Irányítószám: 7600 Pécs (46.061286926, 18.237304688)
Pécs szellemi élete, kulturális, történelmi értékei, sajátos stílusa által jelentős és vonzó város. A városban megtalálhatók a római kor, a középkor, a török hódoltság, majd a polgárosodás értékei, sok gótikus, reneszánsz, barokk kori lakóház, keresztény templom és mohamedán imahely, mecset és dzsámi, fürdő és középület.
Országos eseménynaptár

1975-ben bukkantak rá az Ókeresztény Mauzóleumnak nevezett épületre Pécsett. Ez a temetői kápolna egyike Sopianae nagyobb épületeinek. A sírkamra eredetileg egy festett helyiségből állt, amelynek déli oldalán állt a hatalmas, gyönyörűen faragott szarkofág. Később a sírkamrát nyugati irányban megnagyobbították és két újabb szarkofágot helyeztek el benne. A sírkamra festményei részben felületkitöltő díszítések, részben pedig figurális ábrázolások.

Pécs város római kori elődje, Sopianae késő római ókeresztény temetője 2000-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. A feltárt leletegyüttes építészetében és falfestészetében rendkívül sokoldalúan és összetetten szemlélteti a Római Birodalom északi és nyugati provinciáinak korakeresztény temetkezési építészetét és művészetét. A magyarországi világörökségi helyszínek közül a pécsi ókeresztény temető az egyetlen, amely kultúrtörténeti kategóriában nyert felvételt az UNESCO világörökségi listájára.

Az Olive Hostel Pécs város központi helyén fekszik, 3 percre a vasútállomástól és 5 percre a városközponttól. A környező utcákban számos étterem, üzlet, fodrász található. A hullámfürdő, aquarium, az Árkád bevásárló központ, és a belvárosi múzeumok is rövid sétával elérhetőek. Az Olive Hostel autóval érkező vendégeinek zárt, őrzött parkolót biztosítunk. Az Olive hostel egy tipikus ifjúsági szálláshely, csak privát szobákkal, közös fürdő és toilet helységgel. Az Olive Hotel nem dohányzó.

A klasszikus elegancia a 21. század kényelmével és magas színvonalú szolgáltatásaival párosul, hogy minden pillanat emlékezetes élménnyé váljon. Prémium felszereltség, stílusos szobák és lakosztályok, maximális pihenés. Esküvőt, konferenciát vagy családi ünnepet tervez? Történelmi elegancia modern technikai háttérrel ötvözve, személyre szabott szolgáltatásokkal, közvetlenül Pécs belvárosának szívében.

Pannon Filharmonikusok, a Kodály Központ rezidens zenekara. A Pannon Filharmonikusok 2011-ben ünnepelte fennállásának 200. évfordulóját. Vezető karmestere Bogányi Tibor. A zenekar 2003-ban tűzte ki maga elé a célt, hogy szakmailag megújuljon és 2010-re Magyarország egyik vezető zenekarává váljon. Számos egyedi koncertje és széles, minden korcsoport igényeit kielégítő program-struktúrája révén mára Magyarország dél-nyugati régiójának kiemelkedően meghatározó művészeti intézményévének számít.

A Pécs Városi Tenisz Club egyszerre ad otthont a versenyzőknek, gyerekeknek és a társasági teniszt képviselők széles táborának. Szakmai sikerünk záloga, hogy egészen kiskortól kezdve szisztematikusan foglalkozunk a gyerekek képességeinek fejlesztésével, évtizedes tapasztalattal és naprakész tudással rendelkező edzői gárdánk segítségével.

Vadon a város felett, ahol a festői környezetben ma már több, mint 300 faj közel 1500 egyede él! Állatkertünk egész évben várja a pécsieket és a városba látogató turistákat. A 4 hektáros terület rengeteg látnivalója mellett a parkban számos program is várja a látogatókat. Ezek között méltán népszerű események az érdekes és mókás látványetetések. Azokat a látogatókat, akik az állatkerti sétájukon szeretnének még jobban megismerkedni a vadaspark lakóival és életével, csoportvezetéseken vehetnek részt. Minden igényt kielégítő, hangulatos játszótér is várja a gyerekeket, fa elemekkel, faragott állatfigurákkal. A Pécsi Állatkert remek program a kikapcsolódásra és ismeretszerzésre kicsiknek és felnőtteknek egyaránt. Mindenkit szeretettel várunk!