telek nagy méretén, gazdasági épületein. A ház megvásárlásakor már jelentős változásokon ment át, tájházzá alakításakor szabadkéményes formába építették vissza, azaz a konyhában látható sárkemence fölött kémény nyílás található. Ezen keresztül a füst kihúz a konyhából így nem gomolyog a térben. A szabadkémény nyílásába tették egykor a füstölni kívánt húsokat. A konyhától jobbra és balra található a ház két szobája, mindkettőt mázas szemeskályha melegíti, amit a konyhából fűtenek, így a szobába egyáltalán nem jut be a füst. A ház első szobája volt a család tisztaszobája, amit a legszebb textilneművel, szentképekkel öltöztettek fel és kímélték a mindennapi használattól. A szoba ma is 19. századi tisztaszobának van berendezve, két szépen felvetett ággyal, szentképekkel, gazdag díszítéssel. A hátsó szoba, ami egykor a család lakószobája volt, ma kiállítótérként funkcionál, hiszen itt helyezték el a buzsáki népművészet, népi iparművészet legszebb darabjait.
A hímzéses textilek mellett a tájház népművészeti kiállításában helyet kaptak a buzsáki fafaragók régi és mai munkái is, hiszen ahogy a hímzés, úgy a fafaragás is élő népművészeti tevékenység a faluban.
A tájház udvarán áll a hatalmas színnel ellátott istállós pajta, ami ma padokkal van tele, utal arra, hogy a portát rendezvényei alatt ma is használja a falu.A tájház meglátogatása önmagában is egy tartalmas kirándulás programja, aki teheti látogasson Buzsákra, amikor a tájház portáján programokat szerveznek. Ilyenkor látványos néptáncműsoroktól hangos a tömésház udvara, és látható a híres buzsáki népművészet mai továbbélése.
2013. évben pályázatot nyújtott be önkormányzatunk Turisztikai attrakciók és szolgáltatások címmel. E pályázat támogatásával – melynek összege 87.624.009 Ft volt, sor került a Buzsáki Népművészeti Tájház kerítésének cseréjére, a szabadtéri színpad fölé nádtető épült, elkészült egy játszótér, kerékpártároló, mozgáskorlátozott-nagycsaládos parkoló és a legfontosabb: egy új kiállítóépület, melyben régi mezőgazdasági eszközöket, gépeket fogunk bemutatni.
Cím: Buzsáki Népművészeti Tájház, 8695 Buzsák, Fő tér 7.
Nyitvatartás: április 22. - október 15.
hétfő - kedd: zárva
szerda - vasárnap: 10:00 - 17:00
Belépődíj:
Felnőtt belépőjegy : 800 Ft /fő
Gyermek (6-18 év között) és nyugdíjas belépőjegy : 500 Ft/fő
Forrás: A település honlapja
2023.04.15 - 2023.10.15 | |
Hétfő: | - |
Kedd: | - |
Szerda: | 10:00 - 17:00 |
Csütörtök: | 10:00 - 17:00 |
Péntek: | 10:00 - 17:00 |
Szombat: | 10:00 - 17:00 |
Vasárnap: | 10:00 - 17:00 |

Buzsák programok 2023. Események, rendezvények, fesztiválok 2023. június 10. (Szombat)
Buzsák Run & Bike
Buzsáki programajánló. Jelenleg a település virágzó hagyományai, építészeti látnivalói, hagyományos rendezvényei jelentős idegenforgalmi vonzerővel bírnak. A falu életében jelentős változást idézett elő a XV.-XVI. században történő nagyszámú dalmát, illír, horvát nemzetiségű család betelepedése. Az általuk ... Bővebben

Buzsák run and bike 2023. Futó- és kerékpárverseny 2023. június 10. (Szombat)
Futó- és Kerékpárverseny 2023. június 10-én, szombaton 9.30-tól Buzsákon. Helyszíni regisztráció a verseny napján a Buzsáki Népművészeti Tájházban 8 és 9 óra között. Bővebben

Buzsáki Szüret 2023 2023. szeptember 30. (Szombat)
Folklór, szüreti felvonulás, gasztronómia, szüreti bál várja az érdeklődőket Buzsákon. Bővebben

Csisztapuszta Gyógyfürdő termálfürdőzés 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A csisztai gyógyvíz segít a reumatikus betegségek, a mozgásszervi betegségek, nőgyógyászati panaszok, bél- és gyomorpanaszok, bőrbetegségek kezelésében, a törések utáni rehabilitációban. Bővebben

Buzsáki Népművészeti Tájház
A híres buzsáki népművészet tovább él. A hímzéses textilek mellett a tájház népművészeti kiállításában helyet kaptak a buzsáki fafaragók régi és mai munkái is, hiszen ahogy a hímzés, úgy a fafaragás is élő népművészeti tevékenység a faluban. Bővebben