Csabrendek (Veszprém vármegye)
Csabrendek település Veszprém megyében. Sümeg kistérségéhez tartozik. A település a Bakony nyugati peremén helyezkedik el, néhány kilométerre a Balatontól, szomszédságában található a Sümegi vár. A településtől délre az erdő-borította Csúcsos-hegy emelkedik, amely a kistérség legmagasabb pontja. A pihenni és nyaralni vágyó turistákat az Öreghegy Vendégház várja. A község épített és természeti értékei a település több évszázados dicsőséges múltját idézik, a jelenben az itt élők és az ide látogatók számára ezek az értékek a nyugalmat, a szépséget és a kikapcsolódást kínálnak. A településen található Fekete kastély tulajdonosa, Fekete János, a magyar kultúra és történelem egyik érdekes, jeles alakja volt. Szép fekvésű szőlőhegye a borturizmusnak szolgál alapjául. A nyiresi erdőn keresztül elérhetünk a nagytárkányi halastavakhoz, ahol kitűnő lehetőség nyílik egy szép délután eltöltésére. A tavaktól pedig egy rövid kirándulással könnyen megközelíthető az 1971-ben védetté nyilvánított darvastói bauxitlencse, amelynek páratlan, vörösen izzó látványa maradandó élményt jelent mindenki számára. A település Sümegről könnyen megközelíthető.
Bogyay-kúria. Fekete-kastély. Osztenhuber-kúria. Barcza kastély. Búcsú. Szüreti felvonulás. Borturizmus.
PROGRAMOK

Darvas-tó lefejtett bauxitlencse, túra a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A darvas-tói bauxitlencsék - a Déli-Bakony északi előterében, a Tapolcai-medence és a Bakonyalja között elterülő - nyirádi bauxitterülethez tartoznak. Maga a vidék alig kiemelkedő fennsík; tengerszint fölötti átlagmagassága alig haladja meg a 200 métert. A Bauxitlencse Darvas-tó, földtani természeti ... Bővebben
PROGRAMHELYEK

AnA Naturfarm
Egy gyönyörű hobbyból szenvedély lett, ami arra késztetett, hogy esténként tanultam, természetes összetevőket tanulmányoztam, azt, hogy mi mivel harmonizál, mi mindent lehet előállítani úgy, hogy ne legyen ártalmas se nekünk, se gyermekeink egészségére. Szem előtt tartom környezetünk védelmét is, hisz ... Bővebben
Kérjük olvassa el a linkre kattintva rövid megjelenés tájékoztatónkat. Ezt követően legyen kedves kitölteni a kapcsolatfelvételi űrlapot, amit a mentés gomb segítségével tud eljuttatni szerkesztőségünknek. Érdeklődése beérkezése után haladéktalanul egyeztetjük önnel, hogy mit és hogy szeretne megjelentetni portálunkon.
Bővebb információért keresse szerkesztőségünket!