Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely
Vésztő-Mágor a Sárrét idegenforgalmi zászlóshajója, amely méltó az európai hírnévre is. Idegenforgalmi szempontból kiemelkedő a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely. A Sebes-Körös egykori medrének szeszélyes kanyargásával körülzárt természetvédelmi területen egymás mellett két különleges, 9-10 méter magas, kiterjedt halom áll. Az egyik földhalomba vágott szelvény mintegy hatezer év egymásra rétegződött településnyomait, leletanyagait szemlélteti.
Régészeti bemutatóhely
Az emlékhely területén, a Sebes-Körös egykori medrének szeszélyes kanyargásával körülzárt természetvédelmi területen egymás mellett két különleges, 9-10 méter magas kiterjedt halom áll.
Az egyik földhalomba vágott szelvényben: újkőkori, rézkori és bronzkori házak, hulladékgödrök, vermek, szabadtéri tűzhelyek, valamint az újkőkori és rézkori temetőrészletek leletein keresztül nyerünk bepillantást az egymást követően megtelepedett népek, illetve népcsoportok mindennapi életébe és hiedelemvilágába.
Csolt-Monostor
Az állandó kiállítás, 1982. augusztus 25-én nyílt meg, amely a domb történetét mutatja be, az újkőkortól a török hódoltság koráig. Az itt feltárt gazdag leletanyag az 1810 és 1812 között épített hatalmas Weinckheim borospincében került kiállításra.
Sikerült kibontani a táj X-XII. század nagyhatalmú családja, a Csolt nemzetség Árpád- kori monostorának maradványait. Az is bizonyossá vált, hogy olyan rangos díszítményekkel ellátott épületek álltak itt a dombon, melyekhez hasonlóak az ország más részein csak királyi építkezéseken vagy azok hatósugarában találhatók. Művészettörténeti jelentőségük az Alföldön az adott korszakban különösen kiemelkedő.
Pákásztanya, tanösvény, újkőkori lakóház
A Pákásztanya a halászat és gyűjtögetés ősi foglalkozásának állít méltó emléket. A kétosztatú alacsony ház belső terében különböző használati tárgyak (edények, hálók, tapogatók, varsa…) tekinthetőek meg.
A látnivalók között megtalálható még egy újkőkori lakóház eredeti méretű rekonstrukciója, az adott korra jellemző használati tárgyakkal.A természetkedvelőket, túrázókat egy tanösvény várja a Holt- Sebes- Körös partján. Ezáltal megfelelő lehetőséget kínálunk a vízparti, valamint az eredeti növény és állatvilág megismerésére.
Népi Írók Szoborparkja
A két világháború között kibontakozott egy olyan népi mozgalom, melyen belül az úgynevezett népi írók is tevékenykedtek, alkottak, s ennek is kitűnő emléket állít Vésztő-Mágor. A történelmi emlékhelynek szerves része a Népi Írók Szoborparkja, amelyben a nehéz sorban élő emberek életét, küzdelmét bemutató írók, költők, tudósok, közéleti személyek szoborportréi láthatók. A hely miliője, nyugalma szinte mindenkit magával ragad és garantáltan igazi kikapcsolódást nyújt az ide látogatóknak.A hely sokrétűsége lehetőséget nyújt családi, baráti és egyéb összejövetelek lebonyolításához. Ezeket az alkalmakat színesebbé teheti egy-egy közös sütés-főzés, melyhez kialakított tűzrakóhely és búbos kemence áll a vendégeink rendelkezésére.Az emlékhely tárlatvezetéssel és tematikus múzeumpedagógia foglalkozással várja látogatóit. Ezzel lehetőséget szeretnénk biztosítani a diákoknak az önfeledt, élvezetes múzeumlátogatásra és a kötetlenebb tanulásra.A kiállításaink olyan nevelési- és oktatási értéket képviselnek, amelyek kiegészítik és elmélyítik az iskolában kapott ismeretket.
Forrás: Az Emlékhely honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31 |
Musli-sziget Panzió
Éttermünkben 60 fő részére tudunk egyidejűleg ételt felszolgálni. Tavasztól őszig jó idő esetén még 40 főre tudunk teríteni hangulatos fedett teraszunkon, ahol egyszerre élvezheti ételeink magyaros zamatát, és a minket körülvevő zöld növényzet által megszűrt kristálytiszta levegőt.
