Elérhetőségek, linkek
Kövessen minket!
A Csáky-kastély kertjében elterülő páratlan szépségű, a Kákafoki Körös holtág által körülölelt Anna-ligetben évszázados fák között tehet sétát, tölthet el tartalmas időt a csoport. Az ugyanitt helyet kapó, Körösvölgyi Állatparkban elsősorban a Dél-Alföldre jellemző állatfajokkal lehet testközelből megismerkedni.
Nemzeti Parkunk bemutatóhelyén állandó kiállításunkon ismerhető meg a Dél-Tiszántúl tájtörténete, természeti értékei, élővilága, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkája. Megtekinthetőek változatos időszaki kiállításaink. Hirdetett és igénybe vehető szakmai programjaink egész év során kihasználhatóak.
A megtekintéshez különféle hosszúságú túravezetések, illetve a kisebb korosztály számára zoopedagógiai programok is igénybe vehetőek. Ha a nemzeti park egyéb, Szarvas város környéki látnivalóit is szeretné a csoport bebarangolni, Látogatóközpontunkban lehetősége van az ezzel kapcsolatos tájékozódásra, kenu- és kerékpár kölcsönzésre, szakvezetéses kenu- és kerékpár túrára is.
Csoportoknak előadásokat, túravezetéseket, egyéb szakmai programokat is biztosítunk. A látogatóközpont épületében egy 100 fő befogadására alkalmas konferenciaterem található, ahol projektor, DVD, laptop és hangosítás áll rendelkezésre. A 40 fős foglalkoztató teremben szakkönyvtár, fénymikroszkópok, távcsövek, illetve egyéb, kísérletezést, vizsgálódást segítő eszközök segítik a foglalkozások lebonyolítását.
Szállás és étkezési lehetőség:
A szállásra és az étkezésre Szarvas városban számos lehetőség adódik. Szállásként különböző áru és komfortfokozatú helyszín választható, amelyek alkalmasak a délutáni játékok, egyéb szabadidős tevékenységek eltöltésére, Szarvas város egyéb látnivalóinak felkeresésére.
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 6

A Mokka Delicates Bistro egy igazán kellemes, hangulatos étterem Szarvas város szívében. Dinamikusan fejlődő, folyamatosan bővülő vendéglő. Éttermünk ínycsiklandó ételekkel, süteményekkel, zamatos kávéval, üdítő koktélokkal, szezonális ital különlegességekkel is várja vendégeit. Panziónk 16 férőhelyes szállás várja a pihenni vágyó vendégeit, nagyon kellemes környezetben, kedves kiszolgálással.

Premier élmény Szarvas város szívében. A Premier Restaurant szeretettel vár minden kedves vendéget. Célunk, hogy prémium szolgáltatást és minőséget nyújtsunk. Különleges ételekkel, italokkal, koktélokkal és kézműves kávé különlegességekkel várjuk a hozzánk érkezőket. Kínálatunkban szerepel napi ajánlat, menü, borvacsora és sörvacsora is.

Találatok száma: 5

Hazánk egyik legeldugottabb, ugyanakkor egyik legértékesebb tája a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterülete. Az ország keleti határa mellett fekszik az Alföld peremén, a Kárpát-medence síkvidékeire egykor oly jellemző, gazdag vízi világ egyik utolsó hírmondójaként. Az itt fennmaradt erdők, mocsarak, halastavak és szikes puszták egyedülálló növény- és állatvilágnak adnak otthont. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett Bihari Madárvárta a legnagyobb férőhelyű szálláshely a térségben, fekvésénél fogva jó kiindulási pont a Bihari Sárrét felfedezéséhez a határ mindkét oldalán.

Kiemelt partner
Kiemelt partner

A Körös-Maros Nemzeti Park, illetve a természetvédelmi kezelését ellátó Igazgatóság hazánk hetedik nemzeti parkjaként 1997. január 16-án jött létre a Dél-Tiszántúl természeti és táji értékeinek megőrzése érdekében. A Nemzeti Park Igazgatóság működési területe 800 000 hektár, ami magába foglalja Békés megyét, Csongrád megye Tiszától keletre eső felét, valamint a Körös-ártér és a Dévaványai-Ecsegi puszták területi egységek Jász-Nagykun-Szolnok megyébe átnyúló részeit. Feladata a Nemzeti Park fenntartása és fejlesztése.

Szarvason, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság központja mellett került kialakításra a Körösvölgyi Látogatóközpont, amelyben természetvédelmi kiállítás, széles körű programok, szolgáltatások várják az érdeklődőket. Nemzeti Parkunk ezen bemutatóhelyén állandó kiállításunkon ismerhető meg a Dél-Tiszántúl tájtörténete, természeti értékei, élővilága, a Körös-Maros Nemzeti Park munkája. Megtekinthetőek változatos időszaki kiállításaink. Hirdetett szakmai programjaink egész év során kihasználhatóak. A Csáky-kastély kertjében elterülő páratlan szépségű, a Kákafoki Körös holtág által körülölelt Anna-ligetben évszázados fák között lehet kellemes sétát tenni, ahol a Körösvölgyi Állatparkban vendégeink testközelből ismerhetik meg a Dél- Tiszántúlon egykor és ma honos, illetve jelenleg is terjeszkedő állatfajokat.

A látogatóközpont Dévaványa és Ecsegfalva között félúton található. Budapest és Debrecen felől érkező látogatóinknak a 4-es sz. főútról a Kisújszállási elágazásnál kell letérni, majd továbbhaladni Dévaványa irányába. A központ külső bemutatóhelyein túzok, illetve különböző magyar őshonos állatfajok testközelből figyelhetők meg, többek között magyar szürke marha, bivaly, rackajuh, mangalica sertés és különböző baromfifajták, melyekről a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai nyújtanak tájékoztatást az érdeklődőknek. A látogatóközpont múzeumi épületének emeleti részén található állandó kiállítás bemutatja a terület egyedülálló értékét, az európai túzokot, a túzokvédelmi tevékenységet, valamint a Nagy-Sárrét hajdani és jelenlegi élővilágát, illetve külön szobát kapott a Dr. Sterbetz István, vadász, író és nemzetközi hírű ornitológus életét és munkásságát bemutató kiállítás.

Találatok száma: 33
2026. évi vezetett gyalogtúrák a Körös-Maros Nemzeti Parkban. A túrák során a résztvevők megismerhetik a park természeti értékeit, élővilágát és rejtett tájait, miközben tartalmas, élménydús kikapcsolódásban lehet részük. Ideális program természetkedvelőknek, családoknak és kirándulóknak egyaránt.

Vadlúdles a Kardoskúti-pusztán

Kiemelt ajánlat

2026. évi Körös-Maros Nemzeti Park programok, túrák, kirándulások, táborok hónapról-hónapra a nemzeti park egész területén. Páratlan természeti környezettel, ritka növény- és állatfajokkal, természeti kincsekkel ismerkedhetnek meg itt a kirándulás szerelmesei. Egyedi arculatú táj, mely rejtett értékeivel,csodáival várja az érdeklődő természetbarátokat.

Bihari Madárvárta programok 2026. Hazánk egyik legeldugottabb, ugyanakkor egyik legértékesebb tája a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterülete. Az ország keleti határa mellett fekszik az Alföld peremén, a Kárpát-medence síkvidékeire egykor oly jellemző, gazdag vízi világ egyik utolsó hírmondójaként. Az itt fennmaradt erdők, mocsarak, halastavak és szikes puszták egyedülálló növény- és állatvilágnak adnak otthont. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett Bihari Madárvárta a legnagyobb férőhelyű szálláshely a térségben, fekvésénél fogva jó kiindulási pont a Bihari Sárrét felfedezéséhez a határ mindkét oldalán.

2026-ban jeles ünnepnapokon és hosszú hétvégéken különleges programmal várják a látogatókat: látványetetéssel egybekötött, izgalmas állatismertetők teszik még élménydúsabbá a kikapcsolódást. A program során testközelből ismerhetjük meg az állatok szokásait, érdekességeit, így garantált a szórakoztató és tanulságos élmény az egész család számára.

Szarvason, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság központja mellett került kialakításra a Körösvölgyi Látogatóközpont, amelyben természetvédelmi kiállítás, széles körű programok, szolgáltatások várják az érdeklődőket. Nemzeti Parkunk ezen bemutatóhelyén állandó kiállításunkon ismerhető meg a Dél-Tiszántúl tájtörténete, természeti értékei, élővilága, a Körös-Maros Nemzeti Park munkája. Megtekinthetőek változatos időszaki kiállításaink. Hirdetett szakmai programjaink egész év során kihasználhatóak.

Ünnepi állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban

2026. április 3-6. között húsvéti programmal várjuk természetkedvelő vendégeinket Dévaványán. Húsvétvasárnap és Húsvéthétfőn 10.00 órakor túzokok és nyuszik látványetetésével várunk kicsiket és nagyokat egyaránt. Mindkét nap lesz nyuszisimogató és az itt élő, őshonos magyar háziállat fajták egyedei is megcsodálhatók.

2026. évi programok a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban Dévaványán. A központ külső bemutatóhelyein túzok, illetve különböző magyar őshonos állatfajok testközelből figyelhetők meg, többek között magyar szürke marha, bivaly, rackajuh, mangalica sertés és különböző baromfifajták. Az állandó kiállítás bemutatja az európai túzokot, a Nagy-Sárrét élővilágát, illetve a névadó Dr. Sterbetz István, vadász, író és nemzetközi hírű ornitológus életét és munkásságát.

A Körös-Maros Nemzeti Park növényvilága - kiállítás

2026. április 5-6-án Kinn a bárány, benn a farkas – Húsvét a kastélykertben. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi Körösvölgyi Állatpark bemutatóhelye idén is színes húsvéti programokkal várja látogatóit. Húsvét vasárnap és hétfőn állatismertetők, látványetetések, állatsimogató, tojáskeresés, húsvéti rejtélyfejtő, Nemzeti Parki Termék védjegyes piac, húsvéti kézműves program és sok más meglepetés is várja az ünneplőket.

Találatok száma: 37

A Körösvölgyi Állatpark stégjéről kiindulva, az ország 5. legnagyobb állóvizén érhető el a kizárólag vízi eszközökkel, kenuval, csónakkal megközelíthető különleges Jégmadár Vízi Tanösvény. A nyolc úszó bója állomásból álló Tanösvény az Anna-ligetet is szegélyező Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körös egy kilométeres szakaszán a holtágat és élővilágát mutatja be, elsősorban a szakvezetés nélkül kenuzók, csónakázók részére.

A puszták legnagyobb testű röpképes madarát, a túzokot, az országban egyedülálló módon, félvad körülmények között, testközelből bárki megtekintheti a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontjában, ahol sokkal több érdekességet is hallhat, láthat a fajjal és a faj védelmével kapcsolatban.

A központ külső bemutatóhelyein túzok, illetve különböző magyar őshonos állatfajok testközelből figyelhetők meg, többek között magyar szürke marha, bivaly, rackajuh, mangalica sertés és különböző baromfifajták, melyekről a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai nyújtanak tájékoztatást az érdeklődőknek.

A tanösvény hossza 1,5 km. Kiinduló és érkező pontja a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont , 1 óra alatt bejárható. A tanösvény 8 állomáshelyén bemutatásra kerül a Dévaványai-Ecsegi puszták jellegzetes élőhelye, fontosabb növény- és állatfajai. Az útvonal gyalogosan járható. A tanösvény látogatása belépődíjhoz kötött, mely tartalmazza a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont múzeumépületében található `A Nagy-Sárrét jelene és múltja`, valamint `A túzok védelme Magyarországon` állandó kiállítások, továbbá a túzok és számos őshonos háziállat, gyógynövényes kert megtekintését is.
A tanösvény hossza 1,5 km. Kiinduló és érkező pontja a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont , 1 óra alatt bejárható. A tanösvény 8 állomáshelyén bemutatásra kerül a Dévaványai-Ecsegi puszták jellegzetes élőhelye, fontosabb növény- és állatfajai. Az útvonal gyalogosan járható. A tanösvény látogatása belépődíjhoz kötött, mely tartalmazza a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont múzeumépületében található `A Nagy-Sárrét jelene és múltja`, valamint `A túzok védelme Magyarországon` állandó kiállítások, továbbá a túzok és számos őshonos háziállat, gyógynövényes kert megtekintését is.

A tanösvény hossza 1,5 km. Kiinduló és érkező pontja a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont , 1 óra alatt bejárható. A tanösvény 8 állomáshelyén bemutatásra kerül a Dévaványai-Ecsegi puszták jellegzetes élőhelye, fontosabb növény- és állatfajai. Az útvonal gyalogosan járható. A tanösvény látogatása belépődíjhoz kötött, mely tartalmazza a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont múzeumépületében található `A Nagy-Sárrét jelene és múltja`, valamint `A túzok védelme Magyarországon` állandó kiállítások, továbbá a túzok és számos őshonos háziállat, gyógynövényes kert megtekintését is.
Kiemelt ajánlat

2026. április 5-6-án Kinn a bárány, benn a farkas – Húsvét a kastélykertben. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi Körösvölgyi Állatpark bemutatóhelye idén is színes húsvéti programokkal várja látogatóit. Húsvét vasárnap és hétfőn állatismertetők, látványetetések, állatsimogató, tojáskeresés, húsvéti rejtélyfejtő, Nemzeti Parki Termék védjegyes piac, húsvéti kézműves program és sok más meglepetés is várja az ünneplőket.
2026. április 5-6-án Kinn a bárány, benn a farkas – Húsvét a kastélykertben. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi Körösvölgyi Állatpark bemutatóhelye idén is színes húsvéti programokkal várja látogatóit. Húsvét vasárnap és hétfőn állatismertetők, látványetetések, állatsimogató, tojáskeresés, húsvéti rejtélyfejtő, Nemzeti Parki Termék védjegyes piac, húsvéti kézműves program és sok más meglepetés is várja az ünneplőket.

2026. április 5-6-án Kinn a bárány, benn a farkas – Húsvét a kastélykertben. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi Körösvölgyi Állatpark bemutatóhelye idén is színes húsvéti programokkal várja látogatóit. Húsvét vasárnap és hétfőn állatismertetők, látványetetések, állatsimogató, tojáskeresés, húsvéti rejtélyfejtő, Nemzeti Parki Termék védjegyes piac, húsvéti kézműves program és sok más meglepetés is várja az ünneplőket.
Kiemelt ajánlat
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár