Péter Pál Polgárház Múzeum
6600 Szentes, Petőfi út 9.

Dr. Péter Pál édesapja, dr. Pollácsek Albert még 1904-ben kitért az igaz hitből, így nem kellett női ágon asszimilálnia, a “kor divatja” szerint. Teátrálisan, éppen június 29-én, Péter Pál napján vették föl a Péter családnevet. “Kősziklára épített” Pollácsek Albert, mert családja gyakorló, igaz hívő római katolikus lett. Fiaikat hazafiasan nevelték, a Nagy Háborúban mindhárman harctéri szolgálatot is teljesítettek... A családi otthont - rendhagyó módon - a legkisebb, gyógyszerész-orvos fiú örökölte: Péter Pál Ottokár. (Ritka bérmanevét Prohászka Ottokár után kapta, aki őt keresztelte.) Péter Pál Ottokár a gyógyszerész-orvosi hivatást választotta. Házi rendelőjét 1920-tól egészen az ötvenes évek ellehetetlenüléséig tartotta fönn. Később, 1954 után körzet-orvosi rendelő lett. De ő a szegények hajnali ingyen-doktora maradt, tudományos tevékenysége a cigányok hygienejére szorítkozott.
Az orvosi rendelőben, melynek kézi falfestése még a korábbi ügyvédi iroda idejéből való, a szakmai berendezésen kívül egy gazdag szakkönyvtár, és tematikus festmények (Rezes Molnár Lajos, Zoó János), fametszetek (Drahos István) egészítik ki a látható műtárgyegyüttest. A bútorok mélye a szentesi orvostörténeti gyűjteményt rejti. Itt tároljuk a város másik híres körorvosának, dr. Berényi Imrének a hagyatékát is. Ez a szoba egyben orvoslástörténeti kutatóhely is, melyet külön engedéllyel lehet igénybe venni.
A nagyebédlő (sokablakos óriási sarokszoba) romantikus bútorzatához tartozik az egyik egyedi vaslemez kályha is, mely a szomszédos szalont öntöttvas díszrácsokon keresztül a falon áttört légcsatornával fűti. Tárgyai a családi ünnepre terített asztalt, tálalókat, tükrösöket, a régi zongorát és annak környezetét mutatják be.
A szalonban csak a zongora, a kottatár, egy díszes tükör és biedermeier ülőbútorok találhatóak. (Régi kottatartók, vonós vitrin, századfordulós zeneszekrény, dohányzó- és kártyaasztalka, szobanövények, stb.) Figyelemre méltó az egyetlen utcai ablak figurális horgolt függönye, mely a felújítás során elpusztult mennyezeti freskót utánozza. Az árkádiai (zenés-táncos) jelenetet a ház asszonyai türelmes kézimunkával örökítették meg. A szobát fényessé varázsolja Hegedűs László óriási festménye a római Borghese-park részletével, de itt van még néhány Kurca-parti tájkép is Joó Bélától és Kováts Károlytól is.
A szülői háló késői rokokó aranyozott vajfehér bútorzata kiegészül az öltöző tükör piperekészletével, (szoptató) szófája és gyermekfürösztő sarka a századelő szépítő szereivel. A falakon itt-ott elfértek még a család ifjú hölgyeinek iskolai kézimunkái is üveg alatt, textilrámás keretben. Itt van a másik dekoratív (hőlégkürtős) lemezkálya is. Bútoraiban a századforduló hygienés műtárgyait tartjuk, kinyitva is a látogatók bekukkantására. (Éjjeli edény, műfogsor, hálósipka stb. és a Szent Biblia.). A berendezés egyedi érdekessége egy XIX. századi osztrák műhelyből származó kovácsolt vasvázú, fa babakocsi.
A gyermekszoba berendezésével és belső tartalmával is az iskolás gyermekek tárgyait mutatja be játékokkal, és a házilecke készítésének attribútumaival. A Károlyi- és Tasnády örökség eklektikus hálóbútorai igazi fiús szobát mutatnak be. A tükrös tálalón, az asztalon és az ablakmélyedés polcain családi relikviák sorjáznak.
Forrás: A múzeum honlapja
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 2

Chicago Étterem, Vendégház, Bowling Pub és Biliárd Szalon Szentesen.

Nálunk a kempingezés töretlen népszerűségnek örvend. Több külföldi vendégünk már évek, évtizedek óta visszajár.
Találatok száma: 6

Chicago Étterem, Vendégház, Bowling Pub és Biliárd Szalon Szentesen.

A városközpontban található az az impozáns épületegyüttes, amelyben éttermünk és sörözőnk helyet kapott. Az étterem 2 légkondicionált helységből áll. A belső teremben 45 főt tudunk fogadni, míg a külső rész 35 fő befogadó képességű. Ezekben családi, munkahelyi, baráti rendezvények lebonyolítását is vállaljuk. Választékunkban a magyaros ízek mellett ínyencségek és ételkülönlegességek is megtalálhatók. A hét minden napján van menünk, amely elvitelre is igénybe vehető, illetve csoportoknak a reggeli, ebéd, vacsora a menü árában is megoldható.

Éttermünk-kávéházunk befogadóképessége 100 fő (60 fő a galérián, 40 fő a földszinten). Nézze meg étel- és itallapunkat, győződjön meg a kiemelkedően bő választékról. Jellemzőek a magyaros ételek, helyi specialitások. Vállaljuk rendezvények lebonyolítását, akár hidegtálas vagy svédasztalos formában is.! A Galéria Kávéház és Étterem tárt ajtókkal, munkaközössége tárt karokkal várja Önt.

Szentes egyetlen független borszaküzlete, ahol szakértő segít a borok kiválasztásában, 2008 óta mindig a legizgalmasabb, legaktuálisabb borokkal a választékában.

Szentes legszebb részén, a belváros közelében, a Széchenyi ligetben, közvetlenül az Uszoda mellett található a Liget Étterem. A kiváló és minden igényt kielégítő konyha, az elegáns vendégtér, valamint a kellemes, hűsítő környezet teszi a város egyik legvonzóbb vendéglőjévé.

A Nádas Csárda a Kurca folyó partján, idilli környezetben található. Távol a világ zajától a romantikus hangulatú hely, a folyócskára nyíló kerthelyiséggel és parkolási lehetőséggel várjuk a kedves vendégeket. Az étlap nagy választékban kínálja a tájjellegű házias ételkülönlegességeket. Társasági összejövetelek lebonyolítását is vállaljuk 100 főig.

Találatok száma: 4

A Vasúttörténeti Alapítvány Szentesi Gépészeti Gyűjteménye 2026-ban is a dél-alföldi régió egyik legkülönlegesebb vasúttörténeti látványossága és a szervezet kiemelkedő kiállítóhelye. A gyűjtemény elsődleges célja a Szentesi MÁV Motorgarázs történetének, működésének és vasúttörténeti jelentőségének kutatása, valamint az ehhez kapcsolódó dokumentumok, tárgyi emlékek és relikviák összegyűjtése, megőrzése és bemutatása.

Kiemelt partner

Az 1905-ben épült, 1997-ben felújított Fridrich Fényírda a Koszta József Múzeum ipartörténeti bemutató helye, Magyarország egyetlen vidéki fényírdája. A városképi jelentőségű épületben Fridrich János és lányai, illetve más szentesi fotográfusok felvételei, műszerei, eszközei és szerszámai tekinthetők meg. Itt tárolják a szentesi múzeum helytörténeti gyűjteményének fotótárát, levelezőlap-gyűjteményét. Jelentős a fényképészeti- és művészettörténeti szakirodalom, melyet különböző fotóalbumok bővítenek ki.

Csongrád megye egyik legnagyobb tudományos és kulturális intézménye a Koszta József Múzeum. 1897-ben, a megyében a szegedi múzeum megalakulását követően mintegy tíz évvel, másodikként hozták létre. Alapítóigazgatója Csallány Gábor volt, aki tisztségét 1945-ben bekövetkezett haláláig viselte. Szentes egyik legimpozánsabb központi épületében, az egykori megyeházán működő intézmény állandó és időszaki kiállításokkal, valamint három más helyszínen berendezett kiállítóhellyel szolgálja a helyi közönség múltjának átörökítését, az élményteli múzeumlátogatást. Gyűjteményei gazdagságára jellemző, hogy a szentesi múzeum törzsanyaga a szegedi múzeum után a legnagyobb a megyében.

Az egyik legelső téglaházunk, 1830 körül épült. Eredetileg a város kegyurai, a Károlyi grófok messziről idetelepített tiszttartója lakhatott benne. Egy rövid ideig Petőfi zord apósa, Szendrey Ignác is eltöltött benne egy telet, mint a mágocsi birtok főinspektora (1851). Itt ringott pár hónapig a `Sasfiók`, Petőfi Zoltánka bölcsője is, mely a gyűjtemény egyik legendás ritkasága.

Találatok száma: 17

Dumaszínház előadások Szentesen 2026-ban. Online jegyvásárlás! A stand up műfaj hazai jeles képviselői rendszeresen ellátogatnak Szentesre. A társulat tagjai aktuális előadásaikkal szórakoztatják a nézőket, fellépnek régi kedvencek és az új generáció tagjai is.

A Szentesi Művelődési Központ 2026 / 2027-ben több helyszínen várja programokkal és rendezvényekkel városszerte. Szentes kulturális életében fontos szerepet tölt be a város legnagyobb közművelődési intézménye a Szentesi Művelődési Központ. Az utóbbi években számos épülettel gyarapodott az intézmény. Színterein egész évben gazdag programkínálat várja az érdeklődőket.

Szentesi 2026. / 2027. évi programajánló. Szentes idén is gazdag programkínálattal várja a látogatókat. A hagyományos rendezvények, kulturális fesztiválok és közösségi események egész évben színesítik a város életét. A szentesi programajánló minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást kínál, legyen szó zenéről, gasztronómiáról vagy családi élményekről.

Lehetek őszinte? - Elek Péter önálló estje, műsorvezető: Sipos Orsolya
Szentesi 2026. / 2027. évi programajánló. Szentes idén is gazdag programkínálattal várja a látogatókat. A hagyományos rendezvények, kulturális fesztiválok és közösségi események egész évben színesítik a város életét. A szentesi programajánló minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást kínál, legyen szó zenéről, gasztronómiáról vagy családi élményekről.

Szentesi koncertek, zenés programok 2026 / 2027-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. A város közösségi terein, rendezvényhelyszínein országszerte ismert és helyi zenekarok is fellépnek. A műfajokban gazdag programok biztosítják, hogy mindenki megtalálja a kedvencét.

Vujity Tvrtko 2026. évi előadások online jegyvásárlási lehetőséggel. 40 éve, 1986. április 26-án hajnalban megváltozott a világ. Egy addig teljesen ismeretlen kisváros, Csernobil neve pillanatok alatt világhírű lett. Mi és miért történt pontosan? Hogyan hallgatták el a hatóságok a katasztrófát? Milyen Csernobil ma? Mi az igazság és a hazugság a térséggel kapcsolatban?

Családi nap programajánló 2026-ban országszerte. Tedd felejthetetlenné a közös élményeket változatos családi nap programokkal! Kézműves foglalkozások, játékos aktivitások, színpadi műsorok és szórakoztató programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt, hogy minden generáció megtalálja a számára legjobb kikapcsolódást.

Családi Liba nap a Gyermekkönyvtárban
Családi nap programajánló 2026-ban országszerte. Tedd felejthetetlenné a közös élményeket változatos családi nap programokkal! Kézműves foglalkozások, játékos aktivitások, színpadi műsorok és szórakoztató programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt, hogy minden generáció megtalálja a számára legjobb kikapcsolódást.

Álomgyár raklapvásár SZENTESEN!
Könyvvásár 2026. évi programajánló. Könyvvásárok: legyen tematikus, akciós és / vagy szépséghibás, kiárusítás vagy garázsvásár, számos vásár közül választhatunk országszerte, ahol kedvezményesen juthatunk hozzá minőségi könyvekhez.

Szentesi Tóth József Színház és Vigadó előadások 2026 / 2027-ben online jegyvásárlási lehetőséggel.

Pogány Induló koncertek 2026-ban országszerte. A Pogány Induló az utóbbi évek egyik legizgalmasabb előadója a hazai zenei színtéren. Egyedi hangzásvilágát modern hiphop, rap és alternatív elemek ötvözésével teremti meg, dalaiban személyes történetek, társadalmi üzenetek és erős érzelmek kapnak hangot. Hiteles stílusával és lendületes előadásmódjával hamar nagy rajongótábort épített maga köré.

Pogány Induló - Szentes

Pokolgép koncertek 2026-ban országszerte. A Pokolgép évtizedek óta a magyar rockzene ikonikus alakja, koncertjeik pedig igazi energiabombák. A klasszikus slágerektől a frissebb dalokig minden fellépésükön elementáris erővel szólal meg a zene. Hűséges rajongóik és az újonnan érkezők egyaránt átélhetik azt a felejthetetlen hangulatot, amely csak egy Pokolgép-koncerten tapasztalható.

Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: