A Duna-Tisza köze az Alföldön található. Több megye tartozik területéhez: Pest megye déli része, Bács-Kiskun megye egész területe, Heves megye déli része, Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli része, Csongrád megye nyugati része és Jász-Nagykun-Szolnok megye nyugati része. Legjelentősebb városai: Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskőrös, Nagykőrös, Kiskunhalas, Cegléd.
Országos eseménynaptár

A Budai utcai piac közkedvelt Bohém Piac 2026. évi vasárnapi vására megújul, és a jövőben Hírös Kosár néven folytatja útját. Célunk a helyi közösség erősítése, valamint a fenntartható, tudatos vásárlás támogatása. Várjuk a piaci kavalkád kedvelőit széles választékkal, vásári forgataggal.
Kiemelt ajánlat

Kecskeméti Veteránbörze 2026. évi programajánló. Újra veterán autó- és motoralkatrész börzék Kecskeméten, a Szent László körúti vásártéren – a Gokart pálya melletti területen – februártól egész novemberig, minden negyedik szombaton 6.00-14.00 óra között. A régi autók és motorok szerelmesei a „paradicsomban” érezhetik magukat.

Wellness nap 2026. Mezőkövesd. Programunk ideális választás, ha wellness felfrissülésre vágyik. Külsős vendégeknek is van lehetősége kipróbálni a Balneo Hotel Zsori Thermal& Wellness**** wellness részlegének szolgáltatásait. A wellness napra étkezés nélkül és étkezéssel is be lehet jelentkezni. Egynapos Day Spa csomagunk keretében a teljes wellness részleg használható. Vendégeink számára parkolási lehetőséget, öltözőszekrényt, internethasználatot biztosítunk.

Szomolya 2026. évi programok. Hívjuk és várjuk eseményeinkre! Idén is készülünk az állami-, egyházi- és világi jeles napokra és ünnepekre, valamint hagyományőrző programokkal. Újra megtartjuk Szomolya országos hírű eseményét a Cseresznyefesztivált főszerepben büszkeségünkkel, a fekete cseresznyével.

Itt az ősz vége, közeleg a tél és lassan mindenki bekuckózik, minden elcsendesül, de Nagykörűben még javában tart a Virágzástól Befőzésig programsorozat, melynek következő alkalma a Márton-napi Körűi Piac lesz 2026. november 15-én.
Kiemelt ajánlat

Nagykörű termelői piac 2026. évi programajánló. Helyi termelőink és kézműveseink várják erre az alkalomra is a finomságokért, remek helyi termékekért kilátogató vásárlókat. Sajtok, húsáru, szörpök és lekvárok, homoktövis termékek, kézműves ékszerek és kozmetikumok, mézek és chili termékek, ajándéktárgyak és aszalványok, házi sütemények és rongyszőnyegek, sapkák és kalapok.

Találkozzunk 2026-ban is sokszor Nagykörűben! Legyenek elégedett vendégei, vásárlói a helyi termékek értékesítésére alapuló, szórakoztató programjainknak! Nagykörűben, az ország cseresznyéskertjében egész évben színes programokkal várjuk.
Kiemelt ajánlat

Bogács 2026. évi programjai egész évben változatos rendezvényekkel várják a látogatókat, amelyek a helyi hagyományokra, a borkultúrára és a közösségi élményekre épülnek. A fesztiválok, koncertek, szüreti mulatságok, családi napok és szabadtéri programok minden korosztály számára kínálnak kikapcsolódást. Fedezd fel Bogács programjait 2026-ban, és tervezd meg kirándulásodat a Bükkalja egyik kedvelt településére!

Márton-napi vigasságok Bogácson 2026. november 6-8. között. Hagyományőrző Márton-napi programokkal, koncertekkel, libalakomával, vásárral, medencebállal, szentmisével, újbor kóstolóval várják a fürdővárosba érkezőket. Az újbor és a lúdételek ünnepén a Cserép úti pincesoron és a Rendezvényparkban színes programokkal, zenés fellépőkkel és ízletes ételekkel várják az érdeklődőket, családokat, baráti társaságokat Bogácson.

Márton-napi medencebál várja 2026. november 7-én a kikapcsolódásra és a vidám programokra vágyó vendégeket a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben. Az esti fürdőzés hangulatáról és a zenéről a Randevú Plusz Zenekar gondoskodik, így a vendégek a fürdőzés élményét élőzenével és remek társasággal kapcsolhatják össze. Töltsön el egy különleges novemberi napot Bogácson, és élvezze a Márton-napi medencebál egyedi hangulatát, ahol a wellness, a zene és a szórakozás találkozik!