Varietas Vendéglő és Vendégház Vésztő
Családi kisvendéglő házias ízekkel, minden nap megújuló étlappal kellemes környezetben, kandallós télikerttel. A Varietas Vendégház közvetlenül a Varietas Vendéglő szomszédságában található, összesen nyolc vendég elszállásolására alkalmas.
Varietas Vendéglő és Vendégház Vésztő
Családi kisvendéglő házias ízekkel, minden nap megújuló étlappal kellemes környezetben, kandallós télikerttel. A Varietas Vendégház közvetlenül a Varietas Vendéglő szomszédságában található, összesen nyolc vendég elszállásolására alkalmas.
Vésztő programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok 2025. február 20. (csütörtök)
Pálinkamustra
Vésztői programajánló. Színházi előadások, szórakoztató műsorok, ünnepi események egész évben. Vésztő városa Békés megye északi részén helyezkedik el, a Kis-Sárrét tájegységben. A kulturális élet legfőbb intézménye a Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi Könyvtár, illetve az Alapfokú ...
Sinka István Művelődési Központ programok 2025 Vésztő 2025. február 22. (szombat)
Programok a Sinka István Művelődési Központ szervezésében Vésztőn. Kulturális programok, táncház, estek, koncertek várják az érdeklődőket. Családi és gyermekprogramok, irodalmi estek, szórakoztató műsorok egész évben, Vésztőn.
Fánk fesztivál 2025 2025. február 22. (szombat)
Vésztői Disznótoros- és Fánkfesztivál
Fánkfesztiválok országszerte. Programajánló.
Vésztői Disznótoros- és Fánkfesztivál 2025 2025. február 22. (szombat)
Kolbászverseny és pálinkamustra is színesíti a Vésztői Disznótoros- és Fánkfesztivált 2025. február 22. Megnyitó 8.30-kor, majd kezdődik a tradicionális látvány disznóvágás, 9 órakor kolbászkészítő verseny, 12 órától látványfőzés Bede Róberttel, 15 órakor eredményhirdetés, majd 15.30-kor kiszebábégetés. ...
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények 2025. április 5. (szombat)
Bakancsos túra Mágoron túzokdürgés idején
Körös-Maros Nemzeti Park programok, túrák, kirándulások, táborok hónapról-hónapra a nemzeti park egész területén. Páratlan természeti környezettel, ritka növény- és állatfajokkal, természeti kincsekkel ismerkedhetnek meg itt a kirándulás szerelmesei. Egyedi arculatú táj, mely rejtett értékeivel,csodáival várja ...
Mágor-pusztai tanösvény, ökotúra Vésztőn a Körös-Maros Nemzeti Parkban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Az alig több mint 500 m-es tanösvény a Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhely bejáratához vezető út mellett indul. Az útvonal bejárásával megismerhetők a védett terület természeti és kultúrtörténeti értékei. A tanösvény a Mágor-dombhoz vezet. A bejárás időtartama kb. 1,5-2 óra.
Heti piac Vésztő 2025 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Helyi termékek piaca heti három alkalommal Vésztő központjában. Kedden, csütörtökön és szombaton 6:00 és 11:00 óra között.
Csolt Monostor Romkert és Kiállítóhely
Idegenforgalmi szempontból kiemelkedő a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely. A Sebes-Körös egykori medrének szeszélyes kanyargásával körülzárt természetvédelmi területen egymás mellett két különleges, 9-10 méter magas, kiterjedt halom áll. Az egyik földhalomba vágott szelvény mintegy hatezer év egymásra rétegződött ...
Sinka István Emlékház és Helytörténeti Múzeum
A nagyszalontai pásztorcsaládból származó Sinka István sok szállal kötődött Vésztőhöz. Közel tíz évet élt a településen, a falu határában lévő Mágor-pusztán volt számadó juhász (itt készült A fekete bojtár vallomásai című regénye) és innen indult el a hírnév felé. Sinka István Emlékház és ...
Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely
Vésztő-Mágor a Sárrét idegenforgalmi zászlóshajója, amely méltó az európai hírnévre is. Idegenforgalmi szempontból kiemelkedő a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely. A Sebes-Körös egykori medrének szeszélyes kanyargásával körülzárt természetvédelmi területen egymás mellett két különleges, 9-10 méter magas, ...
Vésztői Tájház Mesterségek Háza
A település főutcáján található vésztői Mesterségek Háza és Tájház a 19. század második felében gazdaháznak épült. A tájház ettől az időszaktól kezdve mutatja be a település néprajzi gyűjteményét, az utcai szoba és a konyha enteriőr kiállításával. Az épület további helyiségei kézműves mesterségek ...