A Keszthelyi-öböl délnyugati csücske mellett található hazánk egyik legkülönlegesebb tája, a Kis-Balaton. A 18. század végéig nem tettek különbséget a Kis-Balaton és a Balaton között, ugyanis ez a terület valamikor még a tó öble volt. A Kis-Balaton méltán nevezetes madárvilágának legismertebb szereplői a gémfélék. Ide tartozik a nagy kócsag, a kis kócsag, a szürke gém, a vörös gém és az impozáns megjelenésű üstökösgém, illetve a népi nevén vakvarjúként emlegetett bakcsó is. A Kis-Balaton látnivalóinak, nevezetességeinek legfontosabb őre a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, amelynek számos bemutatóhelye és tanösvénye található a Kis-Balatonnál.

A Fenékpusztai Majorságban lovasmúzeum várja az érdeklődőket. A Festeticsek fenékpusztai ménesbirtoka a 19. században a magyar lótenyésztés és a magyar lovassport egyik legjelentősebb központjának számított. Az emlékmúzeum interaktív eszközökkel mutatja be a fenéki ménest, valamint a Festeticsek lótenyésztésének és lóversenyzésének történetét az idelátogatóknak.

Balatoni Múzeum 2026. évi programajánló. Élményközpontú, interaktív tárlatainkon megismerkedhet a Balaton-vidék változatos élővilágával, gazdag múltjával, és a balatoni hajózás történetével is. Elmerülhet a „Boldog békeidők” fürdőinek világában, vagy akár az 1970-es és 80-as évek balatoni nyaralásainak emlék- és használati tárgyai keltette nosztalgikus hangulatban is.

Zalakarosi fürdő 2026. évi programok, események, rendezvények. A fürdőben egész évben színes programokkal várják a családokat, üdülőket, látogatókat. Tematikus szauna- és gőzprogramok, kézműves foglalkozások, gyermek aktivitások és számos érdekes szabadidős program várja a pihenni és fürdőzni vágyó érdeklődőket, Zalakaroson.

Gyümölcsfesztiválok 2026-ban. Ahány évszak, annyi gyümölcs. Már tavasszal elkezdődnek a gyümölcsfesztiválok a gyümölcsfák virágzásának idején. Nyáron beérnek a gyümölcsök, már lehet kóstolni is őket. Az őszi gyümölcs fesztiválok már a gyümölcsök téli tárolásáról is szólnak. Indulnak a lekvárfőzős fesztiválok.

XI. Gesztenye Fesztivál

Tök jó Zalakaroson 2026. október 23-31-én. Zalakaros remek családi programokkal várja a kikapcsolódásra vágyókat. Minden nap élménynap Zalakaroson ezen a hétvégén. A rendezvényen élő zene, szalmabála labirintus, halloween kölyökdisco, jelmezverseny, töklámpás készítés, tökös kézműves vásár, és tökfaragó verseny..

A keszthelyi Hotel Helikon programjai 2026-ban is változatos kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak, legyen szó stand up előadásokról, élőzenés estekről, szaunaprogramokról vagy inspiráló előadásokról. A családokat színes gyerekprogramok, míg az aktív kikapcsolódást kedvelő vendégeket sportélmények és közösségi események várják a Balaton partján. A Hotel Helikon rendezvényei Keszthely egyik legnépszerűbb szállodai programkínálatát jelentik, amely egész évben élményekkel gazdagítja a vendégeket.

Kiemelt ajánlat

Péter Szabó Szilvia koncertek, fellépések 2026. Szilvia zenei karrierje 2002-ben indult a NOX zenekar énekesnőjeként. Miután szerződött a Universal Music kiadóval, zenekarával a Nox-al Magyarország egyik legsikeresebb és legelismertebb előadó művészévé vált. 10 kiadott stúdió album, 3 dupla platina lemez, 2 platina lemez, 4 arany lemez, 6 listavezető sláger, számtalan zenei díj és megszámlálhatatlan koncert fellépés írta be Szilvia nevét a magyar zenei történelembe.

Országos eseménynaptár