Irányítószám: 6050 Lajosmizse (47.027015686, 19.553604126)
Lajosmizse város Bács-Kiskun megyében, Kecskemét kistérségében. A Duna-Tisza közén, Budapest és Kecskemét között található. Kecskeméttől alig tizennyolc kilométerre fekszik. A városra elsősorban a falusi turizmus a jellemző. Festői környezetben helyezkednek el a lovastanyák, melyek különböző programokkal, szálláshelyekkel állnak a turisták rendelkezésére. Éttermek, különtermek, kerthelyiségek, lovardák, tenisz- és sportpályák, úszómedencék, játszóparkok vehetők igénybe, ezen kívül lehetőség van konferenciák, továbbképzések, családi rendezvények és esküvők lebonyolítására is.
Badár Sándor stand up előadások 2025. Online jegyvásárlási lehetőség. Badár Sándor az ország egyik legismertebb stand up előadója, aki önálló estjei mellett fiával, Badár Tamás bűvésszel is fellép. A bakterházból indult, és bár az óta a pálya már nem kötött, mégis szinte mindenki humor vonalról ismeri.

Kalap Jakab koncertek 2025-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. Kalap Jakab saját dalaiból álló Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy sikert arat a gyermekek és szüleik körében. Magával ragadó előadásmódját átszövi az állandóan jelen lévő zenei és színpadi humor, mely egyúttal könnyen emészthetővé teszi a népzenei elemekre épülő produkciót. Műsora az élő koncert és a bábszínház csodálatos találkozása.

Szamócás Vásári Forgatag lesz 2025. május 10-én a lajosmizsei Iskola-tónál. A környéken közel 100 megszállott termelő egész évben azon dolgozik, hogy a legjobb ízű szamóca kerüljön a piacra. Ők a szamóca igazi szerelmesei. A kézműves vásári forgatag mellett helyi fellépők, ügyességi játékok, kézműves foglalkozás, csillámtetoválás, vendéglátás és ugrálóvár várja az érdeklődőket. A közönséget Kocsi Tibo, Balázs Pali, Melody Maker és `Egymás szívében élő koncertje szórakoztatja.
Kiemelt ajánlat

Lajosmizsei programok, események, fesztiválok, rendezvények, kiállítások a Városi Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében. A város egész évben változatos kulturális programkínálattal, nyár esti koncertekkel, szabadtéri mozival, színházzal, kiállításokkal, vásárokkal, gasztroprogramokkal várja a városlakók mellett a Lajosmizsére érkező vendégeket.