Irányítószám: 9423 Ágfalva (47.689426422, 16.520690918)
Ágfalva község a határ mellett, Soprontól 4 km-re helyezkedik el, Győr-Moson-Sopron megyében. Sopron-Fertőd kistérségéhez tartozik.
Országos eseménynaptár

A község néprajzi értékeit bemutató tárlat Ágfalva jellegzetes régi környezetében és épületében kapott helyet. z Ágfalvi Tájház a környéken egyedülálló módon mutatja be az ágfalvi és részben a soproni régióban élő németség tárgyi és szellemi kultúráját. Az itt látható tárgyak jellemzően a 20. század első felének hétköznapi életét mutatják be. A három generációs, részházas beépítésű családi ház több mint 250 éves, vert téglából épített házsor gazdasági épületekkel ad helyet a gyűjteménynek. Bemutatják, hogy hol, és hogyan éltek egykoron a faluban az emberek, mi volt a megélhetési forrásuk, hogyan tanultak az iskolában, milyen szakmákat űztek.

A Soproni-hegység északi részén Ágfalva jó turisztikai célpont. A Ház-hegyen lévő, néhány éve teljesen megújult kilátóból pompás kilátás nyílik Ágfalvára, a Soproni-hegységre, a szomszédos osztrák falvakra és a somfalvi síkságra.

A 332 méter magas „Hausberg” (Ház-hegy) szinte rákönyököl Ágfalva dél-nyugati szélére. Az egyszerű magasles formájú kilátó magassága 6 m. A kilátóból pompás kilátás nyílik Ágfalvára, a Soproni-hegységre, a szomszédos osztrák falvakra és a somfalvi síkságra.

A panzió Sopron közvetlen közelében található, Bécstől mindössze 60 kilométerre, így könnyen elérhető mind a helyi, mind a nemzetközi vendégek számára. A környéken sétányok, kerékpárutak, lovas programok és gasztronómiai élmények várják az érdeklődőket, így minden korosztály megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódást.