A Kiskunság az Alföldön elhelyezkedő tájegység, a Duna-Tisza közének nagy részét foglalja el. Legnagyobb városa Kecskemét, mely egyben Bács-Kiskun megyeszékhelye is. A Kiskunság a homok és tanyák világa, nevét a betelepülő kunokról kapta. Legjelentősebb települései: Abony, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Lajosmizse, Kunszentmiklós.
Országos eseménynaptár
A Hotel Orchidea a Dél-alföldi régió egyik legszebb vidékén, Balástyán, az E5-ös főút mellett található. Csongrád megye székhelye, Szeged 20 kilométerre, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark pedig 12 kilométerre van tőlünk. Az M5-ös autópálya lehajtójáig mindössze 3,5 kilométert kell autózni, hogy vendégeink eljussanak községünkbe, megpihenhessenek szállodánkban, és éttermünkben kellemes környezetben kóstolhassák meg ételeinket.

Kecskemét központjában, kellemes környezetben várja egész évben vendégeit a Hotel Talizmán. Az épület két szintjén 17 kétágyas szoba (amelyből 3 szoba kényelmesen pótágyazható 3 főre) 1 háromágyas kétlégterű lakosztály, 1 egyágyas szoba nyújt kellemes pihenést 41 vendég részére. A szobák mindegyike klimatizált, fürdőszobával, minibárral, internet elérhetőséggel rendelkezik. Hét szobának - köztük a lakosztálynak - erkélye is van.

Szállodánk a Hungarikum Liget 26 hektáros területének ékköve, melyet a páratlan minőség és a hungarikumok tesznek igazán különlegessé. Vendégeink csodásan parkosított vidéki környezetben élvezhetik a szolgáltatásaink nyújtotta kikapcsolódást, aktív pihenést. A Kamillavirág Wellnessrészleg és a Gabriella Gyógy- és Strandfürdő élmény- és gyógymedencéi, szaunavilága igazi felüdülés a fürdőzést kedvelők számára. Ligetszépe Gyógyászatunkban biztosított a testi feltöltődés masszázsaink, gyógykezeléseink által. Czifray István Éttermünkben regionális hazai ételeket kínálunk. Konferenciatermeink rendkívüli építészeti kivitelezése, a legkorszerűbb technikai felszerelésekkel párosítva egy nem mindennapi helyszíne lehet egy-egy családi vagy üzleti rendezvénynek.

KIbővült és korszerűsödött a Hunyadivárosi Közösségi Ház, amely mostantól 234 m²-en várja a városrész lakóit. A közösségi ház a látogatói számára új lehetőségeket biztosít a helyi közösségi élet erősítésére, közösségi rendezvények tartására, a civil és kulturális élet fejlődésére. A felújítás során kialakításra került egy 100-120 fő befogadó képességű nagyterem, színpaddal, valamint két klubhelyiség a szükséges - raktár, konyha, gépészet, takarító helyiség - szociális és kiszolgáló helyiségekkel. A rendelkezésre álló zöldterületen kerti rendezvények megtartására is alkalmas udvar burkolatépítéssel és zöldfelületi fejlesztéssel valósult meg.

Az IBUSZ 116 év tapasztalattal állítja össze utazási ajánlatait. Válogasson külföldi utazások, all inclusive nyaralások, belföldi ajánlatok, wellness hétvége ajánlatok széles választékából. Amennyiben egyénileg szervezi utazását, online repülőjegy foglalás szolgáltatásunkkal több ezer desztinációból választhat.

A park Budapesttől mindösszesen 60 km-re, egy 20 hektáros, parkosított, erdőkkel és legelőkkel övezett csendes birtokon helyezkedik el. A vendégek ezt a fantasztikus panorámát tapasztalhatják meg vadász stílusú kúriánkból és családi apartmanunkból. Ajánljuk parkunkat a pihenésre, nyugalomra és szórakozásra vágyó családoknak, pároknak, baráti társaságoknak, cégeknek, akiknek mind széleskörű szolgáltatásokat, programokat kínálunk.

A 2005-ben épített háromcsillagos panzióban 3 db 3 ágyas, 4 db 2 ágyas és1 db 4 ágyas pótágyazható szoba kapott helyet. A mozgássérült vendégek számára külön szobát alakítottak ki, mely minden elvárásnak megfelel. A különböző színű szobák közül mindenki a hangulatához illőt választhatja. Minden szoba fürdőszobával, színes televízióval, telefonnal felszerelt.