Irányítószám: 9000 Győr (47.687332153, 17.644042969)
Győr-Moson-Sopron megye székhelye Győr. Építészeti-, kulturális- és természeti értékekben gazdag dunántúli város. Népszerű fesztiválváros, ahol a művészetek barátait, az igényes kikapcsolódásra vágyókat egész évben vonzó programok várják.

Győr városában 1802 óta élnek és tanítanak bencés szerzetesek. Közülük nagyon sokan híres tudósai lettek saját tudományterületüknek. Néhányukat név szerint is meg kell említeni: Czuczor Gergely (irodalmár), Rónay Jácint (természettudós, biológus), Rómer Flóris (régész), Vaszary Kolos (történész) és Jedlik Ányos (fizikus, 1800-1896). Az ő munkája előtt tisztelegve hozta létre a Jedlik Ányos Társaság és a Győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium az itt látható emlékszobát. A kiállítás egyik alapgondolata volt, hogy a tudós bencés munkásságát a múlt század fizikájának történetébe ágyazva mutassa be. A fejlődés történetét bemutató jellegzetes tárgyak vezetik a látogatót az elektromosság, a fénytan és a mechanikai rezgések területén. Természetesen Jedlik saját eszközei kiemelt helyet kaptak.

A József Attila Művelődési Ház egy nagyszabású felújítást követően, 1998-ban visszanyerte eredeti funkcióját. A Móra park mélyén korábban üresen álló épület - immár a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér részlegeként - újra közművelődési feladatokat lát el. Az intézmény Szabadhegy egyetlen közösségi tere. Programkínálatát ezért a közelben élők igényeihez alkalmazkodva, adottságait maximálisan kihasználva állítja össze. Céljának tekinti, hogy a szabadhegyi családok minden tagja találjon itt a maga számára vonzó programot

Házias, magyar tradíciókat követő ételekkel várjuk kedves vendégeinket. Klimatizált belső termünkben 80 főig vállaljuk esküvők, ballagások, osztálytalálkozók, családi és céges rendezvények lebonyolítását! Házias, magyar tradíciókat követő ételekkel várjuk kedves vendégeinket. Kellemes környezetben egy 25 fős terasz is a vendégek rendelkezésére áll, ahol a dohányzás is lehetséges.

A Győri Egyházmegye Szent László Látogatóközpontjának új, állandó kiállítása Legenda Aurea – Ereklyék vonzásában címmel. A tárlat a Szent László-herma és a Könnyező Szűzanya-kegykép történetét és kultuszát mutatja be. A kiállítás latin címe arra a 14. századi – az Egyházmegyei könyvtárban is megtalálható – könyvritkaságra utal, amely összefoglalja az ebben a korban ismert szent ereklyéket. A magyar cím arra mutat rá, hogy az ereklyék mennyire szerves részei múltunknak, hétköznapjainknak, ünnepeinknek sok-sok évszázad óta. A kiállításnak teret adó épület jelentős felújításon ment át. A földszintjén kialakított, Zalka János püspökről elnevezett vetítőterem, mely turisztikai filmeknek és előadásoknak ad helyet.

A Sarutlan Kármelita Szerzetesrend 1697-ben települt be Magyarországra. Szelepchényi György hercegprímás 50.000 forintnyi hagyatéka lehetővé tette számukra, hogy Győrben a Perger-féle házat, - mely a várbástyákhoz közel, s a Katonai Építészeti Hivatal szomszédságában volt - megvásárolják és 1699-ben ideiglenes kolostorrá alakítsák. Rövidesen elkészült a végleges rendház teve, az építkezést pedig 1732-ben fejezték be.

A Karzat Színház Magyarország legnagyobb utazó játéktársulása és vándor vurstli játékparkjával útra kész. A Karzat Színház csapata hisz abban, hogy kultúra és szeretet által lehet jobb hellyé a világ. Mindenben, amit csinálunk, arra ösztönöz, hogy felhívjuk a jövő nemzedékeinek figyelmét a hagyományőrzésre, a párbeszéd fontosságára és a kultúra erejére. Saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy a kultúra milyen hatalmas változásokat hozhat az emberek életében. Több évtizedes kulturális programszervezői tapasztalatunkkal támogatjuk a városok, rendezvények kulturális stratégiáinak kialakítását, konkrét programjaik megszervezését.

Győr egyik legnyugodtabb zöldövezeti kerületében, Győrszentivánon várja kedves vendégeit éttermünk. A gyönyörűen gondozott kert és a megújult étterem lehetőséget ad polgári esküvő és vacsora egy helyszínen történő megrendezésére. A menü sorok az egyéni igények szerint változtathatók. Kétsávos automata tekepályánk izgalmas szórakozást nyújt családok, baráti és munkahelyi társaságok részére, hiszen minimális gyakorlással elsajátítható és kellemes kikapcsolódást nyújt.

Polgári konyha – falusi romantikával, működő búbos kemencével, hangulatos kerthelységgel. Vendégeink szinte múzeumban érezhetik magukat, a múlt századbeli képek, I.-II. világháborús emlékek a falon, régiségek, múltat idéző miliő. Itt készül a Pipás Pista pecsenyéje fateknőben tálalva, kapuvári bicskás pecsenye, vörösboros marhapörkölt nokedlivel, de a házias és változatos napi menükből is lehet választani. Ez a Kis Pipa Vendéglő, amely 1982 óta várja kedves Vendégeit!

Társaságunk 34.500 hektár erdőt kezel az ország észak-nyugati területén. Mi gazdálkodunk a Duna szigetközi szakaszán, a Kisalföld folyókkal átszőtt vidékén, a hansági erdőkben, valamint a világörökség részét képező pannonhalmi tájon. Az erdőt, ezt a felbecsülhetetlen természeti értéket csak szakszerű, a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe vevő gazdálkodással lehet megőrizni. Ehhez kellő biztosíték, hogy a magyar erdészek csaknem 250 éve folytatnak szakmai törvényekre alapozott erdőgazdálkodást. A jól képzett szakembergárda biztos záloga a jövő kihívásainak.

Kiállításokat, mesterségbemutatókat szervező egyesület. Célunk a népművészet, a kézműves tárgyalkotás hagyományainak, szellemi értékeinek, technikai tapasztalatainak felelevenítése révén az egyes népművészeti ágakban korszerű művészeti formanyelv kialakításának elősegítése, a népművészeti hagyományok ápolása, hagyományos értékeinek újraélesztése, szakmai továbbképzések, oktatások szervezése, az élő, alkotó népművészet bemutatása a nagyközönség számára.