A Nyírség kistáj az Alföldön, a Tiszántúl északi részén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén. Északról a Tisza, nyugatról a Hortobágy és a Hajdúság, délről a Sárrét, keletről a Kraszna és a Tisza folyó határolja. A térség gazdasági, kulturális központja, egyben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye Nyíregyháza. A Nyírséghez tartozó települések közül a legjelentősebbek: Nyírbátor, Kisvárda, Máriapócs, Baktalórántháza, Kállósemjén.

Magyarország egyik legjobban felszerelt vidéki repülőtere vagyok. Szilárd burkolatú futópályám lehetővé teszi a repülőgépek fogadását és indítását esős, belvizes időszakban is, amikor más füves repülőterek már nem használhatók. A rám telepített rádiónavigációs adók (VOR, DME,NDB) elősegítik a leszállást rosszabb látási viszonyok mellett is, illetve lehetőséget nyújtanak különféle műszeres megközelítések gyakorlására. Az éjszaka érkező, vagy induló repülőgépeknek Magyarország egyik legkorszerűbb fénytechnikája segít, ami a pályaszegély-fényeken kívűl bevezető-fénysorokat, precíziós siklópálya-jelzőfényt (PAPI) és a párás időben hasznos futófénysort (flash) is tartalmaz. A nemzetközi átrepülésekhez határnyitás rendelhető, így ezek az utak végrehajthatóak megszakítás nélkül is nyíregyházi ki- vagy belépéssel.

Kisvárda egyik legfigyelemreméltóbb épületében, a volt zsinagógában található az egykori Vármúzeum jogutódjaként működő Rétközi Múzeum. A bejárati előcsarnokban a Holocaust kisvárdai áldozatainak emléktáblái láthatók. A földszinten kizárólag néprajzi anyag található, amelynek gyűjtési helye a Rétköz, és amely jelenlegi elrendezésében ezt a – Múzeumnak is nevet adó – tájegységet szeretné reprezentálni.

Gyógyvizes medencéinkben a Nyírbátorban felszínre törő kalcium-magnézium hidrogén-karbonátos (Báthory) gyógyvizet alkalmazzuk. A gyógyvíz, a vizsgálati jegyzőkönyv tanúsága szerint reumatikus és mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmas. A gyógyvízben található különböző ásványi anyagok, anionok és kationok, nyomelemek a bőrön keresztül szívódnak fel és fejtik ki pozitív hatásukat. Az úszás áldásos hatásai közismertek. 25 méteres sport úszómedencénkben a rutinos úszók, még állítható mélységű tanuszodánkban a legkisebbek is élvezhetik az úszás örömeit. A Sárkányfürdő wellness részlegében különleges élményeket nyújtunk a szaunázás kedvelőinek. A belső térben két finn szauna, infraszauna, gőzfürdő, sógenerátor, só kabin valamint két merülő medence található. A Sárkány Wellness és Gyógyfürdő mellett nyitotta meg kapuit a nagy hagyományokkal rendelkező, az átépítésnek köszönhetően európai színvonalúvá vált Strandfürdő. A strandon kellemes környezetben, a szabadban élvezhetik vendégeink a napsütést, az úszást és a csúszdázást is.

Gyógyvizéről híres, hangulatos fürdőhely Nyíregyháza központjától alig 6 kilométerre. Nevét a két részre osztott, sós vizű szikes taváról kapta; így jelöli már a 18. század végén készült térkép is. 1927-ben hatóságilag is gyógyfürdővé nyilvánították Sóstófürdő néven. A jódos, brómos, konyhasós gyógyvíz elsősorban reumatikus, idült mozgásszervi betegségek gyógyítására alkalmas. Ide tartoznak a kopásos, degeneratív gerinc és izületi betegségek, gyulladásos reumatológiai kórképek idült állapotai, lágyrészreumatizmusok. Jótékony hatású sérüléseket követő ún. posttraumás állapotok, ortopédiai műtéteket követő utókezelés esetén. A jódos brómos fürdőkúra jótékony hatása egyes krónikus nőgyőgyászati és néhány bőrgyógyászati eredetű megbetegedés (ekcéma, pikkelysömör) kezelése során is észlelhető.