Veronika Erdei Iskola Gyűrűfű
7935 Ibafa, Gyűrűfű 086/4 hrsz. Lovastanya

Nálunk a gyermekekkel számára profi, tapasztalt foglalkozásvezetők foglalkoznak. A nálunk töltött idő alatt gyermeke megismerkedhet az ökológiával, az olyan tradicionális sportokkal, mint az íjászat és a lovaglás, a természetismerettel, ezeken kívül pedig nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományőrzésre és a közösségfejlesztésre is.
Erdei iskolánk célja a gyerekek környezethez való viszonyulásának pozitív megváltoztatása, magatartás-formálás. Sokat építünk a saját tevékenységre, önálló felfedezésre, élményközpontúságra. A környezeti ismeretek átadásán túl fontosnak tartjuk a környezettudatos magatartás fejlesztését. Hisszük, hogy a gyerekek viselkedésmintái alapvetően hiteles példaadással alakíthatók.
Gyűrűfű ideköltözött lakói nem a nagyvárosból menekültek, hanem egy más életforma kialakításának reményében költöztek az ökológiai faluba. Szeretnénk a pazarló, fogyasztói társadalom taposómalmából kilépni, és fenntartható módon élni. Átadni gyerekeinknek nemcsak a viszonylag élhető állapotban hagyott Földünket, hanem azokat az ismereteket, amelyek ezt az állapotot megőrizni képesek.
Ezért tartjuk fontosnak, hogy az itt pár napot eltöltő gyerekek ne csak a hagyományos erdei iskolában elsajátított természettel kapcsolatos ismeretekkel gyarapodjanak, hanem komplex képet kapjanak az őket körülvevő környezetükről. Igyekszünk egyfajta alázatot kialakítani bennük a természet iránt, s tudatosítani, hogy ne mi alakítsuk kényünk-kedvünk szerint környezetünket, hanem próbáljunk alkalmazkodni hozzá (pazarló szokások visszaszorításával, alternatív technikák alkalmazásával stb.).
Erdei iskolánk 2004-ben nyitotta meg kapuit. A helyszín kínálkozott erdei iskola létesítéséhez, hiszen viszonylag érintetlen, változatos élőhelyekkel rendelkező, természetvédelmi területen található, az ökológiai falu szívében.
Forrás: Veronika Erdei Iskola oldala
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 6

Pincészetünk és panziónk a Szigetvár fölé magasodó mozsgói szőlőhegyen található. Természetközeli, nyugodt szálláshely, távol a város zajától. Birtokunkon összesen 13 ha-on termesztünk szőlőt, melyből a vörös a számottevő. Az Ebner Panzió több épületből áll, melyek viszonylag közel vannak egymáshoz. Épületeinkben különböző típusú szobákkal tudunk szolgálni a hozzánk érkezőknek. Pincészetünkben nem csak szőlő, hanem alma termesztésével is foglalkozunk. Ezek egy részét léalmaként feldolgozzuk, a minőségi, szűretlen almalé megkóstolható a birtokon.

A Zselicvölgy Csárda kiváló ételekkel, színvonalas kiszolgálással egész évben várja a magyar konyha kedvelőit. Ételkínálatunk a tradicionális hazai ízekre, a környékbeli vadakra, a farmunkon nevelkedő szárnyasokra és sertésekre, valamint a francia charolais marhára épül. Az étlapunkon szereplő fogások többségét a Zselicvölgyben tartott állatok húsából készítjük. A zöldséget és gyümölcsöt saját kertjeinkben szedjük, míg más kiegészítőinket a környékbeli termelőktől szerezzük be, ezzel is arra törekedve, hogy vendégeink asztalára mindig a legkiválóbb alapanyagokból készült fogások kerüljenek.

Találatok száma: 1

1968-ban Ibafán létrehoztak egy pipatörténeti kiállitást, amely mai formáját az 1989-es újrarendezés során nyerte el. A kiállitott tárgyak a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyüjteményét képezik. Az ibafai pipatörténeti kiállitás két teremben mutatja be érdekességeit. Az első teremben a nevezetes ibafai fapipa másolata tárul elénk. A terem bal oldalán a ma is használatos pipák, valamint a XX. század közepéig használt szivar és szipka található, melyeket hölgyek részére készitettek. Tovább lépve a második terem különlegességeivel találkozhat a nézelődő.

Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Facebook oldal
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: