Irányítószám: 8630 Balatonboglár (46.772319794, 17.660522461)
Balatonboglár település Somogy megyében, a Balaton déli partján. Fonyód kistérségéhez tartozik. Siófok felé Balatonlelle, Balatonfenyves felé Fonyód határolja.
A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb és legérdekesebb zenei vállalkozásába fogott, amikor 2007-ben Farkas Róbert zenekara köré gyűjtötte a magyar rockzene kultikus alakjait. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat azóta is sikerrel koncertezik színházakban, fesztiválokon és rendezvényeken egyaránt.

A Budapest Bár cikázik a zenei stílusok között és kiszakít a mindennapokból. A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Örömzene nyitott füleknek!

Kultkikötő programajánló, rendezvények online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A Kultkikötő szabadtéri programsorozata színházi előadásokkal, koncertekkel először Balatonföldváron nyílt meg, 2020-tól viszont már öt településen: Balatonföldváron, Balatonszárszón, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen és Badacsonytomajon várja nézőit. 2021-től saját produkciók, koprodukciók bemutatásával is foglalkoznak.

Balatonboglári programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. Kiállítások, koncertek, gyermekprogramok, színházi előadások, filmvetítések, sportesemények, gasztrofesztiválok és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az érdeklődő közönséget. Itt található a híres Gömbkilátó, a helyi templom pedig kiváló akusztikája miatt rendszeresen otthont ad kórus- és kamarakoncerteknek, de képzőművészeti kiállításokat is rendeznek itt.
Kiemelt ajánlat

Babel Camp - Népzene, világzene, koncertek, rendezvények Balatonbogláron. Romkocsma és egy Pince klub is gondoskodik vendégeink szórakozásáról, rendszeresen különböző stílusú zenekarok várják az érdeklődőket a Balaton déli partján. Évről évre ismétlődő program, a Balaton egyik kedvelt koncert és rendezvénysorozata, ahol a strandolás mellett az egész család szórakozhat, kikapcsolódhat!

A hagyományokhoz híven - ha augusztus 20. -, akkor berobban az immár 51 éves Boglári Szüreti Fesztivál, az ország egyik legrégebbi kulturális-, bor-, gasztro családi fesztiválja Balatonbogláron a Platán-strandon! A rendezvényen idén nyáron is színes programkavalkáddal, több tucat koncerttel, vásárral, kézműves udvarral, gasztronómiai különlegességekkel, egészség szigettel, gyermekfesztivállal és az ország jeles borvidékeinek boraival várják a látogatókat.

Ha valaha is álmodtál arról, hogy a Balaton csodálatos kék vizén vitorlázz, és a szél erejével haladj, akkor a Phoenix vitorlás bérlése az életed egyik legjobb döntése lesz! Az élmény egyszerűen fantasztikus, és garantáltan emlékezetes marad. Phoenix vitorlásunk különlegessége, hogy egy klasszikus cirkáló, ami magával ragadó látványt nyújt. Ráadásul 64 évnyi balatoni sétahajózási tapasztalatot tudhatunk magunk mögött, így biztos lehetsz benne, hogy a legjobb kezekben vagy.
Jegyvásárlás

Ha valaha is álmodtál arról, hogy a Balaton csodálatos kék vizén vitorlázz, és a szél erejével haladj, akkor az élményvitorlázás a Phoenix cirkáló fedélzetén életed egyik legjobb élménye lesz! Hunyd le a szemed, érezd a nap melegét az arcodon, ahogy a lágy szellő végigsimítja a bőröd, a vízpermet pedig kellemesen lehűt. Az idő lelassul, magad mögött hagyod a napi gondokat. Szabadnak érzed magad. Boldognak. Nem, ez nem egy relaxációs gyakorlat kezdete, nálunk ez a valóság! Élményvitorlázz velünk!

Lepje meg párját, családját, barátait vagy munkatársait egy vitorlázás élménnyel a Balatonon! Vitorlásunk - a Phoenix névre keresztelt klasszikus cirkáló - látványában és kényelmében is egyedülálló. 64 évnyi balatoni sétahajózási tapasztalat van már vitorlásunk mögött. Az élményvitorlázáson többféle programlehetőséget kínálunk, ami lehet a balatoni vitorlázás élménye, vagy gyönyörködés a naplementében a vízen lebegve. A vitorlázás élménye az egyik legnagyszerűbb meglepetés ajándék.