Irányítószám: 7600 Pécs (46.061286926, 18.237304688)
Pécs szellemi élete, kulturális, történelmi értékei, sajátos stílusa által jelentős és vonzó város. A városban megtalálhatók a római kor, a középkor, a török hódoltság, majd a polgárosodás értékei, sok gótikus, reneszánsz, barokk kori lakóház, keresztény templom és mohamedán imahely, mecset és dzsámi, fürdő és középület.
Országos eseménynaptár

Az egykori kanonoki házban egyháztörténeti kiállítás tekinthwtő meg. Itt látható a mecénás püspök, Klimó György portréja és jelentős római éremgyűjteménye, Karl Atzger osztrák származású festő Krisztus életét bemutató, nagyméretű festménysorozata, amely egykor a Dómban kapott helyet, és itt található Székely Bertalan és Kubányi Lajos egy-egy alkotása is.

Barangoljon a Pannon borrégióban, ízlelje meg a Pécsi Püspökség Címeres Borait, amelyek a Villányi, a Pécsi, a Szekszárdi és a Tolnai borvidékek legkiválóbb boraiból kerülnek ki nyertesként évről évre. A borokat a Püspökség sommelier-je mutatja be a megújított, 18. századi Magtár épület ódon hangulatú pincéjében.

Pécs történelmi belvárosában létrejött egy új, hitéleti, turisztikai és kulturális intézményrendszer, amely a Püspökség eredeti hivatásának szolgálatában áll, s ugyanakkor képes megfelelni a XXI. század magas szintű idegenforgalmi és turisztikai elvárásainak is. Megnyílt a látogatók számára a Püspöki Palota, a Palotakert, a nagyközönség számára eddig elzárt földalatti folyosó, többszintes Magtár Látogatóközpont, mely konferenciák, borkóstolók és a minőségi vendéglátás helyszíne.

A területet 1989-ben nyilvánították megyei természetvédelmi területté. A 6,85 hektáros kert gyűjteményeiben jelenleg 7000 féle növény található, ebből a szabadföldi gyűjteményekben kb. 4500, az üvegházakban kb. 2500. Az egyedek száma több mint 100000 db. Az előforduló védett, vagy fokozottan védett fajok száma: 350. A kertben megfigyelt 66 állatfajból 60 védett.

A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Pécs és a dél-dunántúli régió tudományos információellátásában betöltött szerepe révén a hazai felsőoktatási könyvtári humánszolgáltatási ellátás kulcsszereplője. Az információs társadalom folyamatosan változó igényeihez dinamikusan alkalmazkodó hagyományos és digitális szolgáltatásai, gyűjteményei, lokális könyvtári hálózata és tanulóterei, továbbá jól felkészült munkatársainak szakértői és szolgáltatói attitűdje és kompetenciái révén a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont a felhalmozott tudományos ismeretek mindenki számára szabadon hozzáférhető forrása, az egyetemes tudás közvetítője – „Kapocs a tudáshoz”.

A Pécsi Vásártér biztosít helyet kirakodóvásároknak és autó-motor kereskedésnek de természetesen nem maradhat el a bolhapiac és a régiség kereskedés sem. Ezen kívül kisállat vásár, iparcikk ruházat valamint élelmiszer, zöldség és gyümölcsvásár található itt. A Vásártér praktikus módon összehozza az eladót és az vevőt.

Pécs belvárosában található Pezsgőház Étterem többféle stílust képvisel, mindig célcsoporthoz igazított ételkínálattal és különleges, tematikus vacsora eseményekkel várják vendégeiket. A Pezsgőház Étterem Pécs 2 esküvői helyszínt is kínál, a hangulatos és meghitt pinceéttermi részt, valamint a modern és luxus Litke Palace központot. Az pécsi esküvő mellett cégrendezvények, konferencia helyszín vagy partnertalálkozó megrendezésére és catering szolgáltatásra a Pezsgőház Étterem Pécs kitűnő választás.

A Pintér-kert Arborétum Pécsett, a Mecsek-oldalra felkúszó Tettye városrészben helyezkedik el. Nevét Pintér János (1879-1933) nyugalmazott pécsi banktisztviselőről kapta, aki az 1920-as években kezdte el itt a növények telepítését. Később a kert nagy részét visszahódították a természetes erdőtársulások, így nőtt az arborétum fajgazdagsága.